Tizennégy

157 5 0
                                    

Már el telt pár hét mióta itt húzom az igát a Mclarennel. Imádom a munkám, a csapatott. Kezdünk teljesen össze szokni.

Most a szokásosnál is nagyobb a felhajtás . Holnap reggel indulás Bahreinbe. A második teszt nap kővetkezik,és utánna már egy pillanat múlva kezdődik is a cirkusz. Nem sok idő van mindent össze rakni. Ez az utolsó tesztelési lehetőség a rajt előtt.

Ma egy hivatalos interjun kellett részt vennünk Landoval. Egésszen jól sikerült. Kezdek bele rázodni.

Mindenki a kapcsolatunk felöl érdeklődik . De erről sosem adunk érthető választ. Még mi se tudjuk hogy mi ez. Egyszer minden jó aztán pedig kerüljük egymást. 
Viszont az elmúlt hetekben volt szerencsém meg ismerkedni Islaval. Roppant szép de egyben buta lány. Engem hibáztat mindenért . Szerinte egy csőcselék vagyok aki meg részegítette a szerelmét. A sértéseit inkább el engedem a fülem mellett. Ő szerencsére csak a gyárba van . Nem jár versenyekre ,igy alig fogom látni.

Másnap

-Hé csajszi kell egy fuvar ?-állt meg mellettem a narancssárga sport autó.
-Nem köszi . Idegenek mellé nem ülök be , meg különben is azt az infot kaptam hogy egy szexi csávó jőn értem.-igen Lando a telefonba azt mondta hogy lassan pakoljam össze a cuccom hisz a csapad legszexibbje már uton van értem.
-Uhh te lány ez magas labda volt és te lecsaptál rá.-muttogatott a kezével.
-Igen. Volt kitől tanulnom.-mosolyodtam rá majd be pattantam mellé.
-Indulhatunk szép hölgy ?-aprót bólintottam, ő be inditotta a paripát és meg sem álltunk a reptérig.
A csapad gépével mentünk.
-Hé nem unod még azt a rìkìtó szörnyeteget?-kérdezte Dan már a gépen a fiútól.
-Na hagyd a drágámat jó?!
-Látod -nezet rám Dan .- Ő a drágája. A saját szájával mondta . Akkor te ki is vagy neki?!-emelgette a szemöldökét.
-A sajtósa -mutattam a névjegyemre ami a polomon lógott, ezen mind elnevettünk magunkat. Rettentően érdekli őket főleg Danielt hogy mi is van közöttünk.

Izgatott vagyok. Geoval már majd nem egy hónapja nem láttuk egymást. Izgulok az érzéstől ami vár rám.
Szinte minden nap irunk egymásnak egy pár szót ,de még hivni se hivtuk egymást . Furcsa érzések kerítettek hatalmukban. Tudtam hogy lassan landolunk és lassan látom. Áh csak már lennénk túl rajta.

A reptéren egy pár rajongó várta a fiúkat akik több autogrammot kiosztottak és egy két kép erejéig meg is álltak.
Mikor végre átt verekedtük magunkat Heidi fújt egyet. Át érzem  . Nekem sem sikerült még megszoknom ezt a felhajtást. Vagy egyáltalan meg lehet ezt szokni valamikor ?!

A hotelba érve már meg sem lepődtem azon hogy Lando meg én közös lakosztájt kaptunk.
-Most mondom el utoljára hogy tényleg nem volt már egy szabad szoba sem-probált győzködött továbbra is, de a mosolya el árulta.
-Ne neves már -rivaltam rá.-Komolyan azt szeretnéd hogy el higyem most azt amit mondasz?-bólintott-Akkor mond komolyan. Ne nevetve
-Jó na várj akkor kezdjük újból.
-Már mindegy-legyintettem -El rontottad.
-Te örült nő személy -lépett hozzám közel és körém fonta a karjait.-Most mondjam azt hogy igen van egy szabad szoba itt mellettem a kulcs meg a zsebemben. De veled szerettem volna lenni jó?-nézett méllyen a szemembe.
-Kicsi Lando ez sokkal jobban hangzik.-csókoltam meg.
-Éhes vagyok -simitott végig a hasán .
-Igen én is. Reggel ettem utoljára. Elmegyünk vacsizni?
-Persze . Öltözzünk átt és indulás.-csapott rá a fenekemre.

Bahrein csodálatos. Mindenről lerí a lukszus.
Ugy döntöttünk hogy inkább gyalog tesszünk meg az étteremig a távot. Már este 9 volt de a forgalom hatalmas. Csak araszolnak melletünk az autok.
Az étterem teraszán foglaltunk helyet egy el dugodt kis asztalnál. De ez sem volt elég ahoz hogy pár fiatal ne ismerje fel a fiút.
-Nézd ott bent is megleptek valakit . Neki nem volt annyi esze hogy ne a leg kivilágitott asztalhoz ülljön-mutogatott az ablak felé.
-Hát igen szegény még enni sem tud nyugodtan.

Az ételünk már az asztalon hevert . Mind a ketten cordont kértünk. Ezzel nem tudunk mellé löni.

-Szegény, nézd-mutatott megint a benti asztalra.-Ezek ott egyre többet vannak.

A szavam is el állt mikor a fiú egy kép miatt meg emellkedett. George volt az , meg egy lány. Lando is észre vette, még az étel is meg állt a szájjába.
Csendben folytattuk tovább az evést.

-Ki hivom ide . Szegény nem tudd enni normálisan. -most ez komoly Lando tényleg ?! Ennek elment a maradék esze.

Meg se várta mit reagálok de már el is tünt. Láttam hogy telefonál. Nem akart bemenni hisz akkor le buktatta volna magát. Geo felvette. Kinézett az ablakon. 
Kicsit hezitálva de közel hajolt a lányhoz és el indultak kifelé.
Kis kerülövel jöttek de végül meg érkeztek mellénk Geo adott egy puszit az arcomra és bemutatott a lánynak.
Ő volt Bella . Gyönyörű volt a hosszú világosbarna haja a vállára omlott.
A vacsora kővetkező része számomra nagyon kellemetlen volt. A két fiú jókedvűen el nevetgélt mellettünk. De én feszengtem. Durván. Néha Geo rám nézett. De én probáltam kerülni a pillantásait.

-Jó akkor holnap este játszunk. Szólsz a többieknek vagy szóljak?-kérdezte Geo Landot.
-Majd irok a csoportba. Jó nagy lakosztájt kaptunk.-itt Geo  rám pillantott.-Ott el férünk.
-Oké persze akkor majd holnap.-a fiú hangja már nem volt vidám-Szia Lizi -intett majd eltüntek a tömegbe.

Befejeztük az evést majd fizettünk és már indultunk is. Csendben lépkedtünk egy darabig. Furcsa volt a helyzet . Lando nem szokott csak ugy csendbe lenni.
-Baj van ?-álltam meg a szálloda bejárat előtt.
-Nem -rázta meg a fejét-Csak ahogy egymásra néztetek. Ahj tudom hogy hülyeség.
-Mi ? Te féltékeny vagy ?
-Nem , dehogy csak...-megfogta a kezem- Félek hogy most el foglak veszíteni.
-Lando istenem, most meg miről beszélsz?
-Nem hülyeség . Tudom hogy őt..
-Szerettem
-Még mindig szereted. Ne hazudj magadnak.-csak le hunytam a szemem . Tudtam hogy igaza van. -Eliza ma még velem alszok?
-Nem csak ma -csókoltam meg.
Végre el mosolyodott.
Felmentünk a szobánkba és egy forró fürdö után nyugovora tértünk. Szórosan magához ölelt . Tudtuk hogy most ki kell állnunk egy újjabb próbatételt, és kitudja mit hoz a holnap.

Fontos Vagy 💕 #GeorgeRussell63 /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now