Deep Poems (magyarul)

Lassú halál

Komoran telnek napjaim,
Egyetlen védelmem fehér falaim,
Amik között magamat bántva,
Szobámnak is elavul biztonsága

Senki nem tudja mi zajlik bennem,
A gondolatok, mik keringenek a fejemben, hogy Testem minden vonása,
Egy maró látszat számomra

Magam elöl menekülök,
Miközben más emberek között ülök,
Sehol egy segítő kéz, sehol egy ölelés,
Meddig tart még ez a menekvés?

Értené bárki is gondolataimat,
Hogy miért nem tudom elfogadni önmagamat?
Hogy minden egyes tettemmel,
Magamnak ártok, teljes erővel?

Mások csak véres ujjakat látnak,
Egy örűlt, beteg lánynak tartanak,
A szorongást, mi emögött rejlik,
Ők nem látják, és nem is érzik.

Szívdobogásiam is csak egyre jobban
Lassulnak, s szívem fel se lobban,
Apró örömökre, mik bújkálnak előlem,
A boldogság egyre távolabb kerül tőlem.

Üres gyomrom sem ad okot,
Arra, hogy leküzdjek még egy falatot,
Félek, a mérlegen lévő szám,
Túl megy a határon, s bűntudatként zúdul rám.

Így hát magamat emésztve napról napra,
Fegyelmezetten hallgatok a hangra,
Miszerint testi és lelki békére sosem talál,
Gyere el értem, lassú halál.