Szerelmi csalódásra bölcsesség.

2/1Bevallás.2/1

Újra s újra próbálkozott, mindennel. Nehéz volt..rettenetesen.

Visszaemlékezés

-Elmondom neki, gyerünk! Szedd össze magad! Menni fog!-mondta magában Leyla, ezelőtt pedig, három szem nyugtatót vett be.

Lili elérhető állapotba került, ami azt jelentette, hogy eljött az idő.

-De.. mi van, ha nem kéne..Mivan ha rosszul reagálja le, s hülyén fog az egész kinézni? Mit tegyek...?-kérdezte majd becsukta a szemét s hátra dölt.

Mikor kinyitotta, már ott volt..vele.

-Evelin..-megdöbbent Leyla, mikor újra őt látta. Nem tudta ki ő, vagy mi ő pontosan. Tudatalattija? Álom? Hallucináció? De mindig segített neki, ha már nem tudta, mit s hogyan tegyen, s fel akarta adni.

-Mármegint kezded, s vele jössz. Miért nem tudod egyszerűen csak elengedni?

-Mert nem megy..már nem láttam 3 hete, s akkor is csak ő jár a fejembe, s az utolsó találkozásunk..El akarom neki mondani de nagyon..

-Ne merészeld! Jobb, ha nem tudja, úgy neki se legalább egy + probléma.

-De hisz joga van..

-Van, volna, de mond csak..tegyük fel elmondod, s a válasza számunkra egyértelmű, mi lesz tovább? Jobban fogod érezni magad? Mi értelme?

-Én..én..

-Nem tudod, ugye? Csak ez hajt téged, s mindig is ez hajtott, a kiváncsiság, ez fog téged a sírba vinni!

-Ahj elég, olyan vagy mint egy vészmadár!

-Mert tán nincs igazam? Hm? Megint veszélybe sodrod a hírneved s státuszod az emberek között! És ha elmondja valakinek? S mindenki megtudja?Mit vársz el tőle? Hogy hagyja el családját érted? Esetleg valjon neked szerelmet? Miért? Miért akarod saját magad visszalökni a mélybe? A nehéz időkbe?

-Én..nem tudom..csak még tán-sóhajtott egyet-mindig hiszek abban hogy szerethet..hisz láttad, hogy..

-Láttam..hogy védett, nézett, figyelt..de az istenért, nagyon jól tudod legbelül, hogy miért nézett úgy..te csak beképzelsz mindent, amit nem kéne!

-Nem...

-Te csak a diákja vagy!

-Nem..

-Értsd meg, nem kellesz neki!

-Nem!

-Nem téged szeret, sose szeretett, s soha nem is fog!!!

-NEM! Elég..kérlek-ordította könyörögve mostmár Leyla, s fölfön térdepelve, s fülét fogva..könnyei megállás nélkül potyogtak, nem tudta abbahagyni a sírást.

-Jól van,  gyere ide, gyere hozzám!-Leyla közeledett, Evelin átölelte jó szorosan s az ölébe ültette.-Nézd, tudom hogy nehéz, hogy fáj..de nagyon, de ne most add fel kérlek! Egy erős nő vagy! Hisz meg sem érdemel..Hányszor bántott már meg, hmm?

-Tudom.. de nagyon szeretem..Evi, szeretem! S Soha nem leszek így túl rajta..

-Vagy csak hiszed..

-Mi? Miről beszélsz?

-Jólvan, elmesélek valamit végre magamról. Nem tudsz róla, de pár évvel ezelőtt, én is szerelmes voltam..mindennél jobban szerettem őt, ő volt az életem..csak mellette éreztem magam boldognak, s ő volt az első ki mellett ilyet éreztem..Ő volt életem szerelme, s bármit megtettem volna hogy együtt legyünk mindörökre..

-De..?

-Úgy bizony.-Mondta nevetve, hisz tényleg van egy de.-De..