✨ történetek ✨

1.

Beszélnek hozzám. Hallom. De nem értem. Mit is mond?
  Épp a kávénkat iszogattuk. Heten lennénk, de csak hatan tudtunk eljönni. Épp arról beszélgettünk, hogy a művészeteknek ez az ága milyen elfajzott, és hogy igazaból ezeket sosem értheted meg igazán, csak ha ismered az alkotó háttértörténetét. És még akkor sem teljesen. Ahogy magunkat sem ismerhetjük meg teljesen. Hát nem kiborító? Egy olyan emberrel kell leélned az egész életedet, akit sosem ismerhetsz meg teljesen, még ha az élete minden percében vele is vagy. És ez az ember te magad vagy.
  Vajon hány személyiségünk van?- kérdezte egyikünk.
- Nekem minimum három. Az egyik az a kis hang a fejemben, aki mindent konkrétan kimond. Van egy, aki csak odáig jutott el, hogy érzéseket küldjön, és azt a másikkal próbálja kimondatni. És vagyok én magam, aki hangosan ki is mondja a dolgokat. De ezen felül mennyi van még? Vagy ezek a hangok nem szoktak összeveszni?
- Nekem 8 személyiségem van, de abból 5-öt nem ismerek, csak érzem, hogy ott vannak.
- Hát nem furcsa? Az agyunk egy hatalmas része le van blokkolva, és azzal próbáljuk feltörni ezeket a blokkokat, hogy alkotunk. Vagy megpróbáljuk mások alkotásait elemezni, és megérteni, mi van mögötte.
- És mi van, ha én most csak halucinálok, és ti nem is vagytok itt, csak a fejemben léteztek?
- És mi van akkor, ha ti léteztek az én fejemben, és azt, hogy te halucinálsz engem, csak én képzelem be magamnak.
  hölgyem... hölgyem...
-  És ha nincs is semmi következménye annak, amit teszünk? Mert mindez nem is a valóság, csak úgy éljük meg, mintha az lenne.
   Hölgyem... Hölgyem...
- De ha valóságnak éled meg, akkor számodra az a valóság.
- Szerintem én felnőttkoromra...
- Hölgyem, reggeli idő van!