Jisung pov.
Lefáradva másztam ki nehezen a medencetérből, és dőltem el a vizes, és csúszós padlón. Szinte az egész napom edzésekből áll, mivel nemsokára lesz a nemzetközi úszó bajnokság. Az edzőm szinte 5 perc pihenésnyi időt sem ad nekem, amitől teljesen kivagyok már készülve.
Összesen csak 2 napom maradt hátra a nagy megmérettetésig. Egyre fáradtabbnak és ingerültebbnek érzem magam de edzőm, Jinyoung ezt figyelembe se veszi, de nem merek szólni neki, hogy szeretnék egy pihenőnapot. Vagy legalább ne az egész napom ezzel teljen. Persze, nekem is fontos a verseny de ha így folytatom mire eljutnék odáig, megmozdulni nem bírnék. Pedig most nagyon kéne a győzelem.
Előző versenyemen is majdnem én értem be elsőként de az a fasz Lee Minho megelőzött egy tized másodperccel. Remélem ezen a versenyen nem lesz jelen, mert látni se akarom őt. Mióta verseny szintűen úszok azóta ő a vetélytársam, egyszerűen mindig mindenhol ott van. És sajnos szinte biztos, hogy ezen a versenyen is ott lesz. Komolyan már nem az a célom, hogy megnyerjem, csak előbb érjek be mint ő.
- Rendben Han mára ennyi, a mai napon egészen jó eredményeket produkáltál, bár a gyorsúszás, és pillangónál még kellene javítani az időn. Holnap reggel 6-ra várlak ugyanitt.- köszönt el edzőm, majd sietősen továbbindult a kijárat felé.
Nagyszerű.
Minden álmom 5-kor kelni pénteken. Az mennyire normális,hogy több időt töltök vízbe, mint szárazföldön? Még a végén sellővé változom komolyan. Gyorsan átöltöztem, és megszárítva éjfekete, hosszabb hajamat léptem ki az öltözőből.
Már teljesen sötét volt kint, úgyhogy nem terveztem sehová se menni, csak végre haza a jó meleg ágyamba. Egy kis utcában lakom egy 4 szintes panelban nem messze az uszodától, amit mindenki furcsáll hiszen lenne pénzem egy nagyobb lakásra esetleg házra is. De nekem tökéletesen megfelel ez, így is egyedül élek ott, és ha így folytatom ez így is marad. Na igen a szerelmi életem. Ami konkrét nem létezik.
Bár 20 éves vagyok, még egyszer sem volt kapcsolatom, sőt még nagyon ember sem volt aki megtetszett volna. Bár ha lenne is olyan akkor sem lenne erre időm a sok edzés és versenyek miatt. Ez az életem. Én erre tettem fel mindent. Bár sokszor elkap a magányosság érzése, és olyankor hiányzik, hogy ha hazajövök este, akkor legyen ott valaki aki átölel, összebújva aludjunk el, vagy éppen filmet nézzünk.
Egyszerű kis dolgok, amiket én mégsem tehetek meg. Barátaim sincsenek nagyon. Vagyis míg suliba jártam addig volt egy-kettő, de mindegyikükkel romlott azóta már a kapcsolatom. Talán akivel a legtöbbet beszélek az Changbin. Az ő párját Felixnek hívják, és néha, ha van egy kis szabadidőm akkor velük futok össze. De nagyon hiányoznak ők is meg a velük töltött idő is. Mióta ennyire az életem részévé vált az úszás, azóta sokkal kevesebb időt fordítok magamra vagy másokra. És itt főleg a szerelmet, családot, és barátokat értem. Szeretnék ezen változtatni, de nem találok kiutat ebből.
Nem gondolkozva ezen tovább, gyorsan bekaptam pár falatot vacsoraként, és pizsimbe átöltözve ugrottam be az ágyba. Még kicsit pörgettem az instagramot, és tiktokot, de egy idő után meguntam, és letéve telefonomat komódomra, estem be az ágyba.
Másnap reggel, vagyis hajnalban szólalt meg az ébresztőm, mire nyűgösen ültem fel az ágyban szememet dörzsölgetve. Reggel 5 óra van, és még mindig sötét van kint. Az egyik legrosszabb érzés sötétben kelni, és sötétben hazaérni. Cuccomat összeszedve léptem ki az utcára, ahol még egy lélek se volt. Az utcalámpák fáradtan pislogtak, ők is arra vártak mikor nem lesz már rájuk szükség.
Friss volt a levegő kora nyárhoz képest, bár pont ezt szeretem. Ahogy mentem, velem szemben láttam meg a Nap első sugarait rámvetülni. Halvány narancssárgává változott az égbolt, és a madarak is elkezdtek lassacskán csipogni. A séta közben sikerült szinte teljesen felélednem a kezdeti meghalok állapotból.
