Börtönből menekülve

part 12

Mindenkinek vannak álmai este és napközben is. Az én álmaim este kínzó lelkiismeret fordulást keltenek reggelre.Minden amit elkövetem a multba az kísért mint egy szellem.

Csapzott hajal és arcal keltem fel.
Fel nézve reménykedtem egy ideig, hogy Motu Tohepuku- ban leszek a kis szigeten ahol eddig is rejtőzködtem az emberek és a hatóság elől is. De nem így volt, nem voltam a csodás kis szigeten még a közelében sem. Alcatraz- ban voltam egy zárkában melletem pedig Cole volt. Mindha agódást láttam volna egy pillanatra az arcán de nem kérdezett semmit csak ült és nézet. Fel ültem, megdörzsöltem szemeimet izadt kezemmel és a férfira néztem.
- kicsit sem aggasztó az izzat kinézeted és amiket álmodban motyogtál- mondta úgy hogy végig a szemeimet nézte
- mit mondtam- kérdeztem rekedtes fáradt hangon, hisz alig aludtam az éjjel
- az kicsit sem érdekel, hogy undorító ahogy kinézel- fintorodot el a mondata után Cole
- nem úgyhogy mond mit mondtam mert levágom a farkad
- jó, mondom nem kell a feszkó cica- megjegyzésén szememet forgatva léptem túl majd az én ágyamból ki mászva léptem elé. Fel mászva az ágyra magam köré tekertem a paplant és az ágytámlának dőlve vártam mit fog mondani
- na- köszörülte meg torkát hangosan
- kérem bocsánatukat, nem volt más választásom, muszáj voltam kirabolni a bankot- kezte mondani nyávogó hangon amit én mondtam este álmomban
- nem is így beszélek- néztem rá unottan amire csak egy mosolyt kaptam
- de pontosan így beszélsz - a mondtata után be állt közöttünk a csend, nem az a kínos féle hanem a jól eső fajta. Néztük egymást szemét és elmerengtünk a gondolatainkba.
Vissza tértem az álmomba és újra ott voltam a sok ember között akik mind miattam mentek tönkre. Gyerekek nőnek fel úgy hogy nem tudtam elbúcsúzni az anyuktól vagy az apjuktól. Emberek akiknek nincs pénzük arra hogy egyenek vagy hogy legyen nekik valami jobb az életbe.
Megannyi családot taszítottam az éhezés szélére az őnzőségem miatt. Nem volt más választásom először, de már nem bánom. Még van mindenem és más nem számít.
-Folytassam - kérdezte Cole egy idő után engem vissza rázva a jelenbe
- nem kell- megszakítva az eddigi szemkontaktust néztem átt a sarokba ahol pár napja még a kártyákat írtam az idegesítő férfinak akit a repülőn ismertem meg. Az emlékét meg mosolyogva néztem vissza a férfira.
- min gondolkozol - kérdezte mély hangján
- semmin - feleltem egyszerűen
- bocsánat rosszul kérdeztem mi vagy inkább ki jár a fejedben - nézet rám már egy mindent tudó mosolyal az arcán
- neked nem mindegy - néztem rá hasonló arcal mint ő rám
- ismerlek téged csak nem tudok rá jönni hogy honnan- kezdet el gondolkodni hangosan, minden szavát nekem intézve, választ várva rá
- repülőgép, kávézó és bank - soroltam neki a találkozásaink helyszínét
- á - lelkesedett be azonnal- szóval te vagy a flegma nő a repülőről, minden világos
- még hogy én flegma te meg idegesítő férfi vagy - mondtam sértetten camogva. Feláltam a takaróval együtt és úgy csoszogtam átt az ágyamhoz
Cole mögöttem jött szorosan majd megfogta a kezem és úgy jött velem együtt.
Le ültem az ágyra majd szorosan Cole is helyet foglalt. Lassan rá emeltem a tekintetem és hosszas csend útán megszólaltam
- holnap be adom a fellebbezést - néztem el a mondat után
- még van két nap
- add be te is - néztem rá ismét
- kell egy nap mire fel készülnek ránk- mosolyogtam rá pimaszul
- holnap végre szabadok leszünk- hagyta el a száját az a mondat amit talán én is akartam mondani. Lehet hogy ki megyünk de csak szabad leszek ami már sokszor voltam