Magic Love (Minsung) [Befejezett!]

4. Fejezet: Fénypöttyök

- Jisuung? - lépett be Minho a hátsó ajtón. 

Már beesteledett, én is rég bejöttem és éppen vacsorát igyekeztem csinálni, de ő még kiment ránézni az állatkáira. 

- Történt valami? - kérdeztem. 

- Byunnie történt. A nyulam, amelyik egész eddig beteg volt, most sokkal jobban van. Csináltál vele valamit? - méregetett. 

- Én csak beszéltem hozzá, esküszöm! 

- Rendben... - ezzel egy időre félretette a témát. Inkább odajött mellém, és segített a főzésben. 

Evés után viszont leültetett törökülésben a földre, és elkezdte behúzni a függönyöket, miközben nekem fogalmam sem volt, mi folyik itt. Amikor kész lett, eloltotta a lámpát, a korom sötétben leült velem szembe, és megfogta a kezemet. 

- Csinálunk egy kísérletet, Sungie - észre vettem, hogy ez már a második alkalom, hogy becézett engem. - Csukd be a szemed, és képzeld magad elé a legszebb, legcsodálatosabb dolgot vagy érzést a világon. 

Úgy tettem, ahogyan kért, és elkezdtem keresni a gondolataimban, viszont nem tudtam egy valaminél megmaradni. Két kép váltogatta egymást a fejemben: a tegnap este, a szabadság érzése, és a ma reggel, Minho arca, amikor először megláttam. Végül mindkettőre kezdtem koncentrálni. 

- Sikerült! - végtelen időnek tűnt, mire megint megszólalt. - Sungie, nézd! 

Erre kinyitottam a szemem. A szobát apró, aranyszínű, fénylő pöttyök töltötték meg, körülöttünk sűrűbben voltak, és a mennyezet felé szálltak. Gyönyörű volt, ahogyan megvilágították a bútorokat, vagy ahogyan lomha tempóban libegtek felfelé. De leginkább az tetszett, ahogy körbe ragyogták Minho arcát, ezáltal valami természetfeletti szépséget kölcsönözve a vonásainak. 

- Mik ezek, és honnan jöttek? - kérdeztem. 

- Belőled. Az ősi nyelven Kimiro-nak nevezik, és a mágikus kisugárzásodat jelképezik. A színük mutatja meg, hogy milyen az illető lelke - felelte mosolyogva. 

A szám is tátva maradt a csodálkozástól. 

- Hogy tessék!? Nekem varázserőm van? Képtelenség! 

- Pedig nem az, Sungie. Itt a bizonyíték rá - Minho közelebb csúszott hozzám, így összeért a térdünk. - Nem is akármilyen varázserőd van, hanem a legtisztább, legfényesebb, amit valaha láttam. Valójában az elejétől éreztem rajtad, de egészen meglepett, hogy már ilyen jól tudsz gyógyítani vele. 

- Pedig nem volt szándékos - tiltakoztam. 

- Dehogynem. Szándékod volt, hogy segíts rajta, és megtetted. Amit magad körül látsz, az csupán a vizualizációja az energiának, amit folyamatosan árasztasz magadból. Egyszerűen jó érzés a közeledben lenni, mert bár nem veszed észre, de ragyogsz, és mosolyt csalsz az arcomra - ahogyan beszélt, egyre közelebb jött hozzám, a végén szinte már egymás ölében ültünk. 

- Ez nekem most túl sok - jelentettem ki, és fáradtan végig nyúltam a padlón. 

A pici fények szép lassan eltűntek, de Minho még mindig nem ment el mellőlem. Sőt, inkább fölém hajolt, és végigsimított az arcomon. 

- Nem baj. Majd segítek lépésről lépésre megtanítani mindent, hogy kiterjeszthesd a szárnyaidat - mondta. 

Én felnyúltam, belefúrtam az ujjaimat a puha hajába, majd közelebb húztam. Ő kérdés nélkül ölelt át. 

- Köszönöm - súgtam a fülébe.