Megtört herceg

2

Majdnem két hét telt el, és nem láttam azóta a megtört herceget. Se az étteremben, se máshol. Bár, Tokió nagyváros. Nehéz valakivel csak véletlenül összefutni. A szakadó esőt nézem az iskola épületének ablakából.

- Szia, Hatanaka. - lép mellém az évfolyam elnökünk. Mint mindig, most is kifogástalanul fest. Tökéletesen beállított, rövid szőke haj, tiszta, vasalt egyenruha, megnyerő mosoly.

- Szia, Takagi. - fordulok felé.

- Nem akarsz elindulni esőben? - mosolyodik el.

- Otthon hagytam az esernyőmet. - sóhajtok.

- Öhm... elkísérlek a buszmegállóba, és akkor mehetünk az enyém alatt.

- Nem lenne gond?

- Nem, dehogy. - mosolyodik el, és az ajtó felé bök a fejével. - Gyere.

- Oké. - sóhajtok, és követem őt az előtérbe. A szekrényemhez lépve átveszem a cipőmet, majd mellé lépek az esernyő alá, és elindulunk kifelé az iskolából.

- Tényleg nem jössz az osztálykirándulásra? - töri meg a köztünk lévő kínos csendet.

- Öhm... nem. - rázom meg a fejemet. - Voltam már a szigeten, és erős pollen allergiám van. - füllentek.

- Oóóh... rossz lehet.

- Hát, megszokja az ember. - sétálok mellette.

- Mondd... mit csinálsz szombaton? - rá pillantok. - Most lesz a cseresznyevirág fesztivál... nem lenne kedved eljönni velem?

- Sajnos... szombaton dolgozom. - mosolyodom el.

- Oh... nem tudod elcserélni?

- Sajnos nem. - rázom a fejemet. - Ne haragudj.

- Dehogy... egyszer csak összejön. - mosolyodik el. - Hazakísérhetlek?

- Dolgozni megyek. - nézek rá.

- Akkor elkísérlek oda. - mosolyodik el.

- Elég nagy kerülő, nem szükséges. - rázom a fejemet.

- Szeretném.

- Oké... - bólintok, és közösen várjuk a buszt. Szerencsémre, Takagi Minori szereti a saját hangját hallgatni, így egész úton mesél nekem. Az évfolyam dolgairól, hogy kik ellen indítottak fegyelmi eljárást, hogy kik kerültek ki különböző versenyekre. Már leszálltunk a buszról, és az étterem utcájában sétálunk. Az eső is csillapodott.

- Hát, köszönöm, hogy elkísértél.

- És pénteken? - felsóhajtok.

- Nem jó, dolgozom.

- Legyen vasárnap. - lép elém, mire lehajtom a fejem.

- Nem szeretnék randevúzni veled, Tagaki...- nyögöm ki.

- Miért nem? - neveti el magát. - Jársz valakivel?

- Nem erről van szó. - sóhajtok. - Csak... nem nagyon van időm ilyenekre. - vonom meg a vállamat esetlenül. - Nagyon kedves tőled, de nem szeretném. - bólintok.

- Értem... akkor... csak... barátok? - mosolyodik el kínosan.

- Az jó lenne... - bólintok, és körbe nézek az utcán. Mikor meglátok egy motort az étterem előtt, bevallom kicsit hevesebben kezd el verni a szívem. Talán Ő az? A megtört herceg? - Ne haragudj, de nekem... - bökök az étterem felé.

- Öhm... persze... menj csak, találkozunk a suliban.

- Szia. - intek, és hátat fordítva neki, az étterem felé sétálok, mire füttyent egyet, így vissza fordulok felé.

- Tudod... ha barátok leszünk, akkor is elvihetlek egyszer randizni. - vigyorog.

- Szia. - rázom a fejemet, és izgatottan lépek be az étterembe. De nincs itt. Kicsit meg is korholom magam fejben, amiért ilyen izgatott lettem, egy szimpla motor miatt. Még csak azt sem tudom, milyen motorja van. Intek a munkatársaknak, és az öltöző felé veszem az irányt, hogy ledolgozzam a mai műszakomat.

Ma is én zártam, a másik pincérrel, Harukival. Mikor végeztünk, a szemerkélő esőben sétáltam haza, még Jumbo sem jött ki a házából. Becsukva a kaput, a hátsó bejárathoz mentem, hogy a nagyi ne boruljon ki, ha össze vizezem a szőnyeget a bejárati ajtónál. Belépve a konyhába ledobom a cipőmet, és a kezembe véve megyek be a szobámba. Kinyitom az ajtómat, majd halkan berakom magam mögött, és az ablakhoz lépve, kinyitom azt, és a két cipőt a párkányára rakom.

- Szerbusz, angyalom. - ijedtemben neki ütközöm az ablaknak, és a vállamhoz kapom a
kezemet. Elnyúlok az íróasztalom lámpájához, és felkapcsolom. Itt van. Tényleg itt van. - Neked még nem mondták, hogy nem okos dolog folyton nyitva tartani az ablakodat? - mosolyodik el az ágyamon ülve.

- Te meg mi a fészkes fenét művelsz itt? - lehelem.

- Mondtam, hogy még látjuk egymást. - támaszkodik meg a karjain. - Későn jöttél.

- Dolgoztam. - morgom.

- Sokat dolgozol... - gondolkodik el.

- Miért vagy itt?

- Mert látni akartalak, hát nem egyértelmű? - húzódik féloldalas mosolyra a szája.

- És szerinted ez magyarázat arra, hogy betörtél a szobámba? - nyögöm fájdalmasan.

- Te hagytad nyitva az ablakot. - vonja meg a vállát. - Meg akartam köszönni a múltkorit.

- Már mondtam, hogy szívesen... - trappolok elé. - És ha ez minden akkor. - kezdem el felhúzni, mire felém tornyosul. - Akár... mehetsz... is... - nyögöm.

- Ez cuki volt. - simítja meg az arcomat, mire értetlenül lépek el mellőle, szinte rá simulva az ablakom párkányának. - Csak nem megijesztettelek? - vágja zsebre a kezeit.

- Szerinted? - hőkölök. - Elmúlt tizenegy óra, és te a szobámban vagy. - elmosolyodik.

- Ne aggódj, rád nem jelentek veszélyt. - vonja meg a vállait.

- Miért vagy itt, Hanma? - lehelem.

- Kíváncsi voltam, hogy van az én mentőangyalom. - gondolkodik el, majd visszadobja magát az ágyamra. - felszuszogok, és leülök mellé az ágyam szélére.

- Ehhez nem kellett volna betörnöd. - sóhajtok. - Tudod, hogy hol dolgozom.

- Jogos, de így meghittebb, nem igaz? - dönti oldalra a fejét, majd előhúzza a cigarettás dobozt, és a szájába vesz egy szálat. Körbe nézek és leveszem a tegnap esti kávésbögrémet az ágy támlájáról, és felé nyújtom. - Kösz.

- De ha kérdezel, elmondom, hogy itt nem gyújthatsz rá. - morgom.

- Ja, vágom. - gyújtja meg a cigarettát, majd felkel, és leül a párkányra velem szemben. - Hol van az öreglány?

- A nagybátyám felesége most szül. Náluk van pár napig. Vidéken laknak. - húzom fel a lábaimat, és átölelem a kezeimmel, hogy rátehessem az államat.

- Miért bánik veled ilyen szarul? - ránézek. - Null huszonnégy robotolsz, és a vendégszobában laksz, nem vele az emeleten.

- Meg sem merem kérdezni, hogy mikor jártad be a házat... - lehelem, mire felnevet.

- Jobb is, angyalom.

- Hosszú sztori. - legyintek.

- Én baromira ráérek. - szív bele a cigijébe.

- Az anyai nagyanyám... anyám lelépett, kb tizenöt évesen. Már terhes volt velem. Nagyanyám sosem tudta megbocsátani neki. Apámmal elszöktek, de végül apámat is elhagyta. Alig voltam öt éves... Apám tavaly halt meg, és nagyanyámhoz kerültem. Nem örült neki. Plusz ha ez nem lenne elég, az öregem egy tetemesebb adósságot is felhalmozott, így azt is megkapta velem együtt. Kifizette, de nem volt tőle boldog. - nézek rá. Elgondolkodva méreget.

- Sajnálom.

- Túlélem. - legyintek.

- Ezért dolgoztat ennyit?

- Azt hiszem, részben igen. - vonom meg a vállamat. - Plusz, gondolj bele... - rántom el a számat.

- Ha nincs időm, nem tudok bajba kerülni, neki pedig nem kell velem foglalkoznia.

- Az év nagyanyja, baszod. - horkan, és elbekkeli a cigit a bögrében.

- Ez van. Kinek mi jut. - vonom meg a vállamat. - Már előtte is önellátó voltam, nem változott olyan sok minden, mint amíg apa élt. Csak más.

- Értem. - ül vissza az ágyra, mellém.

- És mondd, Hanma...

- Igen?

- Miért érdekellek ennyire? - fürkészem a tekintetét.

- Fogalmam sincs... talán mert nincs még egy olyan hülye ebben a városban, aki nem a rendőröket hívja, ha talál egy félhullát az udvarán, hanem beviszi magával, és próbál rajta segíteni.

- Más is megtette volna. - tanulmányozom az arcát.

- Nem ismered az embereket. Senki nem tette volna. Nem így... - vonja meg a vállát.

- Begyógyultak a sebeid. - gondolkodom el.

- Nem mind. A bordám még fáj egy kicsit. - vonja meg a vállát.

- Fog is. - horkanok.

- Miért nem félsz tőlem? - kérdezi.

- Nem mondtam, hogy nem félek... - rázom meg a fejemet.

- Pedig nem félsz... izgatott vagy, de nem félsz.

- Izgatottnak tűnök? - nevetek fel.

- Az étterem előtt az voltál, mikor megláttad a motoromat...

- Ott voltál. - lepődök meg.

- Vigyázok az én kis angyalomra... - morogja, majd felém hajol, de elrántom a fejemet az ajka
elől. Elmosolyodik.

- Nem vagyok az angyalod.

- Dehogynem. - dől rá a kezeire. - Tagadhatod, de egyfolytában én járok a fejedben. - sóhajt fel. -
Azért koptattad le azt a szépfiút is, nem igaz?

- Nem, nem igaz. - rázom a fejemet. - Azért utasítottam el, mert nem érdekel.

- Mert én érdekellek.

- Nem, csak simán Ő nem érdekel. Egy szóval nem mondtam, hogy te érdekelsz! - kelek ki
magamból. Elkapja a kezemet, és ledönt az ágyra. Meghökkenek a tettén, miközben Ő felém térdel, és az arcomba hajol. A kezeimet egy kezével gúzsban tartja a fejem felett, a két lába pedig a lábaimat nyomja le a matracra, míg a másik keze az arcom mellett támaszkodik.

- Ha harcolni akarsz ellene, akkor harcolj! - mosolyodik el, de megmoccanni sem tudok.

- Hogy harcolhatnék, ha nem hagysz harcolni? - kérdezem tőle összezavarodva. Elmosolyodik, és a keze elengedi a kezeimet, mire megpróbálom lelökni magamról, a tenyereimet a mellkasának nyomva. Csak csendben figyeli az arcomat, de még csak megingatni sem tudom, olyan stabilan fekszik felettem.

- Befejezted? - kérdezi a fejét finoman rázva, ártatlan mosollyal az arcán.

- Erősebb vagy nálam! - kelek ki magamból. - Hogy harcoljak ellened, ha ekkora erőfölényben vagy?

- Sehogy. - vonja meg a vállát. - Ahogy az ellen sem tudsz harcolni, hogy érdekellek. - leejtem a kezeimet a mellkasomra.

- Ez nem ugyan az.

- Nem angyalom, mind a ketten tudjuk, hogy ez teljesen ugyan az. - lehajol, és apró csókot nyom a nyakamra, mire kikerekednek a szemeim. - Látod? Most... most esélyed lett volna lelökni magadról, mert az egyensúlyom megingott. De eszedbe sem jutott. - lehel újabb csókot a nyakamra, mire belemarkolok az oldalába ott, ahol a bordája be volt lilulva legutóbb. Felszisszen, én pedig ellököm az ágyon, és fölé tornyosulva sötéten nézek rá, a csuklóira kulcsolva a kezeimet.

- Ne szórakozz velem, Hanma! - sziszegem.

- Nem szeretek alul lenni... - morogja.

- Teszek rá, hogy mit szeretsz! - engedem el a kezeit, és próbálok lemászni róla, de a kezei elkapják a derekamat, és magán tart miközben felül. A kezeimmel próbálom eltolni, mire nemes egyszerűséggel elkapja azokat és egy kezébe veszi őket a hátam mögött.

- Nem szórakozom. Komolyan beszéltem. - csókol bele ismét a nyakamba, de nem tudok kiszabadulni a tartásából.

- Engedj el... - lehelem.

- Miért? Hogy továbbra is úgy tehess, mintha nem élveznéd ezt? - néz a szemembe. - A pupilláid kitágultak, a szíved majd kiugrik, úgy ver. A mellbimbóid olyan kemények, hogy átütnek a melltartón és az ingeden. Ha valaki itt szórakozik angyalom, az te vagy. - elengedi a kezeimet, amiket magam elé kapok, Ő pedig hátradől, és a kezeivel a derekamat tartja.

- Nagyon házszámot tévesztettél, ha azt hiszed, olyan lány vagyok.

- Oh nem, angyalom. Tudom, hogy nem olyan lány vagy. - mosolyodik el. - Azokkal nem vagyok ilyen kedves...- futtatja végig az ujjait a szoknyám korcán.

- Ez neked a kedves?

- Tudod, az együgyű kis pincér fiúdnak egy valamiben igaza volt.

- Mi? Miről beszélsz? - rázom a fejemet, mire megint felül, és a nyakamra csúszik az egyik keze.

- Abban igaza volt, hogy az a baj az okos lányokkal, hogy nem tudják felmérni a veszélyt. - hajol a számhoz, és a szemembe néz. Én pedig értetlenül nézek rá. Azt nem halhatta... azt nem... hacsak nem olvasott szájról, de ennek semmi értelme ez... - Semmi olyan nem fogok csinálni veled, amit nem akarsz... - húzza végig a száját az enyémen. Behunyom a szememet, és nyelek egyet. - De te akarod ezt, szóval... - ráhajol a számra, és minden kertelés nélkül utat tör a nyelvével az ajkaim között. Fullasztó a csókja. Szó szerint, levegőt venni sem hagy. Durván kutakodik a számban a nyelvem után, és próbál rávenni, hogy viszonozzam amit csinál, de annyira megkukultam, hogy a teljes testem, minden porcikám lefagyott. Elválik a számtól, és mély levegőt vesz, majd belesimít a hajamba, és ismét az ajkaimra tapad. Most nem hatol a nyelve azonnal a számba, hanem az ajka párnácskái finoman kóstolgatják az enyémeket. Elsőnek az alsó ajkamat, majd a felsőt. Nagyon figyel, mert amikor elsőnek adok viszonzást a cirógatásnak, elválik egy pillanatra, majd mikor ismét találkozik ajka az enyémmel, a nyelve ismét a számba hatol. Nem értem miért. És nem értem hogyan, de a nyelvem lassan az övéhez ér, és óvatos táncba kezd vele. Az én megtört hercegem nem egy lágy szerető. A csókja durva, és érzéki, de nem tartalmaz még nyomokban sem gyengédséget. A nyelve íze cigarettáé és valami édesé, amit nem tudok beazonosítani, mégis úgy szívom magamba, mintha az életem múlna rajta. Mikor már nem kapok levegőt, elhúzódom tőle, és hiába hajol az arca az enyém után, én eltartom azt és a tekintetét kutatom. Lassan kinyitja a szemét, és rám néz. Az akaratok harca ez. Mikor várakozóan megtámaszkodik a háta mögött a karjain, én előre hajolok és a két kezembe veszem az arcát. Fürkésző a tekintete, de nem szól semmit. Én pedig finoman az ajkára hajolok, és finoman csókolom meg. Azonnal elnyílik a szája, de amikor mozdul, mindig elhúzódok.
- Ne szórakozz velem, angyalka... - kapja el a derekamat a kezeivel, és erősen belemar a bőrömbe.

- Nem szórakozom. - rázom a fejem. - Csak tanítok neked valamit... amiben még nem volt részed... - nézek a szemébe. Megemelkedik a szemöldöke, de nem szól semmit. Ismét az ajkára hajolok, és folytatom a lágy csókot. Érzem ahogy beleremeg, amikor a nyelvemmel lenyomom az alsó ajkát, és finoman a szájába hatolok. A megtört herceget, még sosem csókolták meg lágyan és gyengéden. A vasmarokkal tartó kezei lassan elengedik a derekamat, és felszaladnak a hátamon, bele a hajamba. Én pedig folytatom a lágy és érzelmes csókot, amibe Ő nagyon is gyorsan beletanul. Mikor egy levegővétel után Ő csusszan az én számba, a nyelve ugyan olyan finoman mozog, mint előtte az enyém az övében. Gyorsan tanul. Az egyik keze a hátamra csúszik, és közelebb von magához az ölében. Sokáig csókolózunk még, hol úgy, ahogy Ő kezdte, hogy úgy, ahogy én tanítottam neki. Egy idő után ledöntött maga mellé, és felém magasodva csókolt tovább. Alig levegővételnyi időt hagyva. Telhetetlen, és vad, mint maga a természete. Mint Ő maga. Mikor az egyik keze a szoknyám alá téved, elkapom a karját, és visszatolom a combomon.

- Angyalom... - leheli az ajkaimra.

- Nem. - rázom a fejemet. - Megmondtam. Ha azért jöttél, kurvára házszámot tévesztettél. - suttogom. Felszuszog, és behunyt szemmel megrázza magát.

- Nem igazán vagyok hozzászokva a nemhez, pláne miután egy órája úgy állok mint a cövek.

- Tudod, hol az ajtó. - nyelek egyet. Rá fókuszál az arcomra, majd eldől mellettem az ágyon, és végigsimít két kezével a sajátján.

- Faszom... - pattan fel mellőlem, és kilép a szobám ajtaján. Kicsit elképedve nézek utána. Mit vártam? Egy herceg, ha megtört is, mindig megkapja amit akar. Visszadőlök az ágyamra, és magamra húzom a takarómat, majd az ablak felé fordulok, és kiengedek egy reszketeg sóhajt. De hülye vagyok... mit vártam? Eleve hülye ötlet volt nem pofán vágni, mikor megpróbált megcsókolni. Én meg... még adtam is alá a lovat. Nem mintha bármit is megbántam volna. És őszintén... a tiltakozásom a szex ellen is eléggé gyenge lábakon állt. Ha kicsit tovább erőlteti, abba is simán belementem volna. Eltelik pár perc, mikor trappolást hallok, de nem merek megfordulni. Becsukódik az ajtóm, majd eloltódik a kis lámpa az íróasztalom felett. Benyomódik a matrac, majd hozzám simul a teste, szorosan a takaró alatt.

- Rendben angyalom. Játszom a te szabályaid szerint, amíg nem csinálsz belőlem hülyét. - suttogja a nyakamba. - De ha még egy gyökeret meglátok a közeledben, azt kiskanállal kell majd összeszedni. Nem viccelek.

- Elutasítottam. Ott voltál, nem?

- Miatta már nem kell aggódnod... de ez a többire vonatkozik. A gyökér pincéredre, meg a kis köcsögökre a sulidban. Nem viccelek. Nem viselem el, ha valaki ráteszi a kezét arra, ami az enyém. És te az enyém vagy.

- Tessék?

- Te akartad, angyalom... ha lett volna eszed, akkor elküldesz. De nem tetted. Viseld a következményeket. - a keze az arcomra simul és maga felé fordít, majd hosszú és durva csókot ad. - Az enyém vagy... világos? - ledermedve bámulok a szemébe a sötétben. - Világos?!

- Igen. - lehelem.

- Most pedig aludj. - engedi el az államat. - Mindjárt kelned kell. - szorít magához, és a hajamba nyomja az orrát. Megdermedve fekszem mellette. Hogy lehetek egyszerre boldog, és hogy lehet hogy egyazon időben a vérem is megfagyott a félelemtől?