Autóbaleset

Negyedik fejezet: Élő

Külső szemszög: 

Jake egyszerűen nem értette. Talán még sosem érezte magát ennyire butának. Az erős fertőtlenítő szag,  a fehér falak, az infúziós tű a karjában,  a testéhez rögzített csövek,  és a gépek monoton csipogása tudatja vele,  hogy hol is van éppen. De nem emlékszik rá,  hogy miért is van kórházban.  Szinte nevetségesnek tartja, hiszen a belseje azt súgja neki, hogy csak pár órája történt, mégsem emlékszik semmire. Azaz csak hangfoszlányokra,  és arra a már-már megnyugtató csipogásra. Beszédre is emlékszik, de nem tudta kivenni a szavakat,  mintha a víz alatt lett volna. Nehézkesen ül fel az ágyában, és szemügyre veszi magát,  próbálva rájönni,  hogy miért is fekszik egy kórházi ágyban. Észreveszi a gyűrűsujján lévő aranygyűrűt, és egyből beugrik neki minden. Sunghoon szüleinél vacsoráztak, hogy bejelentség a nagy hírt. Majd hazafelé az a teherautó beléjük csapódott. Jake szinte azonnal megijed, és Sunghoonért kezd aggódni. Fél,  hogy baja esett, és ez mindennél rosszabb lenne. Eszeveszettül tép le minden egyes tappancsos műszert a testéről, mire a gépek hangosan sípolni kezdenek.  Ám ezzel mit sem törődve próbálja megszabadítani magát a csövektől is,  hogy Sunghoon hogylétéről mihamarabb tudomást szerezzen.

A kórterem ajtaja hirtelen kivágódik, és egy nővérke rohan be hozzá. Amint ránéz az éber Jakere egyből kifut a szín az arcából. Pillanatokon belül fut be több férfi és női ápoló is,  akik mind hasonló reakciókat mutatnak.  És Jake újból egy értetlen kisgyereknek érzi magát.
- Mit csinálnak?! - hall meg egy ismerős hangot az ajtó mögött Jake. - Újraéleszteni! Mozogjanak már,  a rohadt életbe! - tol arrébb ingerülten egy ápolót az újonnan érkezett. Jake láttán ő is elsápad, de nem fagy le úgy,  mint a többiek. - Öcskös! - kiált fel Jake bátyja,  Haneul. Hatalmas léptekkel szeli át az őket elválasztó távolságot, majd olyan szorosan öleli magához Jaket, mintha az bármelyik pillanatban eltűnhetne. Jake értetlenkedve öleli vissza testvérét,  amikor megérzi annak könnyeit lecseppenni a kórházi pizsamájára.
- Haneul, semmi baj, csak egy kis baleset volt - próbálja megnyugtatni a bátyját Jake, s közben elkezdi simogatni a hátát.
- Azt... - szólal meg remegő hangon az idősebb, de hangja egyből elcsuklik. - Azt hittem, hogy örökre elveszítelek - sír még jobban, és képtelen elengedni a testvérét. Jake szíve szerint elkezdené faggatni Sunghoonról, de még sosem látta ennyire szétesettnek és keserűnek a testvérét, így tudja, hogy most az ő érzelmeivel kell foglalkoznia.
- Sosem szabadulhatsz meg tőlem - kuncog fel Jake.

Az őket figyelő nővérek közül az egyetlen idős hölgy közelebb megy hozzájuk,  majd az orvosi köpenybe bújtatott Haneul remegő vállára teszi a kézfejét, majd kedves hangon megszólal:
- Igazgató úr, tudom,  hogy ez egy fontos pillanat Önnek, de engedelmével, meg kéne vizsgálnunk Jaeyunt. - Haneul összeszedve magát,  a szemeit törölgetve válik el testvérétől, aki az imént hallott megszólítást ízlelgeti magában.
- Elisa, Penny, kérem rendeljék el azonnali sürgősséggel a szükséges vizsgálatokat Jake számára - intézi az egyik fiatal ápolóhoz a szavait Haneul. - John, szólj kérlek a gyógyterapeutának, hogy azonnal szükségem van rá! Anna, értesítsd a szüleimet a történtekről! Harry, hozz egy tolókocsit és szólj le a konyhára, hogy készítsenek ennivalót Jake számára! Asszonyom - fordul ezúttal az idős ápolónő felé -,  kérem, mondja le a mai teendőimet. Személyesen fogom felügyelni Jake vizsgálatait, így minden konzultációt mondjon le. Ó, és kérem Steven doktor holnapi pácienseit is tegye át máskorra.

Jake zavarodottságában a szemöldökét ráncolja. Semmit nem ért. Nem tudja, hogy a bátyja miért utasítgat másokat, és miért hívták Igazgató úrnak. Egy pillanatra felötlik benne, hogy a testvére eltitkolt tőle egy előléptetést, de ezt az ötletet el is veti. Haneul sosem hazudna egy ilyen dologgal kapcsolatban.
- Haneul, mi folyik itt? Hogy kerültem Ausztráliába? Miért hívnak téged Igazgató úrnak téged? - faggatózik a fiatalabb Sim, miközben minden ápoló elsiet a dolgára. Haneul mély lélegzetet véve ül le Jake ágyának a szélére. Ujjaival lágyan oldalra fésüli a testvére szemébe hulló hosszú tincseket.
- Ez a magánklinikám, én nyitottam meg másfél évvel ezelőtt. Ami téged illet, nos, volt egy autóbaleseted Sunghoonnal. A baleset következtében közel fél óráig "halott" voltál. A koreai mentősöknek sikerült visszahoznia téged az életbe, ám kómába kerültél. Egy év hét hónap telt el a baleseted óta, Jake. Lényegében miattad nyitottam a magánklinikát. Ez a helyet főként azt a célt szolgálva hoztam létre, hogy téged a lehető legjobb orvosok kezeljenek. Idegsebészek, gyógyterapeuták, gyógytornászok és még sok más orvos dolgozott azon, hogy ha valaha felébredsz a lehető legteljesebb életet tudd élni. Az izmaid nem fájnak, igaz? Minden nap háromszor tornáztattak meg téged a legkorszerűbb eszközök segítségével. Persze sok más pácienst is ellátunk, de a kulcsfontosságú tényező mindig is te voltál a klinika életében.

Jake remegő kézzel fog Haneul térdére, ezzel belé fojtva a szót. Szeretné meghallgatni, hogyan építette fel mindezt érte, de nem ez a legalkalmasabb pillanat.
- Sunghoon hol van most? Ugye minden rendben vele?!
- Annyit tudok, hogy az egyik lábában a csont darabokra tört. Nagyon megsérült, kerekesszékbe került. Nem tudom, hogy azóta hogy van. Bevallom, névtelenül elküldtem a szüleinek a legjobb gyógyterapeuta elérhetőségeit. De nem tudom, hogy mi van vele. Több, mint másfél év telt el azóta. A baleseteteket követően a szülei segítségével megpróbált új életet kezdeni. Anyáék... nos, teljesen megszakították velük a kapcsolatot - magyarázkodik Haneul. Nagyon ügyel arra, hogy a lehető legkevésbé hazudjon a testvérének, de nem mondhat igazat. Haneul magában újra a Park szülőket kezdi átkozni amikor meglátja Jake keserű arckifejezését.
- Sunghoon lemondott rólam? - mereng maga elé Jake. Ezt valahogy nem tudja elképzelni. - Gondolom inkább a szülei keze van a dologban. Mindig is utáltak engem, és most kapva kaptak az alkalmon, hogy elválasszanak mindent. Haneul, adj egy telefont! Most azonnal írok Sunhoonnak! - nyújtja előre a karját, de Haneul a telefonja odaadása helyett két tenyere közé fogja öccse kézfejét.
- Légy türelmes, Jake. Több, mint másfél évig kómában voltál. Az élet nem állt meg a többiek számára. Szeretném, ha Steven doktor felkészítene téged a külvilágra még mielőtt visszatérsz az életedbe.
- Nem érted, Haneul! Most azonnal beszélnem kell Sunghoonnal!
- Te nem érted, Jake - néz öccsére Haneul. - Gyenge vagy mind testileg és mind szellemileg. Sunghoon anyukája játszi könnyedséggel tudna most kijátszani téged. Főleg, hogy még több hétnyi, hónapnyi idő kell, amíg teljesen felépülsz. Elviszlek Sunghoonhoz, amint vége a kezeléseknek. Csak addig légy türelmes, rendben?

Jake testvére már azzal sem értett egyet, hogy a szülei belementek ebbe az egészbe. Mégis ki az, aki hagyja, hogy a gyerekének a halálhírét terjesszék? Jake élt. Nem volt magánál, de dobogott a szíve. Nem tudott magától megfelelő mennyiségű levegőt venni, de küzdött. Jake sosem adta fel. Jaejin sosem volt hívője annak, hogy a kómában lévők hallják és érzik mindazt, ami velük történik. De azt tudja, hogy ha nem akarják elhagyni az élők sorát a betegek, ha van miért megpróbálkozni azzal a levegővétellel, akkor a tudatalattijuk meg fogja tenni. Jake számára pedig nem lehetett kérdés a küzdeni akarás. Hiszen ki akarná elhagyni azt a személyt, akivel közös esküvőt tervezgettek? Haneul tudta, hogy Jake egyszer felébred, de a szülei, és mindenki más lemondott róla. És Haneulazt is tudta, hogy Sunghoon sosem mondott volna le az ő öccséről. 
Sose, amíg még dobog a szíve.