3. Fejezet

252 16 3
                                    

Elizabeth szemszöge:

Mikor odaértünk a kikötőbe apáék egyből kiszemeltek egy pasast, aki épp kihajózni készült.
Én jobban körbe néztem, majd megláttam egy húszas éveiben járó nőt. Visszanéztem apáékra és látom, hogy ők már neki kezdtek. Elindulok a nőhöz. Engem úgy ismernek apáék is, és a Volturis vámpír társaim is, hogy szeretek megismerni és eljátszadozni az áldozataimat. Hátulról mellésétáltam és sétálás közben az eget kémlelem.

- Szép esténk van.- Szólaltam meg hirtelen, ezzel ráijesztve a nőre.

- Elnézést! Ismerjük egymást?- Kérdezte.

- Nem hiszem. Nemrég költöztem ide Olaszországból.

A nő csak bólintott egyet. Hirtelen megfogtam a csuklóját és megrántottam. A hirtelen lendület miatt kibillent az egyensúlyából, így hamar földet ért, felhorzsolva lábát, melyből elkezdett folyni a vörös színű folyadék, melyet nagyon kívántam.
Leguggoltam a nő elé, majd nyakához hajolva kicsit sem finoman beleharaptam a bőrébe, pont a nyaki artériába. Ezt követően türelmetlenül kezdtem kiszívni a nő testéből az életet adó nedűt. A vérét az utolsó cseppig kiszívtam, majd az élettelen testet a vízbe hajítottam.

Apáék rég végeztek és nézték, hogy mit alkotok. Mivel mindannyian jóllaktunk, szóval elindultunk a házhoz, amit 2 hete vettem meg. Az erdő széle melletti mezőnél helyezkedik el a fenyőfából és téglából készült emeletes ház.

Mivel a költöztető kocsi tegnap meghozta a cuccainkat így csak kipakoltunk a dobozokból

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Mivel a költöztető kocsi tegnap meghozta a cuccainkat így csak kipakoltunk a dobozokból.
Miután végeztünk a pakolással úgy döntöttem elmegyek sétálgatni, hisz úgysincs szükségem csak nagyon ritkán alvásra.

- Elmentem sétálni. Majd jövök.- Szóltam vissza a ház ajtajából.

- Menj csak.- Hallottam a választ.

Elindultam az erdő felé. Ahol már a fák takarásában voltam átváltoztam a farkas alakomba. Átlagos farkasméretem van, mint a régi farkasoknak, ezért én nem olyan nagy farkas vagyok, mint a többiek, és könnyebben el tudok vegyülni az erdőben lévő állatok között.

Farkas alakomban rozsdás-vöröses bundám van és kék szemem. Ahogy egyre beljebb értem az erdőben, annál jobban éreztem az itteni falfa szagát, szóval csak követtem a szagot. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de azt vettem észre, hogy egy faház előtt állok. Mögülem morgás hangja üti meg a fülem.

Hátra fordulok és egy nálam kb. 3-szor nagyobb farkassal találom szembe magam. Fülem- farkam behúzva teszek 2-3 lépést hátra. Mivel nem közeledett, gondoltam csaknem akar megtámadni, így leültem vele szembe, még mindig farkas alakban. A velem szemben álló visszaváltozott emberi alakjába. Tudni kell rólunk alakváltókról, hogyha átváltozunk, akkor a rajtunk lévő ruhának annyi, mert szétszakad. Na gondolom ezzel a sráccal is ez történt, mert anyaszülte meztelenül ácsorgott előttem.

-Még jó, hogy én készítettem magamnak váltó ruhát az erdő szélére.- Gondoltam magamban.

Nem zavartattam magam, végignéztem, ahogy bemegy a házba, majd ruhástul visszajön.
Végignéztem a srácon. Fekete haja; sötét, már-már fekete szemei; kicsit baba arca és kreol színű bőre van.

Leguggolt elém és elkezdte simogatni a fejem. Elkezdtem egy kicsit morogni, jelezve nemtetszésem. -Mi vagyok én? Kutya, hogy simogassanak?- Kérdeztem magamban. Értette a jelzésem, így elvette a kezét a fejemről. Miután gondolom kényelmetlennek érezte a guggolást, törökülésbe helyezkedett el.Egy jó ideig néztük egymást, amikor megéreztem, hogy még 3 alakváltó szagát. A velem szemben ülő srácnak is feltűnhetett, mert ő láthatta a mögöttem lévő alakokat.
Hátrafordultam, hogy megnézzem kik, bár úgysem ismerem őket. Senkivel sem törődve álltam fel és indultam el a Cullen ház felé. Míg beértem a fák közé éreztem ahogy figyelnek, de nem fordultam vissza.

....


A ház elé érve hallottam, hogy beszélgetnek, szóval gondoltam meglepem egy kicsit őket. Megvártam a megfelelő pillanatot a belépőmhöz.

- Akkor összegezzük.-kezdett bele Bella.- Elizabeth egy kb. 150 éves Vámpír-Farkas Hybrid, aki Volturis. A családját lemészárolták és a tisztáson megtudtuk, hogy jártatok.- Végig bólogattam a kijelentését.- Már csak egy kérdésem maradt.

- Hallgatunk.- Szólalt meg Carlisle.

- Azt mondtátok minden vámpírnak van képessége. Akkor neki is van?- Kérdezte Bella.

- Van, bizony.- Felelt Jasper.

- És megkérdezhetem, hogy micsoda?

- Boszorkány, édesem.-  Válaszoltam, amikor beléptem a házba.

- Hogy kerülsz ide?- Mordul rám Rosalie.

- Épp az itteni falkánál jártam, gondoltam akkor ide is beugrom.- Vigyorodtam el.- Van egy nagyon fontos kérdésem Carlisle.

- Mi lenne az?

- A  Forks-i gimibe beiratkozáskor kérnek az alap egészségi és személyes papírokon kívül valamit?

- Tudtommal nem.

- Rendben. Köszi. Akkor holnap tali a suliban Cullen család.

Tribrid a Cullen családbanOnde histórias criam vida. Descubra agora