egyszer olvastam, hogy milyen szomorú
mert az ember soha nem látja magát olyan
igazán.
soha nem látod, milyen az arcod,
amikor valaki szavaitól megnyílik a szíved
hogy beleférjen az egész világ
és kitöltse benned azt
amiről még te sem tudtál.
soha nem látod a szemeid,
amikor minden figyelmedet
odaadod
és zsibbadva várod, hogy folytassa.
soha nem érzed a saját illatod olyannak,
amilyennek az érzi,
akit futva megölelsz csak az utcán
mert "szia, ezer éve"
és nem fogod magadat úgy látni ahogy ő
aki még utána is napokig rád gondol.
soha nem fogod látni a mosolyt,
amit nem kaphat meg mindenki
mert senki nem lehet olyan vicces,
mint ő
vagy mint a legjobb barátod,
mert senkit sem szerethetsz úgy
csak másképp.
soha nem fogod látni a szemeid
amikben minden benne van,
mert a szemeid te vagy
abban benne vagy te.
soha nem fogod magad kívülről ismerni
olyan igazán.
és ebbe belegondoltam
és tényleg szomorú.
VOCÊ ESTÁ LENDO
kavargó
Poesiaszia! rengeteg minden történik velem, remélem, veled is. van, hogy annyira boldog vagyok, hogy minden lehetséges, és olyankor a szívem tele van a mindennel. van, amikor úgy érzem, hogy betemet ez a hatalmas világ, és bármerre fordulok, nem tudok egy...
