Hozzám tartozol

1. feiezet

Lélegzetem elakadt. Nem tudtam nem rá nézni, csak ő létezett számomra senki más. Nem hittem volna, hogy valaha engemet is magával ragadhat egy ember. Már a neve említésétől is borsódzik a hátam, ki hagy egy ütemet a szívem. Ez a szerelem? Ez lenne az amiről mindenki beszél? Ha igen akkor kellemes egy csalódás mivel....- Állj! - kiált fel Sam.
- Mi az már megint? Miért nem hagyod hogy végig olvassak legalább egy fejezetet! - dühöngök, majd az ágyra csapom a könyvet.
- Akkor Sierra nem Masonba szerelmes? Mert most totál össze zavarodtam. - Fújat Sam.
- Ha nem szólnál bele minden alkalomkor mikor elkezdem talán, de csak talán ki is derülhetne hogy ki az ő igaz szerelme. - Mondom neki fáradtan az ágyon fekve. Már legalább egy órája vagyok itt, de még csak három oldalt sikerült elolvasnom hála Samnek. És bárcsak azt mondhatnám, hogy csak a mai nap haladunk ilyen lassan de mivel már vagy egy hete rágjuk magunkat összesen harmincegy lapon így ezt nem mondhatom.
- Jó, jó folytasd. Már nem szólok bele, ígérem! - Teszi a szívére a kezét ezzel hitelesítve szavát, remelem most aztán tényleg nem szól bele. Amikor megkért, hogy olvassam fel neki a könyvet nem gondoltam, hogy ilyen nehezen fogom átrágni magam , úgy, hogy már ezt a könyvet olvastam is, nem is egyszer.
.....és pont emiatt tudtam , hogy nem Mason az akit magam mellet akarok jóban rosszban. Nem ő az akivel le akarok feküdni éjjel és fel kelni nappal. Számomra csak William létezett, senki más csak William. Vele akartam lenni, őt érezni mindehol az ő hangját hallani. Minden vágyam ez volt és ezt semmi sem tudta pótolni kivéve William. Kár, hogy túl későn jöttem rá arra mit is akarok. William hiánya felemésztett. Minden nap rá gondoltam. Minden nap vártam a mólón hátha felbukkan. A napokból hetek, hónapok, majd évek lettek, de William nem jött. Tudtam hogy már nem fog, de reménykedtem. Reménykedtem abba, hogy nem adta fel a szerelmünket. Én feladtam amit valószínűleg egész életembe bánni fogok. Túl korán adtam fel és azokat a bizonyos pillangókat amiket csakis egy ember tudott okozni félreértettem. Úgy gondoltam rá, mint egy bajra. Azt gondoltam ez egy vészjelzés, ami azt mondja fuss míg nem késő. Pedig ez csak a szerelem jele volt. A szerelem jele ami végül nem tudott beteljesülni...- fejezem be a könyvet majd becsukom  azt.
Az utolsó sorokat olvasva elszomorodtam.
A mólón átot már vagy harmadszorra olvasom. Hiába tudom mi a vége meg mindig reménykedek, hogy a végén vissza megy hozzá William, persze a lelkem mélyén tudom, hogy nem így lesz mégis van bennem egy kis remény.
- Na nee bassz!!! - kiáltfel Sam. -Mi az hogy nem teljesedett be. Én azért választottam ezt a könyvet mert azt hittem jónak ígérkezik. Hogy a vége happyend lesz. De ez! De ez! Össze se jöttek! - áll fel a padlóról majd oda vissza járkálni kezd. - William egy gyáva féreg volt. Siera pedig, ő pedig inkább nem is mondom mi! Miért nem mondta azt hogy szereti hogy vele akar lenni? - kérdezi sokkal inkább az univerzumtól mint s hogy nem tőlem.
Én az egészen jót nevettem, Annyira imádom mikor ilyen dühös.
- látod mennyire magával ragad egy könyv! - mondom mosolyogva.
- te csak ne mosolyogj nekem itt! Te végig tudtad mi lesz a vége meg sem szóltál hogy ne éld bele magad Sam, mert a vége úgyis szar lesz! - parodizál ki engemet mire én csak még jobban nevetek.
- nem akartam lelőni a poént! - védekezem! - De vedd a jó oldalát most már nem csak a tartalomról tudsz írni esszét hanem arról hogy milyen volt miközben olvastad. Vagyis hogy én olvastam de azt nem kell beleirni. Írd azt bele hogy milyen érzéseket keltett, mit gondoltál mi lesz a vége hogyan fog végződni, mondd el a véleményedet a szereplőkről is és hidd el nekem rögtön meg lesz az a húsz oldal. - mondom majd felkelek az agyról.
- és abban nem szeretnél segíteni? - kérdezi Sam boci szemekkel.
- nincs tervben. -mondom majd szépen bepakolom a táskámba a dolgokat.
- de,de... - kezdene bele de félbeszakítom.
-inkább örülj hogy felolvastam neked a könyvet. Az esszét már saját magadtól kell írnod. Meg amúgyis valószínűleg a tanár észrevenné ha segítenék. Mi kettőnknek nagyon más az írása. -magyarázom mire bólint egyet.
-igazad van Ave, sajnos igazad van de ha kell segítség vedd fel a telefont! - mondja szigorúan Sam.
- értem főnök! - mondom mire válaszul Sam csak bólint egyet.
Már épp kimennék az ajtón mikor is megint megszólal.
- jut eszembe! Te mikor fogod megcsinalni az esszét ha egész nap nekem segítettél, sőt egész héten! Ráadásul te tök más könyvet is választottál! Vagy már elolvastad? Feltartottalak? Mi lesz ha nem tudod majd befejezni? - pánikolt Sam. A látványtól akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra.
- Tudod Sam ezt a tanító már vagy négy hónapja feladta. - magyarázom mire az arca eltorzul a felismeréstől
- Azt ne mond Ave hogy te már négy hónapja kész vagy vele! -döbben le Sam válaszul csak mosolyogtam.
- tíz éve ismersz. Ez alatt a tíz év alatt meg tanulhattad volna hogy szorgalmas vagyok. - mondtam majd kecsesen kisétáltam az ajtón.
- de hogy ennyire! - hallottam meg Sam hangját az ajtó mögül.
Való igaz szeretek mindent hamarabb megcsinalni és nem utolsó percre hagyni de csak azért mert ahogyan magamat ismerem nem csinálnám meg ha az utolsó pillanatra hagynám vagyis nem olyan jól ahogyan szeretném.
Szeretem a könyveket, a zenéket a gyerekeket valamint a művészetet. De nem vagyok valami snob kis picsa aki egész nap a szobájába gubbaszt és éj nap alá téve tanul hogy bekerüljön a Harvardra.
Szeretek tanulni de bulizni is egyaránt így nem kell engem félteni.
                                             ...

A napot néztem ahogy egyre és egyre csak lejjebb megy. Mindig is megnyugtatott, főleg mikor egy fellépés előtt álltam mint ahogyan most.
- Avery! Te jössz! - mondja Lili az egyik szervező. Fekete göndör haja ide oda kalimpált miközben sürgött- forgott. Talán ő volt az aki a legtöbb energiáját tette bele ebbe a mai napba. Minden egyes nap bejött és elintézett mindent még ami lehetetlen volt azt is. Igazán büszke voltam rá mivel nem sok ilyen szorgalmas embert ismerek.
- Megyek már! - mondom majd kiveszem gitáromat a rózsaszín tokból.
Hogy izgulok e? Nem, mivel már sok kisebb fellépésekben is részt vettem, de azért van bennem nemi aggodalom mint minden fellépés előtt.
Izzad a tenyerem, gyorsabban ver a szívem az átlagosnál, és ingerültebb is vagyok az átlagosnál.
Felléptem a színpadra es amint elkezdtem pengetni a húrokat a stressz, az ingerültség elmúlt.
Csak én voltam es a gitarom ami már tizenhárom éve megvan.
Mikor három éves voltam apám vett egy gitárt. Valahogyan megérezte hogy ez lesz az egyik hivatásom vagy én nem is tudom.
A dalt befejeztem, a hangom elhalkult és már csak az emberek hangos tapsolását lehetett hallani.
- Ez eszméletlen volt! - kiáltott fel Tyler aki a hangszereket állítja be miután le sétáltam a színpadról.
- Köszönöm! - mondom majd tovább akarnék menni de megállít.
- Van még terved mára vagy lehet olyan szerencsés hogy megiszol velem egy kávét? - kérdezi azt amit minden fellépésem után megkérdez.
- Tyler mit mondok mindig mikor ezt megkérdezed? - kérdezem meg a szőke hajú fiútól.
- azt hogy nem! - mondja lehangoltan.
- és miért nem? - kérdezem.
- mert nem vagy szomjas? - kérdezi reménykedve.
- haha! - nevetést színlelve folytatom - nem! Azért mert nem szeretnek kapcsolatot és bármit is mondasz tudom hogy már ovi óta belém vagy zúgva! - mondom neki miért válaszul csak röhög.
- egyszer! Egyszer igent fogsz mondani! - biztatja inkább magát mint engem.
- lehetetlen! - mondom majd bemegyek az öltözőbe.
Félre értés ne essék! Nincs bajom a fiúval. Vicces Jószívű és jó barátom de csak barát semmi több.
Plusz nem kell nekem kapcsolat. Meg vagyok én fiúk nélkül is. Nem kell nekem senki!
Vagyis akkor még így gondoltam...

Szóval itt van az első fejezet! A fejezeteket úgy szeretném hogy minden héten egy ha pedig vám időm akar több is. Mivel már nyári szünet van így szerintem elég sok időm lesz ami csak jót jelent. Tanácsokat, kritikát elfogadok mivel meg csak most kezdtem így bőven lehetnek hibáim. Köszönöm ha végig olvastad💜