Ez is át lesz írva

5 1 0
                                    

Egy újabb nap ezen a szemét dombon, az iskolában. Úgy érzem mintha elfelejtettem volna néhány dolgot, csak egyenlőre még nem tudom, hogy mi az. A reggelem egy szokásos teával és vajas pirítóssal kezdődött, majd egy hatalmas esséssel folytatódott a macskám miatt, aki a lábamhoz dögölőzve kuncsorgott kajáért, én meg jól átestem rajta. A száraz tápját végül megkapta nagy szitkozódások közepette, mert neki estem a konyhapult szélének, és jól bevertem a könyököm. Megint egy szerencsés napnak nézünk elébe. Amikor kiléptem az ajtón fekete fellegek köszöntek vissza rám, úgyhogy indulhattam vissza előkotorni az ősrégi mickey egeres esernyőmet a szekrény mélyéről. Mire ezzel végeztem és végre elindulhattam otthonról most már az esőtől védve és egy kötéssel a könyökömön 7:40 volt, és 10 perce ment el az utolsó busz amivel beértem volna 8:00-ra, úgyhogy várhattam a következő járatra 20 percet a szakadó esőben, és elkéstem az első óráról. A suliban semmi említésre méltó dolog nem történt, az osztálytársaim ma is hozták a szokásos formájukat, ordítottak az osztály plázacicái meg nyávogtak, már az első órában megfájdult tőlük a fejem. Az utolsó tanórák után megváltás volt kilépni az utcára, még ha itt sem volt csend az eső és az elhaladó autók miatt. A buszon hazafelé zötykölődve azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom kideríteni, mi történt velem és miért.

A hold gyermekeOù les histoires vivent. Découvrez maintenant