The Song of Memories │✓

⚜ততততত⚜

Néha, furcsa álmok gyötörnek. Olyan jelenetek játszódnak le előttem, amik túl reálisak, hogy bolond agyam képzeletszüleményei legyenek. Régmúlt világ képeiben pompáznak, mintha én magam is oda tartoznék. Ébredés után pedig fájdalmas ürességet és megmagyarázhatatlan magányt érzek. Eleinte nem törődtem ezekkel, betudtam a sok sorozat és filmnek, amiket néztem. Elsőnek csak pár homályos derengés maradt meg bennem ezekből, ám idővel egyre tisztábbak lettek az álmok és meg is maradtak felkelés után, mint egy emlék. Kezdtem azt hinni valami szupererőm lett, amivel álmokat tudok teljes egészében leírni, mintha egy regénybe szánnám azokat. 

Aztán eszembe jutott, amit a szüleim meséltek nekem a kiskoromról. Óvodában a többiekkel ellentétben nem fákat és sarokba bújtatott napocskákat rajzoltam, hanem valamiféle harcieszközt, talán dárdát és akadt, amikor lanthoz hasonló hangszert pengető pálcikaembert. Elejtettem pár fura megjegyzést is, mint "Abban a szekérben nekem kellett volna harcolnom." vagy "Bárcsak ettünk volna még utoljára fügét." Ezekre mind nem emlékszem már és a többi furcsaságomra sem abból az időből. Csak azok a lapok szolgálnak bizonyítékul, amiket telerajzoltam ezekkel a fura dolgokkal. Akkor még azt sem tudtam, mi az a füge, nemhogy enni akartam olyat, a dárdáról nem is beszélve. Lehet a szüleim értettek félre a selypességem és a halk beszédem miatt.

Utána próbáltam a két jelenséget összekapcsolni. Az álmokat és a kiskori eseményeket. Viszont hamar zátonyra futottam. Nem vagyok álomszakértő, sem valamiféle mágus, aki olvas a jelekben. Egyszerű srác vagyok, aki úgy látszik agybajjal született.

Megint ezeken kattog az agyam, ahogy a metrón zötykölődve próbálok inkább a kezemben tartott képregényre fókuszálni. Ma hajnalban is álmodtam, ám ez kicsit más volt, mint a többi - azon felül, hogy rémálom szerű volt. Eddig csak egy külső szemlélőnek éreztem magam a víziókban, most viszont mintha én magam lettem volna egy szereplője. Mindig egy tőlem sokkal szőkébb fiút láttam, ma azonban én voltam a fiú. Nem éreztem idegennek, nagyon is tudtam vele azonosulni, még ha egy ókori figuráról is legyen szó az én huszonegyedik századi valómmal.

Ókor. Ennyit tudtam az évek alatt kideríteni az álmaimról. Akkortájt játszódnak. Talán egy királyi udvarban született, nemesebb fiúról van szó, nem pedig rabszolgáról. A tenger is sokat szerepel, lehet valami parton van a lakhelye. Különös, néha már emberfeletti dolgokra képes, amitől álomnak tűnik az egész. Meg ott van az a kentaúr-féle férfi, na meg a vízből kiszublimáló nő! Ők is eléggé álomszerű lények. De lehetséges, hogy éveken át ugyanarról a fiúról és ugyanazokról a helyekről álmodok? Az álmok többségében feltűnik egy másik alak is, de nem mindig tudom kivenni ki az, még ha látótávolságon belül is van. Egy fiú, annyi biztos, és közel áll a szőke hajúhoz. Barátok vagy testvérek lehetnek. De akkor miért nem látom őt is olyan tisztán, mint minden mást?

A kelleténél hangosabban fújom ki a levegőt, amitől a mellettem ülő lány kissé sandán néz rám. Remélem azt hiszi, hogy a képregény váltotta ki ezt belőlem, nem pedig valami kattanás az agyamban. A hangosbemondóban megszólal a végállomásom nevének ismerős csengése, így felállok a helyemről, és amíg a kijárathoz nem lépek, belesüllyesztem a táskámba a gyűrött olvasmányom majd azzal együtt a hátamra dobom a cuccaim. Meg kell kapaszkodnom az egyik szabad rúdban miközben lefékez az állomáson a metró, majd lendületesen ki is osonok a többi utas mellett, egyenesen felsétálva a felszínre.

Szerencsémre nincs messze az úticélom, csak egy utcánál kell befordulnom és már látom is a hatalmas pláza előtti tömeget, mintha még ki sem nyitott volna az épületkomplexus és arra vár mindenki. Igazából pedig csak a széles járdán kialakított padok vonzzák az embereket, mert valamiért tetszik nekik a főút melletti, szmogos levegőben üldögélni, miközben előttük percenként száz ember sétál el. Én nem tudnék itt békésen elidőzni, még néha a metró is túl zsúfoltnak hat számomra. Sosem szerettem a tömegeket, még ha eléggé szociális ember is vagyok.