Reggel ugyanarra a vinnyogásra keltem, mint tegnap. Lola mostanra már az ágyamon ugrált, hogy felébresszen. Hát sikerült neki.
- Jó reggelt, hercegnő! - mondta, mikor látta, hogy kinyitottam a szemeimet. Rámosolyogtam és megöleltem.
- Neked is jó reggelt, Lola. - ránéztem az órára és láttam, hogy már tizenegy óra van. Ez már nem reggel, a McDonald'sban ilyenkor már nincs reggeli.
Kikászálódtam az ágyamból és pont mint tegnap, ruhák után kutattam. Tegnap este már bepakoltam a szekrénybe őket, így nem volt olyan nehéz, mintha bőröndben lettek volna. Egy szürke Joy Division trikó mellett és egy fekete tapadó mellett döntöttem. Én sem értem miért, hisz Sydneyben vagyunk, itt dög meleg van. Mindegy, legfeljebb majd később átöltözöm. Bementem a fürdőbe, átöltöztem, fogat mostam, szokásosan kivasaltam derékig érő fekete hajamat, elkészítettem a szokásos tusból és rúzsból álló sminkemet és mivel késznek nyilvánítottam magam visszaindultam a szobámba, ahol nagy meglepetésemre Lola aludt az ágyamon. Nem zavartam, lementem a konyhába, hogy bekapjak valamit és megigyak egy csésze kávét. Apa és anya már lent ültek, valamiről nagyon elmélyülten beszélgethettek, mert kétszer kellett köszönnöm, mire észrevettek.
- Jaj, szia kicsim, neked is jó...reggelt? - mondta anya amint észrevett én pedig rá mosolyogtam.
- Szervusz Cassie, kialudtad magad? - kérdezte apám, rekedt, fáradt hangon.
- Öhm, valószínűleg még mindig aludnék, ha Lola nem keltett volna fel.
- Jaj, Dolores, Dolores..tényleg mos ő hol van? - kérdezte anya.
- Ő most fent alszik az én ágyamon. - mondtam, majd röviden felnevettem. - Van kaja?
- Hát nem igazán, csak kenyér. Tudod, hamarosan ebéd lesz, a reggelit már megettük apáddal. - szólalt meg újra anya.
- Akkor iszok egy kávét. - megindultam a kávéfőzőhöz és vártam, hogy elkészüljön a forró, barna folyadék, ami minden reggelemet megváltoztatja. Lépteket hallottam. Megfordultam és láttam, hogy Lola próbál nem leesni a lépcsőről az álmosságtól. Eközben kész lett a kávém, így leültem az asztalhoz, hogy elkortyolgassam. Lola épségben leért a lépcsőn, szemét dörzsölve jött az asztal felé, majd mellém ült. Nem igazán beszéltünk, én csendben ittam, ő pedig engem nézett. Mikor már kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, hogy a húgom engem bámul felé fordultam és eltűrtem egy kósza tincset a szemem elől. Hirtelen elmosolyodott, én pedig viszonoztam a gesztusát, annak ellenére, hogy nem tudtam mire vélni.
- Hercegnő. - szólalt meg végre, de ez így még kínosabb lett, mint a csend volt.
- Igen, hercegnő vagy. - mondtam, miközben végigsimítottam puha arcán.
- Nem, te vagy a hercegnő. A fiúk szeretnek téged. - felnevettem és elgondolkoztam miért akar minden áron fiúkról beszélgetni velem az öt éves húgom. Lehet, hogy nekem is volt egy korszakom mikor mindenkibe szerelmes voltam, de most inkább kerülöm ezeket a beszélgetéseket.
—————————————————————-
- Kész vagytok lányok? - kérdezte anya, én pedig szemforgatva bólogattam.
Elindultunk a szomszéd házhoz, egy perc sétába se telt, hiszen közvetlenül a mi házunk mellett volt. Anya bekopogott, mire egy viszonylag fiatal nő nyitotta ki az ajtót nekünk, és egy hatalmas vigyorral üdvözölt minket.
- Gyertek be! - mondta, mi pedig beljebb mentünk. - Liz vagyok. Öhm, fiúk, gyertek már ide. - szakította félbe egy kiabálással a bemutatkozását. - Szóval, ő a férjem Andrew, de hívjátok csak Andynek, ő pedig itt Luke, a fiunk. - ránéztem és abban a pillanatban köpni-nyelni nem tudtam. Nagyon magas volt, ami tetszett, a piercingért alsó ajkában méginkább oda voltam..de azok a kék szemek vittek mindent. És a szőke, kócos haja. Ahw, te jó ég. Azt hiszem bírom a szomszédainkat. Ábrándozásomból Lola zökkentett ki, amiért hálás voltam neki. Ki tudja milyen feltűnően bámultam volna tovább a srácot.
