Semmi sem egyszerű (Kun Bálint ff)

1. "évad" 4. fejezet

A fejem az ajtó ablakán koppant. Nem tudtam hirtelen felfogni mi történt.

-Hogy gondolod, hogy kiabálhatsz velem? Mi jogod van neked, ahhoz, hogy így beszélj hozzám? Ha? Te kis ribanc. Ha hazaérünk, azt is megbánod, hogy megszülettél. - alig fogtam fel, amit mondott. Szédülök, és hányingerem van. Az arcomon folyik le valami meleg. Oda kapom a kezem. Vér. Homályosan látok, álmos vagyok. A szemeimet lehunyom, csak egy kicsit pihentetem őket.

Valaki ráncigál. Erre keltem fel. Az apukámnak gúnyolt személy, próbál kiszedni a kocsiból. Fáj a fejem, és még mindig szédülök, annyira kába vagyok, hogy ellenállni sem tudok. Úgy ráncigált ki a kocsiból, mintha egy rongybaba lennék. Bedobott a házunk ajtaján, ezáltal végig csúsztam a padlón, mindenemet felhorzsolta a fa parketta. Amíg apa az ajtót zárta kulcsra, addig a kanapé mögé menekültem. Onnan néztem, hogy most mi fog történni. Apa nyilván egyből észre vett, de ahelyett, hogy odajött volna, körülnézett a nappaliban. Kiszúrt egy tárgyat és elindult felé. Jaj ne. Kérlek istenem segíts. Bár nem vagyok vallásos, most mégis elmondtam magamban egy imát. Apa megfogta életem első gitárját, majd felém nézett. Mintha az idő is megállt volna egy pillanatra. Csak a szívem hangos dobogását hallottam. Mire feleszméltem a hangszer már repült felém. Épphogy el tudtam hajolni előle. Ezt a támadást sérülés nélkül megúsztam, nem úgy mint a gitárom. A falnak csapódott és darabjaira tört, és bár nagyon szerettem a húros csodát, nem volt időm foglalkozni vele. Apa közelített felém, én meg a padlón csúsztam egyre távolabb tőle, de hamar utolért. A hajamnál fogva felráncigált, majd lekevert egy pofont, majd még egyet.

-Ezt már rég meg kellett volna csinálnom veled te mihaszna. - mondta, és folytatta a verést.

A hasamba boxolt. Nyögtem egyet és összegörnyedtem, de nem tudtam lerogyni a földre, mert még mindig tépte a hajam. Még egyszer megütött, majd elengedte a hajam, és taszított rajtam egy nagyot. A padlóra estem, majd elkezdte rugdosni a hasmat, a hátamat, a lábamat, a karjaimat, és a fejemet. Kiabáltam, hátha valaki meghall, de senki nem jött segíteni. Összegömbölyödtem, ezzel védve magam. Ha a mai napot túlélem, akkor mindent túlélek. Brutálisan fáj. Ordítok, ahogy csak bírok ordítok, de nem kapok segítséget.

-Fogd már be! Idegesítő a hangod. Úgysem hall téged senki, akkor minek próbálkozol. - igaza van, de már csak a fájdalomtól is muszáj kiabálnom. Én ezt már nem bírom.

-Ring...RingRing...Ring...RingRing - ez apukám telefonja. Valaki hívja. Édes istenem, köszönöm, köszönöm. Látom, hogy vacillál. Most felvegye vagy ne? Végül a telefonjához indul, amit az előszobában hagyott.

Itt a lehetőség, minden erőmet összeszedve, felkaparom magam a földről, és a szobámba indulok. Nagyon fáj, de próbálok nagyon gyors lenni. Amint beértem a saját birodalmamba, kulcsra zártam az ajtót, és még az utolsó erőmmel a szekrényemet elé toltam. Biztos, ami biztos. Lerogytam a földre, és összegömbölyödtem, ez volt a legkényelmesebb póz. A fejemhez nyúlok, még mindig vérzik, vagy már megint vérzik. Hirtelen apa dörömbölni kezd az ajtómon. Ijedtemben sikítok egy kicsit.

-Laura nyisd ki az ajtót! Hallod. Oké. Rendben. Úgysem maradhatsz a szobádba örökké. - Ó dehogynem, csak figyeld! -Amúgy meg, anyukád hívott, nem jön ma haza, a tesójával ott alszanak Budapesten. - mondta, és ha jól hallottam elsétált az ajtóm elől.

Szuper, már csak ez hiányzott. Segítséget nem tudok hívni, mert a telefonom a kocsiban maradt. Az ablakon kikiabálni sem jó ötlet. Fáj mindenem, szerintem pár bordám is eltört. Nem tudok odáig elmenni. Utolsó esélyem Bálint. Holnap háromig csak kibírom valahogy. Szemeimet lecsukom, egy kis alvás reményében, de a fájdalom miatt nemigen sikerül. Holnapra tuti kék, zöld lesz mindenem. De nem bántam meg, hogy visszaszóltam. Ki kell állnom magamért. A mai világban, a legtöbb ember, csak tűr, és csak tűr, és tűr. Nem mernek kiállni magukért, mert félnek. Hozzáteszem, néha jogosan. De megéri, hogy szabadok lehessünk, hogy jól érezzük magunkat. Hát nem ezért élünk? A boldogságért, a szabadságért és az élményekért. És bár néha fáj, szó szerint is, de megéri. Úgy érzem.

Úgy tűnik sikerült elaludnom, mert arra keltem, hogy pisilnem kell, de nem tudom hogy, hogy oldjam meg. Tegnap kb 10 órakor értem be a menedéket nyújtó szobámba, akkor már sötét volt. Most viszont hétágra süt a nap, valószínűleg 9 felé járhat az idő. Sikerült "átaludnom" az éjszakát, bár minden kis mozdulatnál felkeltem, mert annyira fájt, igazából még mindig fáj mindenem, mintha levágták volna az összes végtagomat, aztán leturmixolták volna, és csak utána ragasztották volna vissza őket a helyükre. Muszáj kimennem a mosdóba. Csak halknak, és gyorsnak kell lennem. Felállok, de már most sikítani van kedvem a fájdalomtól. Nagyon halkan eltolom a szekrényt az ajtó elől, de ez nagyon hosszú idő, mert nincs erő sem a karomban, sem a lábamban. Amint sikerült, elfordítom a kulcsot a zárban, majd résnyire kinyitom az ajtót, és kileskelődöm. Túl nagy csend van, de nem látok senkit. Most már teljesen kitárom szobám bejáratát, és lassan elindulok. Minden lépésem pokolian fáj, és már megint szédülök. Elértem a fürdőhöz, már csak 5 méter, gyerünk Laura ezt már megtudod csinálni. Végre itt állok a wc ajtónál, lenyomom a kilincset és bemegyek a mellékhelyiségbe. Próbálok leülni az ülőkére, de baromira fáj, így csak nagyon lassan megy. Miután végeztem a dolgaimmal, kezet mostam, arcot mostam, és ami a legfontosabb, ittam vizet. Egy kicsit megpihentem, de már indulok is vissza a szobámba. Útközben megpillantom a konyhát, éhes vagyok, tegnap ebéd óta nem ettem semmit. Szépen lassan megközelítem a konyhát, nincs itt senki. Kinyitom a hűtőajtót, és kiveszem anya tegnapi főztjét. Rakott csirkemell rizzsel nyami. Egy palack ásványvizet is kiemelek, majd becsukom a frigó ajtaját. Még a fagyasztóból veszek ki jeget, és indulok vissza a szobámba. Már nagyon szédülök, és brutálisan fáj mindenem, muszáj lefeküdnöm. Az ajtómat kulcsra zárom, de most már, nem tolom elé a szekrényt, nincs erőm hozzá. Óvatosan befekszem az ágyamba, iszok egy korty vizet, és eszek pár falatot.

Lehet apa nincs is itthon. Sőt, biztos az éttermében van. Apukám szakács, és azt akarta, hogy én is az legyek. Azt akarta, hogy majd átvegyem az éttermét. Régebben sokat főztünk együtt, megtanított mindenre. Akkor még nagyon jó kapcsolat volt köztünk, de én a főzésre, és a sütésre, csak hobbiként tekintettem. És amikor 8.-ban eldöntöttem, hogy tanítani szeretnék, és ezt megosztottam vele, kiakadt. Így kerültem ide.

Nincs a házban telefon, nem tudok segítséget hívni, valószínüleg amikor apa elment bezárta az ajtót. Szóval menekülni sem tudok, bár mondjuk, azt amúgy sem tudnék, mert a fájdalomtól állni is alig bírok. Csak érjen ide Bálint és segítsen.

|| Itt is van a 4. fejezet. Ha tetszik azt mindenképp jelezd csillagozással vagy esetleg kommentben. Legyen további csodálatos napotok! xoxo ||

2022.06.27.