Ahogy Giyuu megy vissza a főhadiszállásra, összetalálkozik egy kis cicával. Egyértelműen próbálja lerázni, de a cicus nagyon ragaszkodó ezért hát befogadja. De egyik nap nem a megszokott cicust látja🐱
BoyxBoy 🔞
Felmásztam a hozzám legközelebbi fára, és körülnéztem.
Az elmúlt időben nagyon sokat edzettem, és most eljött a pillanat, hogy ezt az oszlopoknak is megmutassam.
'Merre menjek?' Gondolkoztam, miközben még mindig a fa tetején guggoltam.
Ebben csak egy zavaró dolog volt; hogy az oszlopok engem figyeltek. Ennél az edzésnél csak addig figyelnek, amíg beljebb nem mész az erdőbe, de én még egyértelműen nagyon a külső részen voltam.
-Najó...sóhajtottam magam elé. Menjünk balra! Végre kinyögtem egy választ magamnak, és gyorsan el is indultam abba az irányba, amit említettem.
. .
-Ez miért ilyen nehéz? Kérdeztem magamtól frusztráltan.
Már legalább 6 perce ugyanabba az irányba mentem, de egy wistériát se találtam. Tudjátok mit találtam? Nagyon. Sok. Lángvirágot.
Az a probléma, hogy kicsit hasonlít a wistériára, ezért néha összekeverem őket.
-Najó..nézzünk körül. Mondtam magamnak
Semmi.
Mégegyszer átnéztem a helyet, már kicsit hunyorítva, és hirtelen megláttam valami lilát.
Közelebb mentem és- végree!!
Megvan az első lilaakác!
Az arcomra kiült egy mosoly a virág látványán. Eddig jól haladok.
Miután eltettem a virágot, újra gondolkozni kezdtem, hogy merre menjek. Most voltam az erdőnek a dél-keleti részén, ezáltal ha igaz amit mondtak a többiek, akkor ellentétes irányba kell menni, azaz dél-nyugatra.
Biztos voltam benne, hogy a többiek nem hazudtak nekem, mikor megosztották velem ezt az információt. Miért is hazudtak volna? Legjobb barátok voltunk.
Ezzel a visszatérő információval a fejemben elindultam dél-nyugatra, ahol eléggé szerencséssé váltam. Nem csak 1- hanem 2 wistériát találtam. 'A wistériák mutatják az utat' jobban belegondolva, nem úgy tűnik.
Már be is esteledett. 16:04-kor kezdtem és már 17:05 van. Elvileg 40 perc alatt ki lehet jutni, bár mi nem vagyunk még azon a szinten.
. . .
-FELADOM!! Kiáltottam torkom legmélyéről
Már 10 perc telt el. Miért nem jött senki? Talán nem hallottak? Esetleg elfeledkeztek rólam? Nem..olyan nem lehet. Megpróbálom mégegyszer.
-HAHÓ!! FELADOM!! VALAKI!! kiáltottam és kiáltottam, de végül senki sem jött értem.
-Nem baj..akkor ki jutok magamtól. Menni fog. Bíztattam magamat. -csak a virágok kellenek.
Kimondva könnyűnek tűnt, de lassan rájöttem, hogy nem az. Sötét volt. Nagyon sötét. Lassan már semmit sem láttam, de még akkor is próbáltam haladni előre.
Ez most elvileg dél-nyugat, szóval erre fele lesz a virág. Nehéz lesz megtalálni. Én teljesen magamra voltam utalva, szóval lehet ez volt az oka.
Csak mentem és mentem, keresgélve a kiutat az erdőből. Nem meglepő módon nem találtam meg. . . Kezdtem elfáradni. Több ideje csak mentem és mentem. 'Megpróbálom mégegyszer' -KÉRLEK! VALAKI! Kiáltottam, de hiába..senki sem jött.
Leültem az egyik fa tövébe és gondolkozni kezdtem. 'Miért nem jött senki mikor kiáltoztam? Hol vannak az oszlopok? Ők miért nem hallottak? Elfeledkeztem rólam? Nem. Biztos, hogy nem. Lehet, hogy megtámadta őket egy démon. Nem. Akkor hallottam volna őket harcolni. Egyszerűen nem tudom mi folyik itt.'
-Vajon gondolnak most rám a barátaim? Eichi? Daichan? Risako? Vagy a legjobb barátom Aiko? Nem tudom. Lehet nem. Mostanság nem nagyon akartak velem időt tölteni.
-Hát..se baj. L-Legalább én s-szerettem őket.. suttogtam magam elé. Észre sem vettem, hogy közben a könnyeim kiszabadultak a helyükről. Nem érdekelt. Már nem.
Hirtelen felálltam a fa tövéből és elindultam egy random irányba. A felettem lévő fákat néztem, miközben gondolkoztam azon, hogy melyik a legmagasabb.
'Ez megteszi.'
Leguggoltam és kifűztem a vörös szövetet mind a kettő szandálomból, majd felálltam, felnéztem a fára amit kiválasztottam, és mászni kezdtem.
Mikor elértem a tetejét, újra átgondoltam a dolgokat. 'Lehet nem kéne. Lehet ez az egész csak egy félreértés.'
Gondoltam magamban, miközben lassú mozdulatokkal a fának a legnagyobb ága felé másztam.
Elértem az ágat. Ez volt az úticélom. Most már nincs visszaút.
Mikor már stabilan álltam az ágon, leguggoltam és a két szövetet elkezdtem összefonni
Imádtam itt lenni. Fogjuk rá.
Összefontam.
Nagyon jók voltak a tanáraim. Talán.
A két végét a fára kötöttem.
Jó barátaim voltak. Na persze.
A másik két vég a nyakamra ment.
Szeretlek anya. Ez igaz.
A 3 wistéria a hajamba került.
Téged is apa. Az biztos.
Már csak bátorság kellett.
Ennyi voltam.
És ugrottam.
●●●●●●●●●◇●●●●●●●●●
-Nagyon sajnálom..mondta zokogva Tanjiro ahogy átölelte a lányt.
____________________________________
Tudom sokat kellett várni, ezért is bocsi, de egyszerűen nem volt motivációm. De most fogjuk rá, hogy visszatértem.
Egybk adtam felülre egy videót ami segít relaxálni/pihenni. Plusz!! Boldog új évet mindenkinek!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
