A hold gyermeke

Zuhanás

Ma szombat van ezért nem kellett korán kelnem, és aludhattam 9-ig. Mára az volt a tervem, hogy megpróbálom kideríteni, mi történt velem. A házunkban van egy alagsor amit egy régi pince fölé építettek, és néhol már felvizesedett a padló a borospince miatt, úgyhogy vigyázni kell, mert könnyen leszakad. Valahol van egy csapóajtó, ahol nagyon könnyen le lehet esni, és nem tudom, hogy hol van. Itt tároljuk a régi könyveket, irományokat, amik ránk maradtak az idők során. A pincéhez való kulcsot a szüleim őrzik, mert nem nagyon akarják, hogy lejárjuk az alagsorba pont a csapóajtó miatt, mert nem tudjuk, hogy mit rejt. Elhatároztam, hogy lemegyek mert nem nagyon lehet találni a polcainkon semmi olyan könyvet aminek köze lenne ahhoz ami történt velem. Mire sikerült kimászni a családi teendőim alól elmúlt 14 óra és 2 óra múlva sötétedik, de ez nem nagyon zavar mert odalenn mindig sötét van, mivel nincsenek ablakok, csak szellőzőnyílások. Na... Sikerült megszerezni a kulcsot úgyhogy irány lefelé. Egy hatalmas ajtó látványa tárult elém faragott rókákkal és valami furcsa jellel a közepén. Már itt is érezni lehetett a lentről áradó hideget. Ahogy benyitottam egy hosszú lépcsősor vezetett a sötétségbe. Meggyújtottam a magammal hozott gyertyámat és nekivágtam az ismeretlennek. Mire leértem a hosszú, meredek, csúszós és sötét lépcső aljára, didegergni kezdtem, mert nem számítottam arra, hogy ilyen hideg lesz. Körülnéztem és egy hatalmas teremben találtam magam. A falak minden négyzetcentiméterét könyvespolcok borították roskadásig könyvekkel és különböző helyekről összegyűjtött feljegyzésekkel, több ezer évnyi tudással a lapokon. Olyan sok minden van itt hogy egy élet nem lenne elég elolvasni az összeset. Tudni kell rólam, hogy imádok olvasni, úgyhogy ez maga a földi paradicsom. Na de valahol el kéne kezdeni a keresgélést ha már egyszer lejöttem szétfagyni. Kiválasztottam egy szimpatikus sort és nekiálltam a könyvek átnézésének. Nem érzékeltem hogy pontosan mennyi idő is lehetett, mert elment az idő, de egy sorral nagyjából végeztem és találtam néhány olvasható példányt is mert a legtöbben elhalványult az írás, macskakaparással van írva vagy más nyelven. Az egyik könyv mögött megtaláltam az egyik szellőzőt és egy kulcslyukat. Nagyon remélem, hogy ebben is ugyanolyan zár van, mint a bejárati ajtóban, ha igen akkor állati nagy szerencsém van. Éés... IGEEEN, nyitja. Hirtelen elkezdett átrendeződni az egész terem, nyikorogtak a nehéz kőajtó zsanérjai, félő volt hogy rámszakad az egész barlang, de végül egy kis kőpotyogással és nyikorgással megúsztam. A felfedezett titkos helyiség sokkal kisebb volt mint a főcsarnok, de itt nagyon furcsán éreztem magamat, mintha ősi erő áradna a falakból, és a nyomást is nagyobbnak éreztem, pattogott a fülem. Valami nincs rendben ezzel a hellyel, és a szüleim miért tartották elzárva ezt a sok kincset? Egyre több furcsaság történik mostanában. Na, befejeztem a nyálcsorgatást gyerünk tovább itt is körül kell néznem mielőtt észreveszik a hiányomat odafenn. Léptem kettőt, és hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj, sikítani sem tudtam a rémülettől, és a zuhanás sebességétől, beszorult a levegőm. Felkészültem arra, hogy én innen soha nem jutok ki és itt loccsan szét a fejem a padlón a becsapódás erejétől. De szerencsémre nem a padlóra éreztem hanem egy durva anyagra huppantam le. Ijedten kapkodtam a levegőt és nem tudom mennyi ideig feküdhettem itt. A kezdeti rémület helyét kíváncsiság és némi félelem vette át, mert itt még jobban éreztem az előbb érzett erő nyomását, mintha ki akarna lapítani, hogy ne kutakodjak, de győzött a kíváncsiságom. Leszenvedtem magamat mint utóbb kiderült kenderzsákkal takart másfél méteres szalmabáláról, és semmit nem láttam mert az esésem következtében valahová elgurult a félig leégett gyertyám, ezért a vak sötétben tapogatóztam gyufát, vagy valamilyen fényforrást keresve, amit egy orraesés és némi tapogatózás után meg is találtam. Egy gyufásdobozt és egy fáklyát a falon. Meggyújtottam, ekkor fényárba borult az egész terem. A tűz körbefutott a fal mentén, megvilágítva a kőbe vésett szimbólumokat és állatokat. A földön, kopott szőnyegek hevertek össze-vissza egymásra dobálva, de ha az ember sokáig nézte a csúcsaik egy napot és egy holdat formáztak, amit megpróbáltak ráfesteni, de kapkodhattak vele mert a körvonalai nem voltak rendesen felrajzolva, és elég hanyag munkát végzett az illető. A földön hatalmas tornyokban álltak a könyvek, némelyik félő volt hogyha hozzáérek összedől abban a pillanatban. Ez a kis terem szöges ellentéte volt a korábbi kettőhöz képest ahol mindent rendszerezve találtam. Olyan érzésem volt mintha valakinek nagyon sürgősen kellett elhagynia ezt a helyet korábban és nem volt ideje rendet rakni, csak sietősen összedobált mindent, hogy valami megmaradjon felfedezéseiből. A gyertyám a földön hevert a terem egyik sarkába és elindultam, hogy összeszedjem egyetlen fényforrásom. Lehjoltam és megcsillant valamin a fáklyák fénye, egy ugyanolyan gyűrű volt mint az enyém csak ebbe nem rókák, és Hold volt belevésve, hanem a Nap szimbóluma tekerő indákkal körülvéve. Ahogy hozzáértem azonnal el is ejtettem mert forró volt, annak ellenére is hogy idelent még mindig csontig hatoló hideg volt. Mostmár csak ki kéne jutnom innen további balesetek nélkül.