Vége,
Tudom, hogy vége.
A nap sem lángol már az égen,
Csak mint halolvány érem,
Pislákol az ég vizében.
Üres a székem,
Ahova éveken át ültem.
Üres a szívem,
Ahova a szerelem fáját ültettem.
Kiszáradt folyó,
Mi lelkemből szólt.
Feltámadt a szó,
Mi halkan suttogott a pokolból.
Vége,
Tudom, hogy vége.
Fájdalom költözött a zenébe,
A húrok épp úgy remegnek,
Mint elfáradt öreg kezek.
Megvénült a kert,
Mi szavakban fürdetett.
Megvénült a lelkem,
Mi boldogsággal éltetett.
Elveszett az illat,
Aki kalandra csalt.
Elveszett a zaj,
Mi üldözött a nap alatt.
Vége,
Ez itt a vége.
Nincs több történet,
Nincs több érem az égen.
Ez az utolsó ének.
Még egyszer,
végig simítom a széket,
Ahová éveken át ültem.
S megérintem üres szívem.
S nincs már szó,
Nincs már folyó,
Csak egy elhagyott hajó.
Mi hívást kapott a pokoltól.
Itt vagyok hát,
Tudom, vártál rám.
Nem küzdök már,
Emlék vagy száz.
Kattan a zár.
YOU ARE READING
KÉK ÉREM
PoetryÜdv mindenkinek! Meglehet rengeteg szép és gyönyörű vers bújik meg odakinn a nagyvilágban, így nem is próbálom meg felül múlni mind azt a szépet amit összehordtak az évek. Ebben a gyűjteményben olyan versek vannak, amik könnyítettek lelkemen. Ezek a...
