Daliah (Hungarian version)

Kezdet

Az emlékek hírtelen elillantak a fejemből, arra eszméltem fel, hogy mozdulatlanul állok és közben egy könnycsepp gördült ki a szememből majd a földre hullt. A nap a szemembe sütött és én csak álltam ott ledermedve. Még is miért történt ez velem? Miért kellett elveszítenem anyámat 10 évesen? Mindig azt mondta "minden úgy történik ahogy lennie kell"...  De miért kell megtörténnie ha csak fáj? Miért kell fájdalmat érezni? 

-Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben, a torkomat a sírás fojtogatta, de hírtelen egy hang szólalt meg mögöttem.  - Lassan indulnia kell kisfelség-  Liz hangjára hátra fordultam és megráztam a fejem, hogy vissza térjek a valóságba. Elindultam felé és megálltam előtte. 

-ugye tudod hogy már 17 éves vagyok tehát már kinőttem a "kisfelség" kategóriát - mondtam összehúzott szemmel mosolyogva miközben letekertem a bandázs szalagot a csuklómról. 

- Ugyan, te mindig is kisfelség leszel nekem még ha 40 éves is leszel, na irány átöltözni - mondta miközben próbálta elrejteni mosolyát

- Remélem mikor 40 éves leszek akkor már nem fogsz átöltözni küldeni- mondtam miközben a palota felé vettem az irányt

-Remélem mikor 40 éves leszel már nem szöksz ki hajnalban az udvarra edzeni- mondta csípőre tett kézzel mosolyogva- 

Felnevettem  - Majd ha meghalok akkor talán befejezem az edzést..... talán-  mondtam neki hátrafordított fejjel miközben a palota felé sétáltam. Belöktem a nagy faajtót és besétáltam a trónterembe ahol már svédasztalos reggeli várt. Lehuppantam a vörös bársonnyal borított párnás székek egyikére, majd rövid gondolkodás után átültem az asztalfő helyére. Vettem egy lekvárral töltött süteményt és hátra dőlve a széken enni kezdtem. Néhány pillanattal később apám és az írnok rontott be az ajtón. 

-De Felség a tanács össze hívása fontos, nem oldhat meg mindent egyedül- mondta az írnok aggódva miközben  apám idegesen sétált felém.

- Frederick értsd meg, hogy eddig is mindent egyedül csináltam és ha beleszól valaki akkor biztos valami balul sül el.  - Dália!- emelte fel hangját még jobban.

- Ajjaj- mondtam halkan a szememet forgatva. - Jó reggelt apám, Frederick!

- Dália hamarosan megérkezik a fuvarod és indulnod kell, hol voltál eddig? -kérdezte idegesen

- A kertben voltam, edzeni. - mondtam ölbe tett kézzel-  

- Kislányom nem kell edzened, egy nap királynő leszel, mindenki azon lesz hogy téged védjen.

- Nincs szükségem védelemre apám, nem akarok függni senkitől, a magam ura akarok lenni.           -  Pontosan ezért megyek ma el a kiképző táborba. - mondtam nyugodt éllel a hangomban...