újabb reggel, újabb boner

38 3 4
                                    

  Egy újabb CSODÁLATOS reggelre keltem, a fosban és spermában tocsogó ágyamban. Az elmúlt hetekben amióta az új sulkómban tanítok, megismerkedtem életem férfiával, aki tiszteletére egy szentélyt állítottam, a keresztény sarkom mellé.

A mai reggelem úgy kezdtem hogy imádkoztam egyet jézuskához, meg egyet Giga Csanádhoz is. Az oltár amit össze fostam, éppen egy ősz hajszálból, tollból, lábujjkörömből, almacsutkából és egy félig megivott kakaós dobozból áll. lehet hogy orr facsargatóbb szaga van mint nekem, de Csanád hozzáért, szóval mindennél többet ér.

Amint végeztem ezekkel a szent pillanatokkal, úgy döntöttem hogy kivételesen más ruhát fogok felvenni, valamivel magamhoz kell vonzanom a krásomat.

**************

Éppen betettem a köröm gombás csukáimat az iskola ajtaján, mikor megcsapott a 10 napos kutya szar szag. Gizella ma be tolta a pofáját az iskolába, legalább el tudom küldeni a gyerekeket hozzá egy "beszélgetésre".

Az irányt a tanári felé vettem és be nyomtam a terembe a szörnyűen felépített pofámat. Komolyan, isten valamit biztos nagyon elbaszott mikor engem tervezett meg.

Ledobtam a dolgaimat az asztal részemhez, pont mikor becsengettek.
" Basszusgitár! " kiáltottam idegességemben, gyorsan felkaptam az órámhoz használandó eszközeimet és ki siettem a teremből, pont mikor valaki próbált bejönni a tanáriba.

A cuccaim slow motion-ba estek a földre. Estem volna én is velük, ha egy izmos kar nem kapott volna el.

Megszeppent arcal kaptam fel a fejem és néztem az illetőre, aki nem más volt mint az egyetlen Giga Csanád.

"Attila! Figyeljen mán oda, felelni akar?! " szólt rám Csanád.

Végül a talpamra állított, elengedett és felvette a dolgaimat, olyan romcsi!

"köszönöm, nagyon kedves! "

"szivesen, iparkodjá órára!" mondta, majd megsimogatta a fejem.

Én komolyan mondom, elolvadok.
Éreztem ahogy az arcom egyre forróbb lesz, szóval inkább fel siettem az emeletre, hogy a kedvenc 8. osztályommal foglalkozzak. Komolyan, imádom őket.

*************

Amint vége volt az órámnak, siettem is le a tanáriba, túl jó volt ez az óra, főleg összevonva. Bár a jóból is megárt a sok.

Lent a teremben leültem az asztalomhoz és elkezdtem kidolgozni hogy mivel kínozzam legközelebb a kis szarosokat.

Miközben éppen ezt tervezgettem éreztem hogy valaki felettem áll, mire ez eljutott a borsó szemnyi agyamig, addigra már 2 vaskos szőrös kéz landolt az asztalon a papírjaim mellett.

Fel néztem és megláttam egy férfi arcát egész közel a sajátomhoz, ami nem máshoz tartozott mint Giga Csanád.

Gyorsan elkaptam az arcom mert éreztem hogy egyre jobban elkezd égni, valószínüleg már rák vörös lehet az elkúrt pofám.

"Micsinász Attila?! " érdezte Csanád

"cs-csak...................... feladatokat" szeretem átgondolni a mondataim, nem mondok faszságokat.  Bár még így is vagyok elég hülye ahhoz hogy lejárassam magam.

"Ha a nyócadiknak, akkó szopassad meg őket nekem"

Nem tetszik ha káromkodnak. akármikor valaki mellettem kimond egy csúnya szót, én mindig a lelkükbe bámulok. Vagyis csak próbálok, valahogy sosem sikerül arra nézni amerre akarok. Most is leszóltam volna ezt a férfias embert itt, de ha ő káromkodik az zegzi.

"Főleg Kálmánkát. Nem békűne ki az ollóva! "

Igazat adok neki abban, hogy Kálmán tényleg hamarosan olyan sörénnyel rendelkezik, mint jézus.

"Bár maga is össze veszett vele"

ott a pont. meg persze a head and shuldersel is össze vesztem, mert olyan vaskos réteg korpa van a fejemen, hogy gátnak is használható lehetne.

Bár szerintem illik hozzám, hisz úgy nézek ki, mintha az apám egy csernobili 20 éve ott álló farönk lenne. Lehet kedves édes anyám teherbe esett egy csőtől, amit az erőműben talált, ki tudja.

A gyönyörű gondolat menetemből csak az rántott ki, hogy hirtelen kaptam egy buksi simit, amitől instant felállt a gyilkos 1 és fél centim, túlságosan tetszik ez a csávesz, ez már halálos.

Végül Giga Csanád kiment a teremből, és egyedül maradtam.



Bárcsak megbaszna a tanári asztal közepén.


MIKRE IS GONDOLOK?!!?!??

Ezek után egy dupla miatyánkot fogok el nyammogni ma este! Uram atyám!

A következő mi lesz?! Pornó színésznek állok!?

Jó mondjuk az nem lenne rossz. Macsókával biztos nagyon jó lenne.

NA MOST ABBA KELL HAGYNOM EZEKET A SZENTTELEN UNDORÍTÓ GONDOLATOKAT!
Csakis a vanilla, semmi más!

Lehet kissé unalmasnak tűnik, de ez vagyok én, egy unalmas geci.

**************

Most hogy végre vége ennek a CSODÁLATOS napnak, elmondhatom, hogy: a mai nap folyamán csak 5× hallották a diákok a vibrátorom csodás hangját, meg persze csak 3× szartam össze magam. Kis aroma, így is túl jó illatom volt mára.

Éppen most szállok fel a buszra, amit tudom hogy átszállásos. Ez is tesztelgeti a túlélő képességeim az a probléma.

Megállok az út közepén, persze, hogy miattam senki se tudjon közlekedni, bele vésem a koszos körmeim, amik már szinte feketék, az ülésbe és a laptopom csak telepátiával tartom egy helyben.

Ahogy a jó fajta volán busz elkezdett fékezni, egyből a dolgaim mind leestek a földre és mindenhova csúsztak. Csodálatos!

Amikor nyíltak az ajtók, akkor vettem fáradtságot arra hogy össze szedjem a dolgaimat. Mire azzal végeztem, már a jármű el is indult. Hát. Akkor kimegyünk Petőfire, netán Gyöngyösre. Ez van.

Ez is egy hosszú nap lett.

Mákos x Sanyi (18+) Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz