Minden érintés

Avec vous

Minden érintés
,,veled"

46. rész

Az elmúlt két hét életem legrosszabb két hete volt. Úgy érzem mintha semmi és senki sem tudná betölteni a bennem lévő ürességet mióta Draco nem szól hozzám. Próbálom magamnak bemesélni, hogy nekem nem kell egy személy ahhoz, hogy boldog legyek, és ez egy ideig működik is, viszont mikor meglátom, hogy Draco Astoriával beszél, újra és újra előjön a pánik, hogy talán már soha nem leszünk együtt és nem leszek boldog. Tudom, hogy ez hülyeség és nem így van mert előtte is boldog életem volt, szóval most is lehetne ugyanaz. De az a baj, hogy már megtapasztaltam a vele járó életet, és semmi pénzért nem lennék képes nélküle élni.

Figyelemelterelésként szoktam tanulni, hogy egy kicsit legalább máshol járjak fejben. Ez pedig néha segít is, mert ekkora félévi hajrát én még sosem láttam. Mindenki meg volt őrülve, hogy a félévi vizsgákat írjuk. Szerencsére azon már túl vagyunk, és most már csak az RBF hiányzik, amit eltoltak a tavasz első napjára, így most egy kicsivel több időnk van tanulni. A félévi vizsgák mellett még a sima dolgozatok is ott vannak, és Piton professzort egy kicsit sem érdekli, hogy mennyi tantárgyból kell vizsgázni és a tökéleteset nyújtani. Ugyanúgy két három oldalas házit ad a tanulnivaló mellé, így aztán sok szabadidőnk nincs.

Szabadidőben vagy olvasok, vagy a többiekkel vagyok. Amióta Draco nem szól hozzám, - leginkább kerül - azóta a többiek hangulata is komorabb lett. Mindenki érzi a kellemetlenséget mikor mind együtt vagyunk, és ez egy kicsit befolyásolja az együtt töltött perceket. Hálát adok a lányoknak amiért segítenek nekem úgy, hogy közben ők sincsenek a toppon. Legalábbis Pansy, mert ő ugyanúgy járt Adriannal mint én Dracoval. Natasa és Zabini már szerinte m kibékültek mert nem lehet hallani ahogyan veszekednek. Bár náluk ezt nem lehet tudni, szerintem nézésekkel is tudják ölni egymást.

Ma abban a tudatban sétáltam az iskola folyosóján, hogy ma van az utolsó büntetés. Umbridge nem viccelt, pedig azt hittem, hogy majd nem fogja betartani az ígéretét és nem fogunk két héten keresztül kétszer találkozni, de sajnos minden kedden és csütörtökön pontban este nyolckor a szobája elé vitt Draco. Minden büntetési napon könyörtelenül átadott magának az ördögnek, és nyugodt szívvel ment vissza a szobájába, és az igazak álmát aludta, amíg én szenvedtem.

Előttem hirtelen kinyílt az ajtó én pedig megtorpantam, hogy ne menjek neki semminek és senkinek. A mosdó ajtaját Seamus nyitotta ki. Hihetetlen, hogy én mindenkivel úgy futok össze, hogy vagy ők jönnek nekem vagy én nekik. Már kezdem megszokni.

- Ne haragudj.- mondta zavarában Seamus, mire legyintettem.  - Nem láttam, hogy jössz.- magyarázta.

- Semmi baj. Honnan láttad volna?- kérdeztem, mire egy amolyan ,,igazad van" bólintással válaszolt.

- Egyébként, hogy vagy? Régen beszéltünk már.- nézett rám nagy szemekkel, mire elmosolyodtam. Ez a kérdés olyan tömegkérdés. Mármint, erre a fajta kérdésre az emberek kilencven százaléka azt válaszolja, hogy minden rendben van és jól van, ha azt látják, hogy csak azért kérdezték meg, mert intelligensek. Viszont ő nem csak azért, mert rajta látszik, hogy valóban érdekli, hogy vagyok.

- Megvagyok.- vontam meg a vállam.  - Te?- kérdeztem vissza.

- Én is.- vágta rá.  - Jól sikerültek a vizsgák?- kérdezősködött tovább, mire elmosolyodtam.

- Igen, minden négyes ötös lett. Neked?-

- Nekem is.- bólintott. A szemem sarkából láttam ahogyan Draco észrevesz minket. Otthagyja Astoriát és megindul. Ha idejön, akkor az azt jelenti, hogy féltékeny. Ha pedig féltékeny, akkor még szeret. És ha szeret, akkor valószínű van remény. Ha van remény, én boldog vagyok.