Elb@szott Szerelem

Két héttel korábban

- Jó reggelt, hétalvó!
- Mmmmm, hagyj aludni Judy, épp csak felkelt a Nap.
- Kelj fel Peter, nem mondom többször.
- Oké, oké, te vörös hajú démon, már aludni sem hagysz.
- Kelj fel, nemsoká indulni kell a suliba. Ja és egyél is valamit.

Judy megfésülte vörös, hosszú haját, miután letette a telefont és készülődni kezdett. Nemrég került át egy másik iskolából Peterék osztályába, és nagyon hamar közeli barátok lettek. Judy szívesen vállalta, hogy telefonon ébreszti az iskolaidőben reggelente gyakran elalvó és késésre hajlamos srácot. Jól kiegészítették egymást, Judy a gyors gondolkodású és mozgású, vékony, magas lány, Peter pedig a megfontoltabb, lassabb, kissé telt srác. Az osztályban is feltűnt mindenkinek, hogy milyen jól megértik egymást és gyakran kérdezték is őket,hogy miért nem jönnek össze, de erre Judy mindig csak rejtelmesen mosolygott, Peter pedig rendszerint mormogott valami érthetetlent az orra alatt.
Persze, ahogy az lenni szokott, Peter már az első pillanatban fülig beszeretett a lányba, de az érzelmek kimutatása sosem volt az erőssége, ezért rendszerint szinte durván, de főleg egykedvűséget színlelve reagált, amikor a vidám, pörgős Judy hozzá szólt. Judy természetesen látta, hogy mi zajlik Peterben, de nem akarta, hogy mégjobban összezavarodjon a srác, és egy kicsit élvezte is a srác gyötrődését. Néha még rá is tett egy lapáttal: egy-egy kacsintás, "véletlen" érintés. Persze ezt nem gonoszságból tette, csak szerette volna, ha egy kicsivel több önbizalma lenne a barátjának. Közben szép lassan ő is ragaszkodni kezdett a fiúhoz. Ez nem szerelmi fellángolás volt, hanem inkább olyan érzés, mikor az ember szívesen húzódik a kandalló tüzének közelébe. És így lassan elválaszthatatlanok lettek. Judy próbálta Petert kirángatni az egykedvűségéből, folyton moziba, vidámparkba rángatta. Peter szívesen ment -persze ezt sosem vallotta volna be-, ugyan kicsit furcsán festettek együtt, ahogy az élénk, mindig vidám Judy szinte vibrálva "pattogott" a mackós járású Peter körül.
Egyik nap vándorcirkusz érkezett a városba, Judy pedig hosszan győzködte Petert, hogy ők is menjenek el megnézni a műsort.
- Naaa, gyere már! Egy évben csak egyszer láthatunk ilyet, és az pont most van.
- Hagyj már békén -morogta Peter-, semmi kedvem menni, amúgy is tudtad,hogy minden cirkuszban kínozzák az állatokat?
- Ennyi szórakozás nekünk is kell, neked meg nem kellene állandóan a National Geographic-ot bújnod.
- De nincs mit felvennem!
- Ne csináld már, a fontos az,hogy együtt legyünk egy kicsit.
Judy itt már tudta, hogy ismét győzött.
-Jólvan na, te vörös boszorkány, fél óra és kész vagyok.
- Nagyon helyes te morgós medve! Mondta Judy és vidám nevetéssel letette a telefont.

Aznap este remekül szórakoztak, még Peter is oldódott egy kicsit és még arra is rá lehetett venni, hogy a műsor után a cirkusszal érkezett vidámparkba is átmenjenek. Judy elemében volt, úgy csodált meg minden látványosságot,mint egy kisgyerek, Peter pedig csak Judy arcát látta, ahogy a vidámpark fényei különböző színűre festették a szemét. De ezt úgy látta,mintha az idő lelassult volna, a pillanat amikor Judy épp egy árusra nevetett kedvesen a retinájára égett örökre.
- Nézd! Az ott egy fotófülke, gyere!
Mondta Judy és már rángatta is a srácot a mondott irányba.
-Ebbe én tuti nem férek be. Mondta Peter.
- Oké, akkor várj meg itt. Mondta a lány és már el is tűnt a függöny mögött. Peternek nem volt ideje megunni az ácsorgást, mert a lány hamarosan ismét mellette volt.
- Nézd, ezt neked csináltam. Mondta Judy és átadott egy fényképet Peternek. Amikor a srác megnézte, a lélegzete is elállt, Judy sosem tűnt még szebbnek és kevesnek,mint azon a képen.
-Kővé váltál? Na,gyere már, mondta Judy és már húzta is tovább a fiút a vidámpark forgatagába. Peter tudta,hogy már nem sokáig bírja a színlelést, szinte szétfeszítették az érzései a lány iránt.
Kicsit később már hazafele mentek, lépteik messzire visszhangoztak az üres utcán, de nem olyan hangosan, mint ahogy Peter szíve kalapált, a fülében zúgó vértől alig hallotta,hogy Judy már harmadszor szólítja.
- Jól vagy? Mi ütött beléd? A szokásosnál is elvarázsoltabb vagy.
Peter, mint aki hosszú álomból ébredt, megrezzent. Elhatározásra jutott, most vagy soha.
- Judy! Mondanom kell neked valamit- állt meg Peter kissé odafordulva Judy felé.
-Mit szeretnél? Csak nem megint éhes vagy? -fordult oda nevetve Judy Peterhez.
- Nem, ez most annál is fontosabb! Mióta megismertelek, minden megváltozott körülöttem, mindent szebbé tettél. Lehet,hogy nem vetted észre, de (nagy levegő) teljesen belédszerettem. Szeretném, ha ezentúl nem csak barátok lennénk, hanem annál sokkal több. Mit szólsz hozzá?
Judy talán először életében elkomorodott, hihetetlen volt látni, ahogy a mindig vidám szemei most könnyekkel teltek meg.
-Peter, már rég észre vettem,hogy belém szerettél, és az én hibám, hogy ezt hagytam. Nagyon kedvellek, és szívesen töltök veled bármennyi időt, de ez nem fog menni. Be kell vallanom valamit: Peter, én leszbikus vagyok. Ugye megérted?
Mint aki alól kihúzták a szőnyeget, úgy borult fel egy pillanat alatt a világ, és Peter hosszú percekig nem tudott megszólalni, újra végigjátszódott benne minden közös pillanat, azok a pillanatok, amikért eddig élt, és amik most mérges tüskeként fúródtak egyenként a szívébe.
Mikor újra meg tudott szólalni, hangja üresen kongott, nem a megszokott morgás volt ez, hanem egy halálra sebzett szív utolsó sóhaja.
-Miért nem mondtad eddig? Miért hagytad, hogy vakon beléd szeressek?
- Annyira sajnálom-zokogta Judy.
- Már nem számít, most elmegyek.
És ment, lasdú, fájdalmas léptekkel, nem nézett hátra, nem láthatta ahogy Judy hosdzan néz utána, majd zokogva elindul a másik irányba.

Vége

Kedves Olvasó! Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kérlek kommentben jelezd.