Megtört herceg

1

Nagyot ásítok, miközben lapozok egyet a könyvemben. Rá simítom a kezemet az arcomra, és hátradőlök az íróasztalom székén. Az órámra pillantok a telefonomon. Basszuskulcs, bőven elmúlt már éjfél. Vissza könyökölök az asztalra, és próbálok a szavakra koncentrálni a történelem könyvemben. Sosem fogom megjegyezni. Mit is keresek? Frusztráltan a füzetemre nézek, és vissza a könyvre. Gyűlölöm a világháborúkat. Gyűlölöm a történelmet. Megropogtatom a nyakamat, és kiengedek egy ásítást, majd nagyokat pislogok. Hirtelen fura zaj üti meg a fülemet az ablakom alatt. Megrázom magam, nem-e hallucinálok, de ismét zajt hallok. Lenézek a lábamhoz, de Jumbo, a kutyám itt fekszik, és éppen a papucsomat magához ölelve alszik. Felkelek a székről, és teljesen kitárom a résnyire hagyott ablakot, és lenézek az ablak alá. Kikerekednek a szemeim. Valaki fekszik az ablakom alatti bokorban.

- Hé... - suttogom. - Haho... - meg sem moccan. Beharapom a számat, és kijjebb hajolok. Egy férfi. Nem ismerős. - Hé! - suttogom halkabban, nehogy nagyanyámat felébresszem. Nem mozdul. Vissza dőlök a szobámba, magamhoz veszem a telefont, és óvatosan kinyitom az ajtómat, majd átsurranok a konyhán, ott pedig halkan kinyitom a hátsó ajtót. Mezítláb sétálok el az ablakom alá, és letérdelek az idegen mellé. Azt hittem, talán egy hajléktalan... de sokkal fiatalabb. Max velem egy idős lehet. Óvatosan közelebb hajolok, hogy megnézhessem az arcát. Véres. Sebes. Jobban megnézve, az egész srác tiszta zúzódás, és alvadt vér. - Hé... - nyúlok az arcához, mire rám pillant, elkapva a kezemet, mielőtt az az arcához ért volna. Bennem reked a levegő az ijedtségtől, de nem tesz mást, csak néz. A keze erősen tartja a csuklómat. Milyen szépek a szemei... már amennyit a mocsok alatt látok belőlük. - Haver... címet tévesztettél... - suttogom, mire a keze elernyed a csuklómon, és ismét a földre esik.

- Hagyj aludni, picsa... - morogja, és lehunyja a szemeit.

- Itt nem aludhatsz. - rázom a fejemet halkan. Beharapom a számat, és tovább egyensúlyozom mellette guggolva. Nagyanyám kinyír, ha egy idegen srácot talál az udvaron, még ha én nem is tudom kicsoda. Tuti nem hinné el, hogy egy idegen. Akkor nekem pedig lőttek. A kabátja zsebéből kilóg a pénztárcája, így érte nyúlok, hátha van nála valami irat, és haza tudom küldeni. Van benne pár yen, két csomag gumi óvszer, és egy diákigazolvány, meg egy jogosítvány. Motorra. Hanma Shuji. 17 éves. Valóban velem egy idős. Kicsit idősebb, a születési dátuma szerint, két hét múlva tölti a tizennyolcat. Lakcím nincs. Felszuszogok, és átgondolom a lehetőségeimet. Vagy itt hagyom, és reménykedek benne, hogy eltűnik hajnalra, mikor a nagyanyám az étterembe megy, vagy eltüntetem itt és most. - Fel tudsz állni?

- Fel állítanál? - vigyorodik el csukott szemmel. - Kicsit rottyon vagyok. Adj öt percet... angyalom, és harcra kész leszek...

- Faszfej. - morgom, és körbe nézek. - Gyere... de kurva... halkan. - lépek mellé, és a karja alá rakom a sajátomat. Érdekes módon, nem ellenkezik, sőt, mintha még segítene is. Mondjuk érthető. Engem sem dobna fel a gondolat, hogy egy rózsabokorban aludjak. Bár nem nagy segítség. Majd összenyom. Mikor sikerült fel állítanom, szinte teljes testsúllyal rám nehezedik. - Ha megmukkansz, a sitten éjszakázol... - suttogom, neki, és baromi lassan, de elindulunk a hátsó ajtó felé, ahol Jumbo már a farkát csóválva vár. - Te kint maradsz, nagyfiú... nagyanyám megöl, ha megint nálam talál. - lépek el a kutya mellett, és be tessékelem a srácot az ajtón, majd el vonszolom a szobámig, ahol rádöntöm az ágyra.

Azt a... mekkora ez a gyerek! Legalább 185-190 cm magas. Kifújom a levegőt, és visszamegyek a konyhába, hogy becsukjam az ajtót, ezután a fürdőbe megyek az elsősegély dobozért. Mikor magamhoz veszem, egy nedves törölközővel egyetemben, vissza settenkedek a szobámba, és becsukom az ajtót. A kislámpám fényénél jobban szemügyre veszem őt. Az egyik keze az arca előtt, a szemén, a másik mellette hever. Mind a két kézfején tetoválás Az egyiken a bűn, a másikon büntetés. Felszuszogok, és mellé lépek, végig mérve rajta. A pólója és a farmere is kiszakadt, és véres, akárcsak az álla, és a szemöldöke, amin már megalvadt a vér. A kezei is véresek még. Nem tudom megállapítani, hogy a saját vére e vagy másé, de nem is akarok belegondolni.

- Kitisztítom a sebeidet. - jelentem ki, és mellé térdelek az ágy mellett, majd kinyitom a dobozt. A feje felém fordul, és elveszi róla a kezét.

- Ki a faszom vagy te? - morogja rám.

- Az, akinek kidőltél az udvarán. - nézek rá sötéten.

- Mi a... Basszam meg. - nyögi. - Csak le akartam vágni az utat... - gondolkodik el látványosan.

- Gyakran sétálsz át idegen emberek udvarán? - meredek rá, miközben fertőtlenítővel át itatok egy vattakorongot.

- Csak azokén, akiknek a kutyája még arra sem jó, hogy a postást megijessze.

- Szállj le a kutyámról. - nyomom a szemöldökére a pamacsot, mire felszisszen. - Csendben! Ha nagyanyám rájön hogy itt vagy, halottak vagyunk... - elmosolyodik.

- Sok éjszakai látogatód van?

- Mondd meg te. Ezek szerint gyakran császkálsz az ablakom alatt. - húzom el óvatosan a vattapamacsot. - Ez a te sebed... - gondolkodom el, és a nedves törölközővel elkezdem letisztítani a szemöldökét, és az arcát. Meglepetten pislog.

- Mit művelsz?

- Nem hagyom hogy elvigye a jobb szemedet egy fertőzés? - nézek rá sötéten, és a vágást nézem, ami épp csak elkerülte a szemét.

- Gáz?

- Láttam már rosszabbat. - nyúlok ismét a vattáért, és végighúzom a vágáson. - kés?

- Fémrúd.

- Még jobb. - bólintok, és sebtapaszt veszek elő. - Gondolom, rozsdás fém rúd.

- Bocs, nem vizsgáltam meg közelebbről. - morog, én pedig a még mindig vérző részre nyomom a tapaszt.

- Hiba. - bólintok, és fölé térdelve a másik oldalát is megnézem a fejének. Kiszúrok egy dudort a hajában, amire rá nyomom a kezem, így felszisszen. - Ezt majd nézesd meg egy orvossal. - elmosolyodik.

- Igenis, angyalom. - sötéten ránézek, mire értetlenül néz. - Miért nem hívtad rám a zsarukat? - lefagyok a mozdulatban, és rá pillantok, majd vissza fókuszálok az állára, amihez tiszta vattát veszek elő, és rá döntöm a fertőtlenítős üveget.

- A köszönöm is megteszi.

- Kérdeztem valamit. - kapja el a karomat, mielőtt elértem volna az állát.

- Engedj... el... - nézek a szemébe, és érzem, hogy van annyira akaratos, és ijesztő, hogy megszívjam, ha sokat kakaskodom vele.

- Kérdeztem... valamit... - ejti ki nyugodtan a szavakat. Felsóhajtok.

- Mert nagyanyám nem hitte volna el, hogy nem ismerlek. És jobban megszívom, mint azzal, hogy hajnali egykor egy vadidegen sebeit próbálok rendbe rakni.

- A vénasszony... - bólint. - Azt hittem, egyedül lakik.

- Már nem. - rántom ki a kezemet a csuklója fogságából, és az állának nyomom a fertőtlenítőt.

- Nem mondhatnám hogy finomak a kezeid... - morogja.

- Kuss. - rázom a fejemet, és másik sebtapaszt veszek elő, hogy az állára rakjam.

- Asszem eltört egy bordám. - nyögi, ahogy próbál felemelkedni, és visszazuhan az ágyamra.

- Remek. - masszírozom meg az arcomat. - Mutasd. - kelek fel, és lehámozom róla a dzsekit, majd elkezdem a hasánál a pólót felfelé húzni. Megemelkedik, így le tudom húzni róla, majd a véres, cafatokban lógó anyagot a földre dobom. Elvigyorodik.

- A golyóimat sem érzem.

- Azok tőlem le is eshetnek maguktól. - morgom, mire felkuncog, de felszisszen közben. A mellkasára fókuszálok, és látom hogy az alhasán vagy egy seb. Odanyúlok, mire felszisszen.

- Ez... ugye nem azt akarod mondani, hogy megkéseltek. - reszketek meg. Lenéz, és végighúzza rajta a kezét.

- Nem. Csak beledőltem kicsit az egyik csőbe. Látod? nem is mély... - pillant rám.

- Jézusom...

- Rosszul leszel, kis angyal? - húzza gúnyos féloldalas vigyorra a száját, mire nyelek egyet, és megrázom a fejem.

- Láttam már rosszabbat. - kezdem el a mellkasát óvatosan nyomkodni, és mikor egy zöldes, lilás részhez érek, erősen felszisszen. - Halkabban!

- Akkor ne baszogtasd! Mondom, hogy eltört! - morogja, és felnyúl a párnámért, majd beleharap. Felszuszogok, és megrázom a fejét. A hasa alján lévő sebet letakarítom a törölközővel, majd lefertőtlenítem, és körszert veszek elő, és leragasztom. Végül a kézfejeit veszem magam elé, és egyesével áttörlöm a tisztító anyaggal. Ő közben a feje alá rakva a párnát, csak figyeli a mozdulataimat. - Hol láttál rosszabbat?

- Hm? - pillantok rá,

- Mondtad, hogy láttál rosszabbat... hol?

- Íjászkodtam. Sok volt a baleset. - vonom meg a vállamat, és elengedem a jobb kezét. - Kész vagy... ennyit tehettem érted.

- Széthasad a fejem. - szorítja a kezét a fejére.

- Agyrázkódás lehet. - nyúlok a dobozba, és kiveszek egy doboz fájdalomcsillapítót. - Hajnalig itt maradhatsz... ha nagyanyám lelépett, neked is menned kell. De addig egy hangot ne halljak. - nézek rá sötéten és a kezébe adom a két bogyót.

- Maradhatok éjszakára? - kérdezi meg úgy mellékesen.

- Nem. - rázom a fejemet. - De kétlem, hogy a bokornál tovább jutnál ebben az állapotban. - sóhajtom.

- Kösz... - kúszik feljebb az ágyon, és sziszegve, elterülve az ágyon felsóhajt. - Te nem jössz?

- Annyira nem vagy rosszul, hogy melléd merjek feküdni. - morgom.

- Okos kislány. - mosolyodik el, majd elkezdi ütemesen venni a levegőt. Mellé lépek, és végignézek rajta. Összeszedem a véres cuccokat, a vatta pamacsokat, és mindet a kukába dobom. Visszanézek rá.

Megtört herceg...

Megrázom magam, és vissza sétálok az íróasztalomhoz, és a széken törökülésben ülve figyelem az egyre mélyebben alvó srácot.

Hajnal ötkor hallom ahogy nagyanyám a konyhában matat, majd csukódik az ajtó. Óvatosan az ablakhoz lépek, és nézem, ahogy Jumboval veszekszik, majd a biciklijét magához véve elindul a kapu felé. Felsóhajtok. Mázlim van, hogy nem nézett be a szobámba. Rá nézek az alvó srácra, majd megigazítom rajta a takarót. Addig aludhat, amíg el nem készülök a suliba. Az már nem árthat.
Beveszem magam a fürdőbe, és magamra zárva az ajtaját, veszek egy forró zuhanyt. Szinte semmit nem aludtam éjszaka. Felsóhajtok, ahogy elzárom a csapot, és magamra tekerem a törölközőmet. A tükörben megvizsgálom az arcomat. Sötét karikák éktelenkednek a szemem alatt, és mintha megint fogytam volna egy kicsit. Kicsinál ez az élet. Mióta apám meghalt, és én idejöttem nagyanyámhoz, egyre inkább azt érzem, lassan elfogyok, minden értelemben. Iskolába járok, robotolok nagyanyám éttermében, próbálok tanulni, de nem megy, és minden kezdődik elölről. Magamhoz veszem a ruháimat, amiket behoztam magammal, és belebújok az iskolai egyenruhámba.
Nagyanyám gyűlöli az anyámat. És én túlságosan is hasonlítok rá. Kisétálok a fürdőből, és felsétálok az emeletre, ahol nagyanyám apám maradék cuccait tárolja. Kibányászok egyet apu régi pólójai közül, majd visszamegyek a szobámba ahol újdonsült "haverom" éppen az íróasztalom felé dőlve nézelődik.

- Tessék. - nyújtom felé. - Megtarthatod. - bólintok.

- Köszi... - veszi el, és belebújok. - És mondd csak, Hatanaka Keiko, gyakran engedsz be idegeneket a házadba?

- Nem. - vonom meg a vállamat. - Egyszeri alkalom volt. - veszem fel a táskámat, és az ajtóhoz lépek. - Ideje menned...

- Miért? - emelkedik fel a szemöldöke.

- Mert el fogok késni a suliból. - sóhajtok. - És te is.

- Honnan tudod, hogy suliba járok? - a kabátjára bökök, ami ugyan ott van, mint ahova tegnap este dobtuk.

- Nem hoztalak volna be, ha veszélyesnek ítéllek magammal szemben. Diák vagy, mint én. A Horogene középiskolába jársz. Megnéztem a tárcádat. - bólint, majd sziszegve magára veszi a dzsekit.

- Szerinted nem vagyok veszélyes? - lép elém. Nyelek egyet, és felnézek rá. Sokkal magasabb nálam... És hiába nincs jó bőrben, esélyesen sokkal erősebb is.

- Ezt nem mondtam. - bólintok.

- Oké... - sétál el mellettem, nekem pedig a szívem a torkomban dobog az idegességtől. Nem egyszerűen veszélyesnek néz ki. Inkább életveszélyesnek. Becsukom a szobám ajtaját, majd követem őt a konyhába, ahol körbenéz. - Kösz mindent.

- Szívesen. - veszem fel a kulcsomat, és kilépünk az udvarra. Az udvarban erősebben látom a zúzódásait. Még mindig eléggé koszosnak és gyűröttnek tűnik. Bezárom az ajtót, majd megsimítom Jumbo fejét, aki mellém lép és a combomnak dörgölőzik. Rá pillantok. - Kiengedjelek a kapun, vagy mész amerre szoktál.

- Megoldom, kösz. - horkan. - Egy élmény volt, Hatanaka Keiko.

- Örülök hogy nem purcantál ki a szobámban, Hanma Shuji. - Rám pillant, és fény gyullad a szemében.

- Tényleg megnézted a tárcámat.

- Amúgy nem vittelek volna be. - sétálok el mellette. - Szép napot... legközelebb egy másik udvarban üsd ki magadat. -folytatom anélkül, hogy visszanéznék rá, és kinyitom a kaput, kilépek rajta, majd visszafordulok bezárni. Már el is ment. Álldogálok még pár pillanatig, majd rázárva a kulccsal a zárral, a buszmegállóba veszem az irányt.

Be sétálva az iskola kapuján, azonnal meglátom Shigerut, az osztálytársamat, és kvázi az egyetlen barátomat. Mivel a nagyi háza jóval messzebb van, mint a lakás ahol azelőtt apámmal laktam, majdnem egy órát kell utaznom, hogy beérjek a suliba.

- Keiko! - lép mellém, és átölelve a nyakamat, a telefont elénk tartja, majd el lő egy fotót, elenged, és azonnal pötyögni kezd. - Hashtag, átlag szerda. - elmosolyodom és mellette sétálok. Rám pillant. - Aludtál te egyáltalán?

- Nem sokat. - mosolyodom el.

- Az látszik. - sóhajt. - Olyan szép vagy, de állandóan fáradtak a szemeid... igazán kivehetnél egy szabadnapot néha. - morogja, miközben leveszi rólam a táskámat.

- Ja... lehet...

- Kei... mint meleg legjobb barátod, muszáj rá világítanom, hogy nem festesz valami jól. - sóhajt.

- Tudom. - lépdelek mellette.

- Kellene neked egy szőke herceg, aki kiment a nagyanyád karmai közül. - elmosolyodom.

- Nekem az is elég, ha le érettségizek, és végre leléphetek tőle. -megrázom a fejem. - És nincs szükségem hozzá egy hercegre sem.

- Szerinted. - bólint. - Figyelj... anyámék simán bele mennének, hogy odakölt...

- Nem. - rázom meg a fejemet fáradtan. - Nem. - tornapon meg. - Nem hagyom cserben a nagyanyámat. - simítom rá a vállára a kezemet. - Kibírom. És így legalább lesz egy kis pénzem, mire elkezdem a fő sulit.

- De...

- Nincs de, Geru... sokat dolgozom, és nem kapom meg tőle a pénzt... de egy számlára gyűjti nekem, és ez is valami.

- Már ha létezik az a számla. - elrántom a számat.

- Apám sok adósságot hagyott... - motyogom. - Nagyanyám kicsengette az egészet.
Tartozom neki. - nézek rá. - Ha hazudik is a számláról... többet tett értem, mint mások a családomban.

- Oké. - sóhajt.

- Oké... - lépek be mellette az épületbe.
Az óráimat végigültem, a legnagyobb lelkesedéssel, ami tőlem kitelt. Mikor kicsengettek az utolsó órámról, Shigeruval az oldalamon lépdelek ki a suliból.

- Tudod, Kei... nem kell mindig szó nélkül azt tenned, amit mások mondanak neked. - gondolkodik el, miközben kisétálunk a kapun. - Sokkal okosabb, és értelmesebb vagy annál, mintsem egy kis ramen étteremben robotolj látástól mikulásig. - megrázza a fejét. - Benne kellene lenned a vita klubban, a könyvklubban, meg mit tudom én... plusz pontokat szerezhetnél a felvételihez, és akár egy jobb egyetemre is bejuthatnál...

- Geru... - sóhajtok. - Ne kezd megint, ehhez most fáradt vagyok. - legyintek.

- Nem fogsz eljönni az osztálykirándulásra, igaz? - rá nézek. - Elsőnek adtad be a papírt. Nem is gondolkodtál, csak kihúztad magad.

- Amúgy sem tudnám kifizetni, és már láttam a szigeteket. - vonom meg a vállamat.

- De végre kiszakadnál a hétköznapokból... Kei... - maga felé fordít, és megsimítja az arcomat. - Nem egészséges az, ahogy mostanában az életedet éled... - felsóhajt. - Féltelek.

- Vigyázok magamra, ígérem. - mosolyodom el. - Komolyan... Nem lesz semmi bajom.

- Oké... - felszívja magát. - elkísérlek az étterembe.

- Nem kell. - nevetek fel. - Csukott szemmel is oda találok... - legyintek.

- Ja... mivel kizárólag három hely miatt hagyod el azt a nyavalyás házat. Boltba, suliba, és melóba. - rázza a fejét. - Ha heteró lennék, már a csajom lennél...

- De meleg vagy. - nevetem el magam. - Ez van.

- Neee.... ne merészeld ezt a tündéri nevetést használni ellenem, tudom hogy kamu... - morog.

- Bocsánat. - bólintok.

- Öhm... Egyébként... Takagi Minori megint rólad kérdezett.

- Ő ki is?

- Az évfolyam elnökünk. Tudod... Magas, szemüveges, szőke hajú, helyes... ja és szívdöglesztő a mosolya. - bólogat.

- Oh... - bólintok. - Igen, tudom ki az. Együtt járunk irodalomra.

- Azt mondja randira hívott, de kikosaraztad.

- Nincs időm randizni. - vonom meg a vállam. - És nem az esetem.

- Ja... én is kiütést kapok a helyes, okos, udvarias srácoktól, irigylésre méltó hasizommal. - felkuncogom.

- Geru... - morgom.

- De naaaa.... - sóhajt. - Legalább egyszer menj el vele. Lehet hogy, meglepne...

- Nem hiszem. - rántom el az orromat, majd befordulok az étterem utcájába.

- Csak... ha legközelebb beszélni akar, ne rázd le. - rázza a fejét - Adj neki egy esélyt.

- Meglátjuk. - vonom meg a vállamat, majd puszit nyomok a legjobb barátom arcára, és elveszem tőle a táskámat. - Holnap találkozunk a suliban. - mosolygok rá, majd az étterem felé veszem az irányt. Felnézek az égre. Már május van, lassan felmelegedik a levegő is. Mikor belépek az étterembe, a nagyi csak bólint a pénztár felől, én pedig besétálok a személyzeti ajtón, át a konyhán, majd bemegyek az öltözőbe. Előveszem a hosszú fekete nadrágot, és a fehér inget, amiben mindig dolgozni szoktam, és ráérősen átöltözöm. Mikor behajtom a szekrényem ajtaját a falon függő órára nézek. Még hat óra, és végre aludhatok egy kicsit.
Kilépek az étterembe, ahol Shin, az egyik munkatársam nagy mosollyal az arcán üdvözöl.

- Szia Keiko. - bólint, és elsétál mellettem a konyha felé. Milyen kedves srác... megrázom magam, és nagyanyám mellé lépek.

- Azt hittem sohasem érsz ide.

- Bocsánat. - bólintok, és magamhoz veszek egy tollat, és egy kis füzetet a rendelésekhez.

- Fáradtnak tűnsz. Beteg vagy? - kérdezi, miközben a kasszában lévő pénzt számolja. Még csak rám sem néz. Sohasem néz rám.

- Csak nem aludtam jól. - erőltetek magamra egy mosolyt.

- Akkor láss munkához. Ma te zársz Amayaval. - csapja be a kasszát.

- De...

- Nincs de. Én nyitottam. Elfáradtam. Kibírod. - azzal ellép mellettem, és meleg mosollyal üdvözli a betérőket. Sosem fogok hazaérni.
És valóban, nagyanyám este hét órakor elment haza, én pedig Shinnel maradtam, meg persze Nakamurával, a szakáccsal. Shin a kasszát intézte, én pedig az asztalokról gondoskodtam. Miközben az egyik asztalt leszedem, elgondolkodom azon, hogy vajon feltűnne e valakinek ha egyszer csak eltűnnék. Valószínűleg, csak Gerunak hiányoznék kicsit. De hamar túl tenné magát a dolgon, mindig is jó volt a barátkozásban. Beviszem a mosatlan edényeket a konyhába, és a mosogatóba rakom őket. Az órára pillantok, a mosogatógép felett. Kilenc óra. Még egy óra és zárunk.

- Keiko! Jöttek! - pillant be Shin, mire megtörlöm a kezemet, és kisétálok a konyháról. Meglepetten pislogok. A megtört herceg ül az asztalnál, három másik sráccal. Mikor rám pillant, Ő is mintha meglepődne, de hamar elveszi rólam a tekintetét, és rágyújt egy cigarettára. - Vigyázz velük. - lép mögém Shin. - Bajkeverő banda.

- Rendben. - bólintok, és előveszem a jegyzettömbömet, és az asztalukhoz lépek. - Jó estét kívánok. Mit hozhatok?

- Azt a... Már ki is hoztad... - horkan az egyik tag, mire a többiek kuncogni és nevetni kezdenek.

- Ezen kívül. - bólintok. Akármennyire is eredetinek hitte magát a srác, nem Ő az első, és nem is az utolsó aki így nyitja a rendelést.

- Három marhás ramen lesz. Meg egy gombócos. - adja le a rendelést a megtört herceg. Óvatosan az arcára pillantok, amin semmi kifejezés nincs. Átnéz rajtam.

- És csapj mellé még egy adag gőzgombócot. Sertéshúsost. - motyogja az egyik.

- Rendben. - írom fel, és elhagyom az asztalukat, majd benyújtom a rendelést Nakamurának. Szóval nem akarja, hogy tudják, ismerem. Nem mintha sztorizni akartam volna a rossz arcú haverjainak.

- Nem volt gond? - lép mellém Shin.

- Nem, dehogy. - mosolyodom el, és mellé támaszkodom a pulthoz, és előhúzom a pult alatti részről az irodalom könyvemet. Shin a hátam mögé áll, és elkezdi olvasni, mire fel pillantok rá. - Hiányzik a gimis irodalom?

- Szerettem az irodalmat. - bólint.

- Én is szeretem. - gondolkodom el. - Milyen szakra is jársz?

- Közgazdaságtan. - neveti el magát.

- Az messze van az irodalomtól. - bólintok, mire megböki a vállamat, én pedig tovább olvasom a könyvet, mosollyal az arcomon.

- Nem maradsz le nagyon?

- Hmm? - pillantok rá.

- Heti 5-6 napot itt vagy suli után, hétvégén... - gondolkodik el. - Hogy bírod a tanulást?

- Öhm... jó fejem van. - bólogatok. - Csak a matek nehézkes egy kissé. - horkanok.

- Figyu... nincs nagy forgalom... ha kivitted a rendelést a heteshez, hozd ki a könyvedet és segítek.

- Komolyan? - lepődök meg.

- Persze... tudod... közgazdaság, abban sok a matek. - legyint, és tovább törölgeti a pultot.

- Megköszönném. - mosolygok rá hálásan.

- Hetes! - kiállt Nakamura, mire összenézünk Shinnel és elnevetjük magunkat.

- Köszönöm, Nakamura. - lépek az ablakhoz, és magamhoz veszek kettőt a ramenekből. Elsétálok a hercegék asztalához, és lerakom az első két levest, majd vissza is fordulok a maradék kettőért, és a gombócokért. Mikor azokat is sikeresen az asztalra rakom, rájuk nézek, kérnek e még valamit.

- Hercegnő, hozz még négy pokkát. - bólintok.

- Milyet?

- Nekem... narancs... - gondolkodik el a kopasz, a fejét masszírozva.

- Sima zöld. - jelenti ki a megtört herceg.

- Meg még két epreset. - vonja meg a vállát a vicces srác. - És a számod.- vigyorog.

- Hozom az italokat. - fordulok sarkon és a hűtőhöz lépek.

- Kivigyem nekik? - lép mellém Shin.

- Hagyd csak. - csukom be a hűtőt, miközben a pultra rakom a négy üveget, és előveszek egy tálcát.

- Tuti? - kérdezi miközben ráteszi a négy poharat.

- Biztos, Shin. Köszi. - bólintok és rárakom a négy üveget a tálcára, és elviszem az asztalukhoz. Egy szó nélkül pakolom le eléjük az italokat, majd sarkon fordulok, és lerakva a tálcát Shin elé. - Látod... nem volt semmi gond.

- Az a baj az okos lányokkal, hogy nem tudják felmérni a veszélyes helyzeteket. - mosolyodik el.

- Hozhatom a matekot?

- Hozd. - bólint, én pedig besétálok a konyhába, ahol Nakamura a számba nyom egy darab tempurás rákot. Kérdőn pislogok rá.

- Nem ettél. - vonja meg a vállát, én pedig vigyorogva teli szájjal nyitok be az öltözőbe. Elő rángatom a táskám mélyéről a könyvemet, és a füzetemet, majd visszasétálok, és újabb falatra nyújtom a számat, mire Nakamura mosolyogva dobja bele a rákfalatot. Vigyorogva és teli szájjal sétálok ki a vendégtérbe, és lerakom a pultra a cuccomat.

- Te mit eszel?

- Tempurás rákot. - vonom meg a vállam, mire Shin behajol a konyhaablakon.

- VAN TEMPURÁS RÁK ÉS NEKEM NEM SZÓLSZ?

- Te már ettél, szépfiú. - felnevetek, és megtörölve a számat kinyitom a könyvet, és elé dugom.

- Ez lenne az.

- Huha... Nem nagy kaland. - veszi a kezébe az egyik tollat. - A térgeometriával van bajod?

- Mindenféle geometriával. - bólogatok bőszen.

- Oké... szóval... - és hosszas magyarázásba kezd, amit isten látja lelkemen igyekszek felfogni.

- Héé! Kis angyal! - felkapom a fejem a herceg hangjára, és lerakva a tollat, elindulok feléjük. Shin csak idegesen felfújtat.

- Igen?

- Kérnénk még három adag Goma purint... meg egy adag étcsokis dangot. - néz rám sötéten. Bólintok, és a konyha felé veszem az irányt, ahol leadom Nakamurának a rendelést, majd Shin mellé lépek.

- Mikor lépnek már a francba? - morogja a fejét rázva.

- Minél jobban érzik, hogy nem látod őket szívesen, annál tovább maradnak. - nézek rá, mire nagyokat pislog. - Pszichológiai hadviselés. - vonom meg a vállam, és az ablakhoz lépek, ahol Nakamura elkezdi kipakolni a három pudingot, és a Dangot. Megpakolom a tálcámat, magamhoz veszek három kanalat, és a srácok asztalához lépek.

- Majd kérnénk a számlát. - morogja a herceg, mire bólintok.

- Fu, srácok, valaki meghívna? Kurvára nincs nálam zseton. - horkan a kopasz, mire kisebb pengeváltás kezdődik a srácok között. Én otthagyom őket, és Shin mellé lépek, hogy bediktáljam neki a rendelést.

- Három sima marha ramen, egy húsgombócos, egy adag sertés gőzgombóc, három purin, egy dango, és négy pokka. - sorolom, miközben az ujjai táncolnak a gépen, majd a kezembe adja a blokkot. Elveszem és a srácok asztalához sétálva ráteszem, összeszedem az üres tányérokat, amiket be adok az ablakon Nakamurának, majd vissza sétálok a pulthoz.

- Szerinted fizetnek?

- Nem kérték volna a számlát, ha nem akarnának. - lapozok a könyvemben. - Ne nézd őket, csak ide figyelj. Úgysem értem ezt a számítást. - bökök a könyvre.

- Kislány... na figyelj... - és ismét magyarázni kezd. Mikor már mentálisan feladom, becsapom előtte a könyvet, és megmasszírozom az orrnyergemet.

- Szerintem mára hagyjuk. - rakom a pult alá az irodalom könyvemre a cuccomat.

- Majd legközelebb folytatjuk.

- Oké. - bólintok, és látom, ahogy a négy jó madárból három már kifelé tart, csak a herceg ül még az asztalnál, ahol lassan veszi magára a dzsekit. A bordája miatt, gondolom. Az asztal felé indulok, Ő pedig felpillant rám. Most nem úgy mint eddig. Most rendesen rám néz, szinte bántóan belemászva a magánszférámba a tekintetével. Végül kiveszi a tárcáját, és kivesz belőle némi kápét, és a többi tetejére rakja, amik a blokkon voltak.

- Találsz jobbat is, mint ez a pincér fiú, angyalom... - motyogja, miközben feláll, és beáll mögém. Teljesen betakar a hátával, és elém nyúlva megigazítja a pénzt. - Még látjuk egymást. - rá pillantanék, de már hátat fordított, és kisétált az étteremből. Nézek utána egy pár percig, majd összerámolom a mosatlant, és a pénzt a blokkal Shinnek nyújtom, aki közben mellém lépett.

- Mondtam. - bökök a pénzre, és elkezdem tálcára halmozni a szemetet az asztalról.

- Hát a matek nem jól megy nekik... vagy szimpi voltál. Hagytak kétezer yen jattot. - rá pillantok, majd ki az üvegablakon, de nem látom már őket.

- Lehet... - suttogom, és a mosatlan edényeket mind beadom Nakamurának, majd egy ronggyal visszamegyek, és letakarítom az asztalt, és a hamutálat is kiürítem. Megrázom magam, és vissza sétálok a pulthoz.

- Szerintem zárhatunk. - lép ki Nakamura. - ezt a konyhát már nem hagyja el kaja. - léptem.

- Oké. - mosolyodom el.

Pikk-pakk összeraktuk az éttermet, míg Shin a kasszát számolta le, én az asztalokat és a székeket rendeztem, majd felsepertem és felmostam. Miután átöltöztem, és megvártam hogy Shin is így tegyen, együtt lépünk ki az étteremből. Bezártuk az ajtókat, majd lehúzzuk a redőnyöket és azokat is lelakatoltuk.

- Ennyi. - néz az órájára. - És még csak fél tizenegy. - lép a lelakatolt biciklijéhez. - Haza kísérjelek?

- Nem szükségem. - mosolyodom el. - Fél óra laza séta és otthon is vagyok. - legyintek.

- Nem kellene ilyen későn egyedül járkálnod. - tolja mellettem a biciklit. Mikor az egyik sarokra érünk cigaretta szagát érzem, így megállok egy pillanatra a sikátornál. Lenézek, ahol még füstöl az eldobott fél cigaretta. - Keiko?

- Hmm? - nézek rá.

- Csak... jól vagy?

- Elfáradtam, ennyi az egész. - vonom meg a vállamat, mikor kiérünk a főútra.

- Biztos ne kísérjelek el?

- Nem szükséges Shin. - bólintok. - Jó éjszakát. - fordítok neki hátat és elindulok haza. Valójában, majd negyven percig sétálok, mire megpillantom a nagyi házát. Fáradtan lépek be a háza, és ruhástól dőlök el az ágyamon, szinte azonnal elaludva.