.☆ミMoon /Nishimura Riki ff./☆ミ.

01

Ajánlott zene: BTS-Dimple

‼️Comment szekcióm szabályai‼️
Úgy gondolom hogy egy ilyen szabályzat szügséges.
Szóval elöször is ezek a szabályok nem azért lettek mert valaki a munkámról vagy rólam valami olyasmit mondot, sőt bármilyen kritikát el fogadok.
Egyszerűen csak annyi hogy sokan káromkodtatok már amit én nem annyira preferálok szóval itt vannak a szabályok.

1-Ha valamilyen trágár szót tartalmaz a hozzászólásod de csak egy ártatlan kérdést tettél fel vagy valamit meg jegyeztél? Ebben az esetben válaszolok neked viszont a válasz adásom után 24 órával a commented törölve lesz, sajnálom
:(

2-Ha trágár szavakat használsz de semmi pozitív dolog vagy épitő jellegű dolog nincs a hozzászolásodban ,tehát egy idolra tettél nem szép meg jegyzést, vagy csak simán velem szemben vagy másik olvasóval szemben nem viselkedtél úgy ahogy az egy inteligens lénytől el várható. A hozászolásod azonnal törlésre kerül.

‼️3-Leg fontosabb‼️
Ilyen szerencsére még nem fordult elő de inkább meg elözöm a problémát. Másnak rosszat kívánni, a család tagjait szidni vagy őt el küldeni melegebb éghajlatra TILOS!
Ha meglátok egy ilyen commentet valaki másé allat a comment azonnal törlésre kerül és az íllető le lesz tiltva.

Mindenki tisztelje a másikat és azt hogy nem lehet minden embereknek ugyan az a véleménye/ el térhet az ízlése. <3

~~

Nishimura Riki egy népszerű srác. Nincsenek tökéletes jegyei de nagyon segítőkész. Nagyon ki emelkedő a sportokban, főleg a táncban és fociban. Bármit csinál az mindig tökéletes. A tanárok és diákok egy aránt oda vannak érte mind személyisége mind a külselye miatt. Rengeteg barátja van még is nehezen lehet be kerülni abba a baráti társaságba. Néha azt kívánom bárcsak én is oda tartozhatnék hogy közelebb kerülhessek Rikihez. De nekem nem kell az a nagy rivaldafény ami ezzel jár. Be érem annyival hogy még két éven keresztül távolról bámulom és néha leveleket írok neki. Hát nem hangzik ez...totál magányosan? De annak hangzik. De nem tehetek mást. Nincsenek barátaim, tipikusan az a gyerek vagyok aki meg figyel, mindenkiről mindent tud. A többiek még sem tudnak róla semmit csak hogy csendes, sőt általában észre sem veszik hogy ott van. Ez vagyok én Kang Nabi a le tört szárnyú pillangó. Akinek nem lehetnek álmai soha többé. Akinek nincsenek jó jegyei. Aki legtöbbször zenét hallgat és táncol meg akkor is ha tudja nem ez az ő jövője. Egy pillangó vagyok akinek nincsen jövőképe, a szárnyaim már le törtek, mi a következő?

Riki éppen a barátaival igyekszik az ebédlő felé. Ilyenkor van arra időm hogy a szekrényébe csúsztassam a levelem, amiben el mondom a szokásos dolgokat, amiket szemtől szemben nem tudnék. Ezek után általában egy üveg eperteát helyezek a szekrénye tetejére mert ebédnél soha nem iszik semmit. Minden csütörtökön ebéd után tesi jön már párszor volt hogy majdnem el ájult, ezért szoktam én rá vigyázni és innivalót venni neki.

Riki és a barátai egytől egyig be léptek az ebédlőbe így én indulhattam is hogy el végezzem a szokásos dolgom. A b szárny felé veszem az írányt, ott fel megyek a lépcsőn és be fordulok balra amerre az osztályterem van. El haladok egy kis pihenő sarok előtt ahol ülnek páran és éppen az ital vagy étel automatákból vesznek valamit. Meg bámulnak, valószínűleg nem értik hogy ebédelés helyett miért vagyok most itt. Be lépek a folyosó utolsó, a 457-es számmal ellátott terembe. Ilyenkor szerencse hogy Rikivel egy osztályba járok mert így tudom hogy ilyenkor senki nincs itt rajtam kívül. A többieknek meg nem tűnik fel hogy nem vagyok velük mert nem tudják a nevemet sem, nem hogy eszűkbe jussak.

Oda lépek Riki szekrényéhez és az ajtó alatti résen be csúsztatom a levelet figyelve arra hogy az ne gyürödjön meg. Ezek után el helyezem a tetején az eper teát egy kis cetlivel hogy figyeljen oda magára. Ezek után el hagyom a termet és el indulok a pihenő felé. Körül nézek nincs e ott senki-Nem szeretek másokkal együtt enni-majd amikor erről még bizonyosodok oda lépek az étel automatához. Veszek egy epres palacsintát és egy Pokémon breadet majd le ülök az egyik kis fotelbe. Ki veszem a fülhallgatóm a táskámból, ki bogozom az azon keletkezett csomót majd be dugom a fülembe. Keresek valami random számot a lejátszási listámon és el inditom.

~~

A nap vége a kedvencem bárhova mehetek, bármit csinálhatok anélkül hogy bárki beleszólna. Ki lépve az épületből egyből a már jól ismert el hagyatott játszótér felé veszem az irányt. Ott meg állva le pakolom a táskám és elő veszem a hangszóróm. El inditom a txt-től a lovesong-t és táncolni kezdek rá. Nem a koreót csak azt amire rá vezet a testem. Engedem hogy az elmém ki kapcsoljon és a testem vegye át a teljes írányítást. Engedem hogy a szívem írányitson, hogy ki adja magából ami bántja. Hogy az elmút egy hét eseményei el tünjenek a fejemből és helyét át vegyék a pozitív gondolatok, az élni akarás. Hogy amit el magyarázni nem tudok azt meg mutassam. Csak kár hogy nincs kinek.

Éreztem ahogy pár sós könycsep le gördül kerek orcámon s hol kezemen landol, hol a földön, néha a nadrágomon, esetleg a pulcsimon. Nem érdekelt csak táncoltam. Táncoltam amíg a testem engedte és amíg a zene a végére nem ért. Amíg a dallam meg nem állt mint a szívem ahogy meg hallottam a csöndet. A minden napjaim csöndjét. Ha akartam volna sem tudtam volna most többet táncolni mert a tüdőm nem bírja. Meg támaszkodva térdeimen probáltam levegő után kapni. Egy idő után kezdett helyre állni a légzésem. Le ültem a játszótér közepére és nagyokat kortyoltam a vizemből miközben probáltam minél több levegőhöz jutni.

Egyszer csak meg hallottam a BTS egyik dalát ami a csengőhangom volt így fel keltem hogy meg nézzem a telefonom, de meg lepetésemre nem abból szólt a kellemes dallam. Sőt halkúlt így el indultam az ellenkező irányba amerre egyre erősödőtt a hang. Az egyik négy emeletes panel földszinti lakásának nyitott ablakán szürödött ki. Közelebb mentem hogy jobban haljam de hamar meg torpantam amikor meg láttam háttal nekem az ablakban Nishimura Rikit. Fehér bő pólóban és kesze-kusza fekete hajával valami istenien nézett ki. El lökte magát az ablaktól és táncolni kezdett. Úgy mozgott mintha erre teremtették volna. Hihetetlen volt. Ahogy minden mozdulatában látszott a szemvedély. Látszott hogy tényleg szereti csinálni. Az arca ahogy koncentrált de közben mosolygott. Nagyon jól esett látni hogy valamit ennyire szeret csinálni és hogy azt milyen oda adással csinálja. Hihetetlen. Közelebb merészkedtem és úgy figyeltem.

Nem tudom mennyi ideje figyelhettem már de egy idő után el kezdett be sötétedni viszont a fiú nem állt le a táncolással. Haza kellett indulnom. Össze szedtem a dolgaimat és még egy utolsó pillantást vetettem az ablakra. Riki pont akkor végzett, kicsit ki volt fulladva, de mosolygott. Boldog volt. Én is mosolyogva indultam el hazafelé. Ha ő boldog akkor én is. Nem muszáj hogy tudja ki vagyok amíg gondoskodhatok róla addig rendben vagyok.

-------------------------------------------------

Ez az első rész, nem is tudom mit mondjak. Kissé talán unalmas de comfortos. Nem tudom mit irhatnék még. Remélem azért tetszett ez a rész. Jó olvasást kívánok majd a többi részhez <3