Szerelem az aszfalton

1.rész

Késő délután volt. Az utcát csak a hangos motor zaj töltötte be. Nagy verseny folyt, melyen Lee Minho akkor előzte be az előtte lévő autót ezzel az első helyre kerülve.

Jisung éppen arra járt, de annyira elmerült telefonjában, hogy észre se vette mi is történik körülötte egészen addig amíg meg nem hallotta a hangos gumi súrlódását az aszfalton. Az út közepén állt és nézte, ahogy egy autó hatalmas sebességgel száguldott felé.

Minho hamar észrevette a fiút az úton, így gyorsan cselekedett nehogy elüsse. Nagy driftelés keretében, de végül sikerült megállnia fél méterrel a srác előtt. Lehúzta az ablakot és rá kiabált.

-MI A FRANCOT KERESL ITT?! NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL?! - ordította idegesen a lesokkolt fiúnak.

A másik mozdulni sem tudott annyira megijedt. Minho ezt észrevette és be invitálta az autóba, hogy a többiek nehogy elüssék az ismeretlent. Jisung hezitált, de jobbnak látta azt csinálni, amit a másik mond, így miután visszatért a valóságba sietve ült be az autóba. Minho azonnal a gázra taposott amint becsukódott az ajtó, meg sem várva, hogy a fiú bekösse magát.

Ez idő alatt hárman is megelőzték őket, ezért Minhonak mindent bele kellett adnia a vezetésbe, hogy ne veszítse el a versenyt. Jisung ijedtében összekuporodott az ülésen.

-Nem kell félni vigyázok magunkra. - szólalt meg a magasabbik, ezzel kicsit megnyugtatva az anyós ülésen tartózkodót.

Minhonak végül sikerült megnyernie a versenyt, ezzel egy szebb összegre szert téve. Jisung örült a srác győzelmének, de mégis furdalta a lelkiismeret amiért miatta volt nehezebb dolga.

Már mindenki szét oszlott és ment a dolgára. Minho épp az utolsó embertől köszönt el, Jisung pedig már indult volna haza, de Minho utána szólt.
-Hova hova? - egyik szemöldökét felhúzta kérdése közben, mire a másik nagyot nyelve fordult felé és kezdett mondandójába.

-É-én na-nagyon sajnálom... - csuklott meg hangja, majd folytatta - , hogy miattam nehezebb dolgod volt. -félt a magasabb reakciójától ezért nem is mert ránézni.

-Gyere, haza viszlek. - szólalt meg egy kis idő után Minho.

Jisung meglepődött azon, amit hallott, de kis habozás után vissza ült az autóba.

Az út nagyrésze némán telt. Jisung többször is bocsánatot kért a másiktól, aki csak elmosolyodott ezen. Mikor már majdnem ott voltak Minho megtörte a csendet.

- Lee Minho. -mutatkozott be. Jisungban hirtelen nem realizálódott, amit a fiú mondott, de kis képszakadás után megszólalt.

- Ha-Han Jisung... - bár dadogva, de sikerült kinyögnie nevét, amit nem is értett hisz nem szokott dadogni.

Minho mosolyra húzta ajkait a kisebb zavarodott viselkedése miatt.

Mikor megérkeztek Jisung kiszállt az autóból azzal a hittel, hogy ezzel letudta az ügyet. Mielőtt bemehetett volna a házba Minho megragadta csuklóját és maga felé fordította Jisungot. A kisebb nagyra nyílt szemekkel nézet a magasabbra, szíve majd kiugrott helyéről ijedtében.

- Ugye nem hitted, hogy köszönés nélkül elmehetsz? - kérdezte Minho kicsit közelebb hajolva a kisebbhez.

Jisung nem tudott, hogy reagálni ezért hirtelen megszólalt.

- Kérsz egy teát? - miután leesett neki mit kérdezett gondolatban többször fejen vágta magát.

Minho beleegyezett az ajánlatba így végül ketten léptek be az ajtón.