Boldogtalan táborozók II.

35 3 1
                                    


--Chris POV--

Miután odaadtam a törölközőt Lisának, Séf elég furán nézett rám. Csak megvontam a vállam, valójában semmi célom nem volt ezzel a bókkal ha nevezhetjük így, az elkövetkezendő napokban úgyis meg fogom őket szívatni egytől egyig. Nem szabad kivételeznem senkivel, Lisa csak jó helyen volt jó pillanatban.
Miután a többiek bemutattam a helyet ideje lett két csapatba osztani őket.

--Lisa POV--

Miután megtöröltem magam a kapott törölközővel, próbáltam minél előbb elrejteni, hiszen ha meglátják ezt a többiek akiknél nincs semmilyen szárítkozásra való eszköz biztos elkezdenek majd gyanakodni. Remélem többet nem fog ilyet csinálni Chris. Duncannel már így is elég nagy a feszültség köztünk, nem jött még ide hozzám... Vajon mikor fog nála robbanni a bomba? Ismerem, mint a tenyeremet, valószínűleg majd este kifog szökni a faházából és egy jó nagy veszekedésben lesz részem. Egek, már érzem a gyomrom bizsergését ahogy belegondolok. Nem a félelemtől, hanem az izgalomtól, hogy végre mindent a fejéhez vághatok, hiszen ebben a történetben egyáltalán nem csak én vagyok a hibás.

Elérkeztünk egy tábor helyre, ahol mint kiderült a kiszavazás lesz minden játéknap után. Remélem Duncan hamar kiesik majd, nem akarok sokáig bámulni azt az önelégült fejét ahogy próbálja játszani a kemény legényt.

-Bocsánat, hogy döntjük el hogy ki hol szundikál, én az alatta lévő priccset szeretném!- szólalt meg Duncan miközben Chris beszélt, eközben egy fekete hajú lányra mutatott akit azt hiszem Heathernek hívtak, de közben rám nézett. Tudom ezt a trükköt, csupán féltékennyé akar tenni. Azt hiszi szerelmes vagyok belé vagy mi? Próbálja játszani a menőt?
-Koedukáltak a szállások?- Kérdezte a lány.

-Teljesen mindegy Duncan, itt az összes lány aludna inkább egy büdös borzzal mintsem veled- forgattam meg a szemem. Duncan morgott egyet. Jobb nem játszadozni a mérges kutyákkal, de hát nem ezért vagyunk itt?

-Nem, nem nem!- szólt közbe Chris- a lányoké a kunyhók egyik fele a fiúké a másik.

-Bocsika Kyle- szólalt meg Lindsay- Lehet tóra néző szobát kapni, mert én vagyok a legcsinibb?

-Bocsi de ezt megkérdőjelezném- válaszolt neki Chris, közben rám nézett- meg ennek nem ez lesz a módja, és Chris vagyok!- förmedt rá drága műsorvezetőnk. Oké, csak képzelődök? Mindegy kissé meglepődtem. Viszont nem én voltam az egyetlen. Gwen hatalmas csodálkozó szemekkel nézett rá. Visszanéztem egy "mivan?" nézéssel, remélem elfelejti most ezt az egészet. Ő volt eddig az egyetlen ember akivel megtaláltam a közös hangot, igaz nem barátokat jöttem ide keresni, de sose rossz ha van az embernek egy bajtársa.


-Sadie-vel kell lennem, vagy meghalok

-És én biztos hogy utána döglenék ez tuti- fogta meg egymás kezét a két elválaszthatatlan Sadie és Katie. Jézusom ezek a lányok már most az idegeimen táncolnak. De nem én voltam az egyetlen, hiszen Gwen is kifakadt:
-Az eszem megáll a csajoktól- sóhajtott a lány

-Áh ugyan skacok! Isteni lesz! Mint egy nagy gimis buli!- tört ki a nagydarab szőke Owenből és két keze közé szorította Gwent és Tylert.

-Neked legalább nem kell vele szunyálnod- mondta szarkasztikusan Tyler miközben Duncanre nézett aki egy szarvas fejébe nyomta az öklét.
-Duncan, hagyd békén a szarvast, ha ezt akarod csinálni menj vissza a kis börtönödbe- álltam a srácok mellé. Mindhárman kissé meglepődtek hogy oda mertem szólni neki. Úgy látszik, már kicsit tartanak tőle, majd én megmutatom nekik hogy milyen kis gyenge valójában.
-Na mi az királylány csak nem féltékeny vagy hogy a szarvas kapja és nem te?- vetett rám halálos pillantásokat a fiú, de én álltam őket. Ezt a végtelennek tűnő pillanatot Chris zavarta meg megint.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 17, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Fellegekben- totál dráma sziget (Chris McleanxOC)Where stories live. Discover now