Élettel fizetem érted.

1. fejezet

Florida egy szép hely, tele hotelekkel, éttermekkel és házakkal. Én is egy ilyen házban élek, egy különleges pizzához közelében. Tényleg egy érdekes hely, tele van robotokkal.                                    

 -Demencia gyere ide! -szólt egy hang a konyhából. A konyhába érve, az egész családja várja.        

 -Szeretnénk beszélni veled egy kicsit.- szólt az édesapja aggodalmas arccal. Tudtam, hogy egyetemről akarnak beszélni, de rá kérdezett:

 - Miről apu?

 - A továbbtanulásról, öm tudod...- A torkán akadt a szó lánya arcára nézve, ami enyhe  idegeséget  tükröz. 

-De apa.-szólt Demencia olyan hangon, ahogy kis gyerekek szoktak könyörögni.

 -  Elég legyen már nagy vagy ehhez és ez most komoly dolog, ha nem vesznek fel.

- Már elmondtam hogy nem megyek egyetemre!-mondta fennhangon Demencia. 

- Hogy mi!-mondta egyhangúan az egész család.

- Meg mondtam, hogy egyetemre mész tovább tanulni diplomád lesz és jó állásod.                           

- 18 éves vagyok már felnőtt nem irányíthatod az életem!-szólt, azaz ordította Demencia.

 - Takarodj, a szemem elől!

 Demencia meg fogta magát és kiviharzott.

 -Ki szellőztetem a fejem.-suttogta magában Demencia és kiment az utcára.

Egy ideig csak össze-vissza sétált, de utána célba vette azt a helyet ahol mindig boldog volt a pizzázóba. Elég messze volt, de elég hamar odaér. Az ajtó nyitva volt és senki sem állt ott az egész hely üresnek tűnt igy bement. Nem volt nagy hely és jól ismerte, végig sétált a helyen. Már ott állt a kapuban de, visszafordult. Az ajtók nagy zajjal becsapódtak. Demencia megijedt. Halk morajokat halott, elindult a hangok irányába. Robotokat látott, de nem olyanokat, amik felléptek olyanok... rosszak, tönkrementek és hasonlok. Egy zöld nyúl állt az előadóteremben" a jobb keze le volt szakadva, egy tüskére hajazó vasal volt helyettesítve. Volt ott egy baba is dettó jobb keze hiányzott, de neki egy olló volt a helyén, beszélgetek. Próbáltam jóban figyelni, hogy mit mondanak, de féltem tőlük. Hangokat hallottam, de egyértelmű volt nem a masinák ból jött. Még két robot volt a helyen, a zöld nyúlon és a babán kívül. Ők ezek a hangok után futkostak össze vissza a helyen, közben üvöltöttek. Nagyjából ezt értettem a nyúl és a baba beszélgetéséből:

- Ez a hely már lassan nosztalgikus, nem de? 

- Igaz Scrap Trap rég voltam it.-látszott rajtuk hogy jól ismerik egymást és ezt a helyet. 

Odament hozzájuk a másik kettő robot is. Mindkettő medve volt, de nagyjából ennyi hasonlóság volt köztük az egyik barnás színű koszos drótokból állt az egész teste lába se volt egy spagettire hasonlító csomó volt helyette, bolondos volt sokat ironizált. De a másik az mind a 4 robot közül kitűnt, egy karcolás sem volt rajta, fekete volt piros cilinderben és nyakkendőben.

- Szevasz!-mondta a barnás medve vicces hangon.

- Szevasz Molten!-mondta a baba barátságos hangon, ők is barátok lehetek.

- Nem is tudtam, hogy te is it vagy.-mondta a fekete medve utálatosan Scrap trap-re nézve.

- Nem gondolom, hogy fel kéne hánytorgatni a múltat Lefti mindig ilyen méregzsák voltál úgy érzem, nem szeretsz változni.-mondta nevetve Scrap trap. 

-Hu de vág az eszed.-mondta arrogánsan Lefti.

- De most komolyan Scrap Bébi ugye hogy Lefti egy...  

- Mentem!-mondta Scrap Bébi.                                                                                                                                      

- Ne már elég nekem egy hisztis gyerek.- mondta Scrap Trap.