Tízenhat

181 5 0
                                    

•George Russell

-Kérem szépen áruld el hogy melyik szobába van. Nem előlem bújkál. A barátja vagyok. Mellette szeretnék lenni-győzködtem imáron már vagy húszadszorra a recepciós hölgyet. Végre  valahára meg tört és segít nekem. Már kezdtem azt hinni hogy nem fog.

Rohantam fel a lépcsőkön ahogy csak tudtam.
207. Megvan végre. Kopogtattam de válasz nem jött.
-Lizi nyizsd már ki. Én vagyok az George.-kattant a zár majd résnyire nyílt az ajtó. Mikor beljebb léptem a lány az ágyon ült és a könnyeit törölgette.-Hé-emeltem fel az állát-Itt vagyok. Nincs semmi baj -öleltem meg.
-Mi baj velem ? Miért csinálta ?-kérdezte vissza folytott hangon.
-Nem tudom. -csóváltam meg a fejem.-De nem érdemli meg senki hogy így sírj utánna.-olyan törékeny volt. Eltünt az az erős nő akit eddig ismertem. Most egy gyenge lányt láttam aki szeretetre vágyik.

El ment lezuhanyozni én pedig türelmesen meg vártam. Rendeltem fel egy kis ételt mivel kimozdulni nem akart  de enni viszont kellett .
Néztünk egy filmet és végre nevetett. Próbáltam meg győzni hogy van hely a csapaton belül és csatlakozzon újra hozzám de nem. Ki akart tartani az Mclarennel.
Meg akarja mutatni Landonak hogy vele nem lehet csak igy elbánni. Igaza is van. De féltem . Mi van ha Lando újból meg tapossa..

•Eliza Johnas

Az este miután George elment aludni én is mély álomba zuhantam. Frissen akartam ébredni nem akartam azt hogy Lando egy kis jelét is lássa a tegnap esti énemnek.
Geo olyan volt mint régen. Mindig ő tudott a legjobban megvigasztalni meg Leila. Tegnap fel hivtam este a lányt. Mióta itt dolgozok nagyon elhanyagoltam. Szinte otthon sem vagyok. De tudd mindenről.
Meg beszéltük hogy ha haza érek majd összefutunk.

A recepción találkoztam Lewissal. Nagyon rég beszéltünk de talán haragszik rám amiért már nem vagyok egyedül,vagyis nem voltam . Most minden esetre fel ajánlotta hogy ki visz a pályára ha szeretném. Inkább vele mint Landoval.
Röviden el meséltem neki a történteket . Amire nyílván csak azt mondta hogy az ő ágyában mindig el férek. Jól esett hogy meg hallgatott.
Szerinte Lando túl fiatal volt hozzám . Igaz egy év van köztünk. A bohóc álarc alatt egy rendkivül pozitiv felnőtt ember lapul. Ezt nem mutatja meg mindenkinek.

Az érkezés után be csekoltunk majd szétt válltunk. Én mentem egy jó nagy adag koffeinért ,Lewis pedig a merci boxba. 

Már feltünöen sokan voltak itt ,pedig még csak nyolc óra van .
Lando Mclarenje még a hotel parkoloban állt . Szerintem csak 9re jön.
Ki kértem magamnak egy dupla presszot és leültem az egyik asztalhoz. Átnéztem a kérdéseket amit az egyik tv stáb küldött átt. Teljesen okénak tünt .
Ma fél 10 fele lesz egy interjú,addigra remélem Norris is ideér.
A telefonomba be gépeltem gyorsan egy cikket amit tegnap kellett volna.

-Szia Eliza ! Korai vagy . -lépedt mellém Charles.
-Te is.-mosolyogtam vissza.
-Igen volt egy korai interjum. Kávé?-bólintottam .-Rögtön jövök ,csak hozok egyett magamnak.
-Lando is itt van már akkor ugye ?-ült le mellém egy papirpohár kiséretében.
-Nincs.-kortyoltam bele az italba.
-Veletek minden oké? Este hivott csak nem volt időm felvenni.
-Nincs már olyan hogy velünk.-ingerülten tettem le az italt.
-Nyugi. Ha nem akarsz nem kell beszélnünk róla. Inkább arról beszélj hogy megszoktad már a munkát?
-Kezdem igen. Egyre jobban élvezem. Szeretem a pörgést. Na és milyen az auto?-sanditottam rá a fiúra.
-Aha értem már. Kémkedni akarsz?-nevette el magát-Ne haragudj de ezt fel kell vennem. Majd még beszélünk . Szia Lizi-intett majd eltünt.

Bátortalanul lépkedtem a sárga épület felé. Már lassan kilenc óra ugy hogy biztos itt van ő is.
Hangos beszélgetés szürödött ki a helységből.
Mikor be léptem a szerelők mosolyogva intettek. Zak is épp a gép elött ült és a telemetriát probálta értelmezni. Dan már a kocsija mellett tevékenykedett de Lando autója mellett senki nem volt.
-Kész a kocsi ?-kérdeztem Robertet az egyik szerelőt
-Késszen áll igen de kellene bele egy pilota is.
-Még nem érkezett meg ?-lepődtem meg.
-Még nem.

Sosem késik,legalább is ennyit . Lehet lefoglalja a barátnője. Nem is értem hogy akkor én miért vagyok itt ilyen korán .

-Az istenit Eliza te már itt vagy?-forditott maga felé Will.
-Hm? Miért ne lennék ? Nyolc fele értem ide..egy barátom hozott.
-Lando felturta az egész szállodát . Téged várt. De már uton van.
-Nem kérte rá senki hogy keressen.
-Nem tudom mi történt tegnap de nektek ma együtt kell dolgoznotok. Nem csinálhatjátok ezt .
-Tudom Will nyugi. Felnőttek vagyunk. Tudunk együtt dolgozni ugy is ha semmi nincs köztünk.
-Tessék ?-ámult el.
-Majd elmondja ha akarja. Nekem mennem kell még van egy kis dolgom.-imtettem majd arébb álltam.

Be mentem a szük kis irodámba ahol elővettem a jegyzeteim ami be kellett gépelnem.

-Kopp kopp. Be jöhetek?
-Gyere. Fél 10 kor interjú. Tessék-toltam elé a lapot .- Ezekre a kérdésekre lehet számitani. Olvasd át és mehetünk.
-Beszélhetnénk ?-kérdezte félve
-Persze , ha a munkával kapcsolatos.
-Nem azzal.
-Akkor nem. Sok a dolog . Gyerünk olvazsd. -mutattam rá a lapra. Egy darabig még nézett majd be látta hogy most ugy sem fogok vele jó pofizni. Legszívesebben el sírtam volna magam és válaszokat vártam volna,de jobb igy.
-El olvastam. Rendben lesz.-tolta vissza a papìrt. -Most akkor már beszélsz velem?
-Indulnunk kell. Tíz perc van kezdésig . Gyere.

Az interjú után vissza vonultam az asztalomhoz. Attól félek sokáig nem tudom ezt a kemény nőt játszani.

"Ìrj ha végesztél ,és ha van kedved elmehetnénk egyet bicajozni itt a pályán.      Puszii    GEORGE"

Örültem az üzenetnek bár biciklim az nem volt. Mindegy majd szerzek egyet.
Lando egész nap az ablakom elött sétálgatott de be nem mert jönni.
Örlödik ,de vajon akkor miért tette ?!
Talán majd meg hallgatom de még tulságosan is fájna .

Hét óra van . Még a legtöbben bent vagyunk hisz holnap lesz az utolsó nap. Sok mindent kell még megnézni a kocsin.
Én végre végesztem.
George a Merci elött vár . Szerzett nekem egy bicot is. Az egyik szerelő meg szánt és kölcsön adta.

Ahogy ki értem megpillantottam Landot aki a kontinernek támaszkodva ugy vélem engem várt
-Haza viszlek.-jelentette ki
-Még nem megyek. Majd reggel találkozzunk . Szia.-intettem majd meg se várva a válaszát el is indultam.
George hatalmas mosolyal fogadott . Szorosan át ölelt. Az illata még mindig kegyetlen finom. Bódító hatással van rám. Még vissza pillantottam a garázsunk felé a fiú épp akkor ment be dühösen.
Nem törödtem vele inkább el indultunk.

Késő  volt mire sikerült haza érnem.
George hihetetlen. Szeretek vele lenni. A kerékpározás után be ültünk egy kis étterembe a vízpart mentén. Csendes ,nyugodt hely volt az étel pedig mennyei.
A sétányon szinte csak mi sétáltunk. Csodálatos volt ez a nap. Boldognak kellene lennem de nem vagyok. Nyomaszt a gondolat hogy milyen viszonyban is váltunk el a fiatalabbik brittel.

A lift épp hogy meg állt ,meg pillantottam az ajtó elött kuporgo Landot.
Biztos itt van már egy ideje.

-Te meg mi a fenét csinálsz itt?
-Végre hogy itt vagy . Hallgas meg.
-Menj pihenni . Tìz óra lesz és holnap még autoba kell ülnöd. Jóéjszakát Lando. -be sétáltam a szobába és be csuktam az ajtót.

Maga alatt volt, és én sem voltam topp formában. Össze csaptak a fejem felett a hullámok. Itt van ez a  két nagyszerű srác és nem tudom hogy mi lenne a helyes.
Lehet két valakit szeretni egyszerre ??

Fontos Vagy 💕 #GeorgeRussell63 /BEFEJEZETT/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora