2 Fejezet

18 0 1
                                    

Mint màr említettem, senki nem érdemel bocsánatot vagy könyörületet.

Én e szerint járok majd el.
Mindenki megfizet.
Mindenkinek meg kell fizetnie.
Egy egész listám van azokról akik meg fognak halni.
Vannak rajta  barátok, ismerősök, csapattàrsak , ellenségek és még sorolhatnám.

Kis csoportokra osztottam őket.
Kezdjük a leghaszontalanabbakkal .

1. Akik meg se próbáltàk megmenteni Mercutiot , vagy akár besegíteni a harcba.

2. Akik próbálkoztak de nem elég .

Ès végül

...

...


...




3. Rómeó.


Az utolsót kivéve minden csoportban több ember helyezkedik el.
Sokan vannak.
De ez nekem nem okoz gondot.
Ha megérdemlik a halált ,mert ernyedtek és renyhék voltak akkor legyen.
Akkor akármennyien vannak ,nekem nem számít.


(1 órával később )

Miután végre haza lehetett menni ,én  nem tétovàztam.
Nem akartam maradni.
Lady Montague kérte ,hogy maradjak
,de el kellet utasítanom.

Sokkal fontosabb dolgom van .
Meg persze...nem lett volna szívem maradni tovább a sír mellett.

Így hazamentem .

Otthon aztán aludtam ,amég csak időm engedte.
Holnap nagy nap lesz.
Holnap lesz az a nap ,amikor a változás Veronában megkezdődik.


HOLNAP

Hamar felkeltem .
Gyorsan elkészülődtem ,majd mentem is reggelizni .
Minél hamarabb elakartam készülni , mielőtt Lady Montague felkel .

Csendben kiosontam a házból ,nehogy felkeltsek valakit ( még egy szolgát se ,nem szeretem ,ha kérdezősködnek hová megyek ) pedig mindig azt teszik.
Az agyamra mennek .

Szerencsére nem kell messzire menni , főleg ,mert tudok egy rövidebb utat a zárkához .

A szerencsém csak az ,hogy itt nem ismernek ( legalább is kinézetre nem )
Lady Montague pedig egyszer veszélyben volt igy egy tanoncot küldtek hozzá ( mármint az Örségből ) mi meg Mercutioval jól ráijesztetünk.
Annyira ,hogy itt hagyta a felszerelése nagy részét.

Így szerencsére ezt most feltudtam venni.
Jobb mint a semmi.
És hasznos is.

Persze ettől még lopakodnom kell , mivel így sem vagyok nagyobb biztonságba.

De a kapu örökön màr túljutottam.

Azt hallottam ,hogy itt minden cellának van száma .
Már csak azt kell megtudnom ,hogy az én emberem melyik cellába van bezárva.
Találnom kell egy őrt.
.
.
.
keresem
.
.
.
.
.
.
keresem
.
.
.
.
keresem
.
.
.
.
.
BINGO!!!


Pont a legjobb!
Ez az a tanonct aki nálunk járt.
Persze most már kicsit magasabb , meg férfiasabb arca lett .

Oda megyek hozzá.
Határozatnak kell lennem.

" Melyik cellába raktátok Tybalt Capuletet ?
" Escalus herceg kéreti"
" Az ítéletről lenne szó, fontos."

Erre ő bólintott egyet, majd megszólalt.
" A  10- ik cellába tettük.  "
" Mindjárt hozom a kulcsot"

Majd elment.
Nem is értem miért hittem ,hogy ez nehéz lesz.
Olyan egyszerű , hogy nem is hiszem el.
Innen is látszik hogy tanonc.
Ha már több éve itt lenne akkor nem lenne ilyen engedelmes, és naiv.

Pár perc elteltével vissza is jött.
Hozta a kulcsokat.
Átadta ,majd el is engedet.

Hamar megtaláltam a cellát .
Az emberem ott ült a sarokban.
Nem sok élet kedve volt azt láttam.
Kócos haj ,izzat arc, dacos tekintet.
Szemében kihunyt a fény ,ami már kitudja mióta nem ragyog .
Ismerős.

De most nem azért jöttem ide ,hogy magamhoz vagy bárkihez hasonlítsam.
Hanem azért ,hogy kivigyem innen.

ilyen hamar fel is adtad? " kérdeztem kuncogva.
Erre ő felkapta a fejét .

"Látom a hangom még ismerős, rég nem találkoztunk.........Tybalt. "

Megboszullak , ha addig élek is. Donde viven las historias. Descúbrelo ahora