YeonKai (TXT)

48 3 0
                                    

Yeonjun (TXT) x Huening Kai (TXT)

Yeonjun lassan sétál a kihalt folyosókon a gondolataiba merülve. Talán butaság volt fogadni a barátaival, egy belső hang mégis azt suttogta, hogy jól tette. A három barátja nagyon jól tudja, hogy bele van esve az alattuk lévő évfolyamba járó Huening Kai-ba, de mivel ő az egyik legjobb tanuló, nem is próbálkozott nála. Az egyik ok, az volt, hogy egy olyan angyali fiú, mint Kai, nem foglalkozna egy Yeonjun féle bajos sráccal. Igen, ő a suli rosszfiúja, akibe lányok sokasága szerelmes, sőt titkon még talán egy két fiú is. A második pedig az, hogy Jun sem akarja a hírnevét csorbítani azzal, hogy egy angyalnak udvarol.

De drága barátai így is ki tudtak vele tolni. Fogadásba hívták, amit, mint mindig, most is elfogadott a fekete hajú, de azt nem tudta, mi lesz a feladata, ha veszít. Márpedig pont ez történt. És mikor Soobin előállt a feladattal, Taehyun és Beomgyu egyetértően bólogattak, ő pedig lefagyva állt. Ez pedig, nem más, mint, hogy le kell feküdnie Kai-al.

Most is azért sétálgat az üres iskolában, hogy kiszellőztesse a fejét. Tudja, hogy ilyenkor már nem szoktak itt lenni a diákok sem és a tanárok sem, így egyedül lehet. Össze-vissza kóvályog, de egyszer arra eszmél fel, hogy Huening Kai osztályterme előtt áll. Éppen indulni készült volna, mikor kinyílt az ajtó, és gondolatainak tárgya, pont nekiment a fekete hajúnak.

-N-ne haragudj... - motyogja elpirulva a barna hajú angyal.

Yeonjun egy pillanatra lefagy, de gyorsan kapcsol, és a fal, illetve maga közé szorítja a fiatalabbat. És, habár a másik magasabb nála, kisugárzása miatt, olyan, mintha fölé tornyosulna. Kai próbálja annyira összehúzni magát, amennyire csak tudja. Soha nem akart belekötni az idősebbe, inkább csak távolról figyelte. Lenyűgözte a kinézete és a jelleme is, mégis tartott tőle. Nem akarta elásni magát az elkövetkezendő két évre.

-Nézz a lábad elé. – mondja mély hangon az idősebb.

-S-sajnálom. – húzza magát még jobban össze a barna hajú.

Yeonjun olyan aranyosnak találja így a juniorját, hogy gondolkodás nélkül ajkaira mar, és nem foglalkozik a következményekkel, vagy, hogy a másik ellöki őt, csak élvezi a csókot.

Kai először megijed, utána meglepődik, a harmadik reakciója mégis az, hogy az alacsonyabb nyaka köré kulcsolja a kezét és viszonozza a csókot, amin Jun meglepődik, de csak még jobban a falnak préseli a barna hajút, kezét arcára vezeti, és lassan cirógatni kezdi.

-Mit akarsz Hyung? – néz a szemébe pirulva Kai.

-Hmm... Egy angyalt... - A fiatalabb összezavarodva néz rá, mire Yeonjun megadja a normális választ. – Téged.

Még be sem fejezi, de már behúzza a fiút a terme mellett lévő apró raktárba, ahol félhomály uralkodik. A polcokon dobozokban, régi levelek, és iratok hevernek. Már régóta nem járt itt senki.

Az idősebb érzi, hogy a kicsi elpirul, és egyre szaporábban veszi a levegőt, mikor rájön, mit is akar a másik.

-I-itt akarod? – néz rá ártatlanul.

-Igen. – löki neki az egyik polcnak a fekete hajú. – Úgysem lát itt senki, ha ettől tartasz. – emeli rá kihívó tekintetét a magasabbra, majd nem habozva nyakára tapad.

Az apró csókokat sóhajtozva fogadja Kai, kezeit pedig Yeonjun dereka köré fonja, úgy simogatja a hátát. Csak, hogy még jobban felizgassa a másikat, direkt a fülébe nyögdécsel.

-Oppa...

-Kicsi, a te feneked fog fájni, ha így folytatod. – szól rá Jun, de mintha a barna hajú meg sem hallotta volna, folytatta.

A fekete hajú, nem várt tovább, egyből megszabadította magát és a fiatalabbat is a ruháiktól, így ádámkosztümben álltak egymással szemben. Még a félhomályban is kivehető volt, mindkettőjük álló tagja, és Kai, nagyot nyelt mikor meglátta milyen méretekkel rendelkezik a seniorja.

Yeonjun közelebb lép, csípőjüket összedörgöli, majd két ujját el is meríti a pici testében. Mindketten felnyögnek, mégis Kai hangja hallatszik inkább, aki a két inger hatására, hátra csapja fejét. Hagyja magát, hogy az idősebb azt tegyen, amit akar. Újabb foltokkal gazdagodik, immár a mellkasán, miközben a fekete hajú a tagjára fogva kezdi el húzogatni a bőrt, ezzel is magasabb hangokat kiváltva a kisebből.

-Engedd ki a hangodat, hallani akarom. – suttogja erotikusan Kai fülébe.

-Oppa... Téged akarlak magamban érezni. – nyögdécsel már teljesen felizgulva.

Jun kihúzza ujjait, és Huening Kai combja alá nyúlva jelez neki, hogy ugorjon fel. A fiatalabb Yeonjun dereka köré csavarja lábait, kezeit nyakában fűzve össze. Az idősebb nem habozva merül tövig juniorjába, aki egy élvezetteli, mégis fájdalmas sikítással fogadja azt. Néhány percig csak állnak egy helyben, de mikor Kai jelez, Yeonjun gyors tempóban kezd el mozogni. Nem kíméli a kisebbet, erősen döfi le annak testét. Néhány lökés után eltalálja a legjobb pontot a másik testében, mire a fiatalabb körmeit végig húzza Jun hátán, hangja pedig az eddigieknél is magasabb oktávon játszik.

-Mégh, ott... - sikítja a testét végigjáró jó érzés miatt.

Az idősebb egyre sűrűbben talál oda, ezzel teljesen megőrjítve Kai-t, aki néhány lökés múlva egy hangos sikítással élvez kettejük közé. Yeonjun még néhányat lök, kihúzódik a kisebből, majd néhányat rántva magán kezébe élvez.

Mindketten lihegve szedik rendbe magukat, majd felöltözve indulnak kifelé.

-Erről senkinek egy szót se... - néz még vissza az ajtóból a fekete hajú, és útját a közeli bár felé veszi, hogy elmondja barátainak, megnyerte a fogadást.

K-pop shipekWhere stories live. Discover now