Daliah (Hungarian version)

Hajnal

A nap éppen csak felkelt mikor lementem a kastélykertbe edzeni. Feltekertem a bandázs szalagot a csuklómra és el kezdtem gyakorolni a betanult mozdulatokat, amikor hírtelen beugrott az a bizonyos emlék... 

Ahogyan futok le a dombon pillangókat kergetve és nem aggaszt semmi sem, mert a gyerekek ilyenek nem gondolnak semmi rosszra amíg az meg nem történik...                           A kis ruhámat csak fújta a szellő. Mikor leértem a palotához kinyitottam a nagy fa ajtót, és azonnal mennyei illatok csapták meg az orromat. Lerohantam a folyosón édesanyámhoz és megöleltem

- Anya ugye ma este felvehetem a kedvenc ruhámat?

- Persze édesem, te leszel a legcsinosabb az este.

-Eazaaz  -kiáltottam örömömben-   - Annyira vártam már ezt a napot

-Tudom drágám, hiszen a 10. szülinap egy nagyon fontos mérföld kő egy ember életében.  -mondta mosolyogva

- De most menj készülődj az esti bálra 

Még egy ölelés után, meg is indultam a szobámba öltözködni. Kis idő elteltével Liz a szobalány lépett be a szobámba, hogy elkísérjen a bálterembe.

- Csodálatosan nézel ki kis hercegnő -mondta csillogó szemekkel-

- Köszönöm Liz, Te is gyönyörű vagy- mosolyogtam rá- 

Liz nevetett egyet - De hiszen mindig ebben a szobalány ruhában vagyok- 

- És minden nap gyönyörű vagy - vigyorogtam-

- Ooh köszönöm kis hercegnő, nagyon kedves, na! de most induljunk a bálterembe                - S mosolyogva felém nyújtotta a kezét, amit rögtön meg is fogtam-

Mikor beléptem a terembe minden gyönyörűen csillogott és fénylett, az emberek boldogok voltak. Volt aki táncolt, és voltak akik ettek, ittak. Mikor megpillantottam anyámat ő intett nekem, hogy menjek oda hozzá. Oda is futottam, vigyázva a gyönyörű kis ruhámra.

-Nézd csak kik vannak itt! - mondta vidáman-  és fejével oldalra mutatva jelezte hogy merre nézzek. Mikor elnéztem balra megláttam a két legjobb barátomat Dante-t és Natasát. Külön királyságokból származunk de a szüleink jó baráti viszonyt ápolnak. Oda is mentem hozzájuk és mondtam nekik, hogy nézzünk kicsit szét a helyiségben.

 Éppen fogócskáztunk mikor a terem ajtaja kicsapódott és egy fekete hosszú kabátos, csuklyás alak lépett be az ajtón, kaszával a kezében. Ijedtünkben egy asztal alá bújtunk a többiekkel és onnan néztük mi fog történni. A tömeg áthúzódott a bálterem másik oldalára, ezután fekete bőrű vörös szemű görbe lények jöttek be a tárt ajtókon: Még jobban elfogott a félelem mikor megláttam, hogy a szárnyuknak csak a csontos váza helyezkedett el hátukon semmilyen más szövet nélkül. Az őrök megtámadták őket de a fekete ruhás alak csak felemelte kaszáját és hátra repítette őket.

 Az apám rá kiáltott.

-Hé! Ki vagy te? és hogy mered megzavarni az angyalszárnyúak ünnepi bálját?- mondta kimérten, de idegesen

Az ijesztő férfi rekedtes hangon szólalt meg, a szemei a csuklya által rejtve voltak.

- A királynőért jöttünk, Vanesszáért

Anyám előlépett apám mellől 

Oda akartam kiáltani neki, de hirtelen egy kéz fogta meg a vállamat. Liz volt az, mutatóujját szája elé emelve mutatta, hogy maradjak csendben.

- Mit akarsz tőlem -kérdezte anyám határozottan-

-Ohh Vanessza, pontosan tudod mit akarok, add meg magad és senkinek nem esik bántódása. 

Liz  megfogta a kezünket és lassan, bujkálva elkezdett a kijárat felé vezetni minket.

- Nem hagyom hogy el vidd a feleségem! - förmedt rá apám miközben kihúzta kardját-

- Ohh azt hiszed? - mosolygott rá a fekete ruhás férfi ijesztő ravasz mosollyal. Majd hírtelen apám felé emelte kaszáját és egy láthatatlan erő , hátra repítette ezzel a falhoz csapva őt.  Anyám felkiáltott és hatalmas szárnyait kitárta megidézte kardját támadásra készen. Szemeit összehúzta álkapcsa befeszült. Natasa és Dante szülei anyám mellé álltak és harcos pozíciót vettek fel.

-Hmm, A híres Quintain tagjaiból  egy eszméletlen, három itt áll előttem, de hol az ötödik? Hol van a nővéred Vanessza? - kérdezte beteg mosollyal az arcán- 

-Semmi közöd hozzá- mordult rá anyám-

-Oh tényleg? Remélem elköszöntél tőle mert egy jó ideig nem fogod látni- mondta eltorzult arccal-  majd hírtelen rászegezte anyámra a kaszáját és a láthatatlan erő felemelte a levegőbe és fojtogatni kezdte. Liz futni kezdet, velünk együtt. A csontszárnyú lények megtámadták Natasa és Dante szüleit.

Kitört a káosz, az emberek harcolni próbáltak. Mi futottunk át a termen. Lassítva láttam ahogy anyám a földre esik szinte teljesen erőtlenül. Liz éppen kihúzott az ajtón de én elengedtem a kezét. - Anyához akarok menni! -kiáltottam miközben könnyek gördültek ki a szememből-  - Ki kell innen juttassalak titeket biztonságban, a szüleitek kérték ezt.  Az ajtóban állva vissza néztem anyámra aki engem nézett. A kaszás férfi  felvette őt a földről. Liz kinyitotta az ajtót  és mikor utoljára anyámra néztem még le tudtam olvasni a szájáról ahogy azt mondja: Szeretlek Dália....