ÉLJEN!

...Táncból

- Lóránt magányosnak tűnik. - lökte el magát a faltól Éda. Pásztázta a fiút, le sem vette róla a szemét, én pedig bizonytalan lettem, hogy ezt a megállapítást nekem szánta-e?

- Melyik Lóránt? - követtem a lány tekintetét, és mélységesen megbántam a kérdésem, mert tudom ki Lóránt. Félvállról venni (minden) fiút mégsem olyan kúl mint ahogy azt félperce gondoltam.

- A hosszabb hajú. - válaszolt Hercegnő, én pedig bólogattam. Hercegnő, mert Éda szőke és gyönyörű, de csak köztünk, mert gáz lenne nyíltan így hívni.

Aztán jobban nem tudtuk kifejteni ezt a témát, mert szólt a zene, Rómeó pedig siettette a párokat, és már ütötte is a metronómot. Én meg örömmel karoltam kezdőpózba a fiút, mert szeretem a férfi parfüm illatát, ezek a srácok meg különösen szeretik alklamazni.

❁❁❁

- Szia Éda. - biccentettem külön a lánynak. Remélem tudom éreztetni, hogy ez nem egy összeszokott társaság. A csoport nagyon vegyes, mert mindenki úgy jött ide a Tulipánba, hogy ez nem az elő néptáncegyüttese, és a legtöbben nem egyedül jöttek, úgyhogy a klikkesedésen nem lehet meglepődni. Ez egyébként sem olyan mintha egy osztályba lenne, mert úgy sincs nagy jelentősége annak, hogy ki kivel barát. Táncolsz, és kész! - Sziasztok. - ismételtem újra, de ez már nem csak Édának szólt.

Kifordultam az ajtón, és megcsapott a hideg. Dermesztő. Elvileg odabenn sem fűtöttek, de akkor még mozgásban voltam és pörögtem (mert szentiványiban más dolgom sincs).

Sietős léptekkel szeltem az utcát, mert más vágyam sem volt, csak hazaérni. Közben azért elnézelődtem, mert péntek este a legérdekesebb a város.
Van egy pékség a sarkon, ami nagy népszerűségnek örvend a tizenévesek körében, és ebben az időszakban hemzseg gyerekekkel. Megfordult a fejemben, hogy melyik szülő engedi a gyerekét bandázni hétkor? És ez a kérdés sok mindent elárul ezekről a gyerekekről. Itt lehet hallani visszataszító mondatokat, és látni fura alakokat, akik ki tudja mit művelnek? Mint az állatkert.
És ilyenkor olyan jól érzem magam, mert tisztában vagyok azzal, hogy én azért vagyok itt kinn, mert csináltam valami jót, valamit amitől több leszek, és nem azért mert én ők vagyok.

Ülök a padon és figyelem az órát, a buszra várva. Egyenlőre csak 5 perce kéne hogy itt legyen, de ez szinte késésnek sem számít ha az átlagot nézzük. És akkor ez még istenes a vonatokhoz képest, na ott már igazán tudok rekordokat tartani! Kívülről fújom a MÁV mondókáit, pedig még csak nem is vagyok rutinos utazó. Az osztálykiránduláson volt időm megtanulni, mert mást sem hallgattam csak "Tisztelt Utasaink! Kérjük szíves elnézésüket...". És ezt is a falra kenődve, mert az egyik barátom fura szokása, hogy felgyűri a párnát a feje alatt, és én voltam a párna. Brüh.

Valamiért ezekre a keserves emlékekre gördült be a busz, én pedig egy új univerzumba csöppentem fellépve rá.
Egy szórakozott család teremtette a hangulatot, szolgáltatták azt a "tuc-tuc" kaliberű zenét, amiben egyetlen mondat hangzott el alkalmanként, mégpedig "A jó büdös kurv@ anyád!". Láttam a gyereknek is nagyon bejött ez a stílusirányzat a babakocsiban, alapozzák neki az ízlését.

Mondjuk nem mintha zavart volna.
Nem mondhatom, hogy ez rosszabb a technonál, amit túl gyakran hallok bátyám jóvoltából. Ő kedveli azt a műfajt valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt, én pedig hozzászoktam, hogy rendszerint "dübörög" a dobhártyám a beat-től.

Márcsak azért sem zavartattam magam, mert fáradt voltam, és nem tudott érdekelni. Erre az állapotra szoktam azt mondani, hogy "Hála Isten, nem látom magam kívülről", de visszaverődött a tükörképem az ablakról, én pedig inkább szörnyülködtem az ábrázatomon mintsem, hogy átnézzek magamon a tájra.
Felmerült bennem a kérdés, hogy "miért ilyen vékonyak az ajkaim?" aztán jött a többi miszerint "miért ilyen karikás a szemem?", "most voltam kozmetikusnál, miért akar újra összenőni a szemöldököm?"

Egész sok hibát találtam magamban annak ellenére, hogy úgy alapjáraton megvagyok elégedve a külsőmmel. Mert szépnek találom magam. Bár kit nem?
Néha megemlíti a környezetem, hogy túl sokat bókolok. És valóban, időnként minden osztálytársamnak megemlítem, hogy "de selymes a hajad", " úristen, de puha bőröd", "új ruha? nagyon csinos". Ez úgy zsigerből jön, és nincs vele különösebb célom.
Egyszerűen érdeklődöm a ruhák, cipők, körömlakkok és minden egyéb "lányos" dolog iránt, és én az a fajta ember vagyok, akinek először a szembejövő öltözete tűnik fel mintsem az arca vagy a személyisége. Azt hiszem ezt hívják előítéletnek.

❁❁❁

Egy utolsó "Szép estét" kívántam a sofőrnek, de előtte még törtem a fejem egy ideig, hogy ez tényleg megfelelő elköszönés-e? De aztán észrevettem, hogy az már az ajtóban toporzékolok, így maradtam ennél a formánál annak ellenére, hogy ez valahogy olyan furán hangzik.
A sort zárva botorkáltam le az ajtón, aztán futólépésben siettem hazáig.

- Megjöttem! - csuktam be magam után az ajtót. Már jöttek is a válaszok, úgyhogy mégcéloztam az ágyam egy gyors zuhanyzás után.

Még utolsó erőmből lerugdostam a használt ruháim a padlóra, na meg megállapítottam, hogy ráférne a szobára a takarítás. Már aludtam volna, de emlékeztettek, hogy nem némítottam le a telefonom.

"ETAAAAAAA"
"𝔼𝕋𝔸𝔸𝔸𝔸𝔸𝔸𝔸𝔸𝔸𝔸"
"𝘌𝘛𝘈𝘈𝘈"
"ETAAAAAAAAA"
"Tök sok kép kint vant Pinteresten Medeáról, és ezt még tuti nem láttam ezelőtt, van új rész vagy mi??"

"Alszom, ezt holnap megbeszéljük, jó? 🫡"

"Jó 🫡"

Az a bágyadt szerű mosoly kiült az arcomra, amivel társult az "elolvadok" kifejezés, mert valljuk be... Zsombornál nincs édesebb fiú!