A szerelem hálójában-Tony Stark fanfiction

{1}

Mivel már harmadszorra nyomtam ki az ébresztőt, anya felkiabált a szobába, hogy most már tényleg keljek fel és menjek le reggelizni. Mire kiszenvedtem magam az ágyból és felöltöztem, anya nyitott ajtót, aki még mindig azt hitte, hogy alszok. Megnyugtattam, hogy már készen vagyok de a reggelire már nem maradt időm mert igencsak késésben voltam.
Szinte futottam az iskoláig, csak az utca elején lassítottam le. Bár lehet jobb lett volna ha elalszom, nem jövök suliba és az álmaimban élem tovább az életem... Az iskolaudvaron ugyanis az a kép fogadott, hogy a legjobb barátnőm és a pasim smárolnak, és szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta őket az a tény, niszerint én is létezem és mindkettejük életében elég fontos szerepet töltök be. Vagyis töltöttem, de jobban átgobdolva lehet, hogy csak azt hittem. Az érzés ami elfogott ahhoz volt hasonlatos, mint amikor egy kést szúrnak az ember szívébe és még vagy háromszor jól meg is forgatják benne. Igazából Ben már azelőtt is jó hosszú listával rendelkezett, ha az exekről volt szó, és velem most már egyel több nevet írhat fel. Angela viszont az első naptól kezdve velem van és hiába ez még csak a tizedik első hete, én azt hittem a barátságunk elég szoros. Úgy látszik tévedtem.
A rámtörő sírógörcs ellen küzdve berohantam az épületbe és szinte feltéptem a mosdó ajtaját. A barátnőm-Angela-valószínűleg észrevett és utánam jött.
-Hé, Anne! Meg tudom magyarázni-mondta, viszont engem nem érdekelt a kamu sztorija, helyette csak ennyit kérdeztem:
-Mióta?-Angela rögtön értette és miközben a padlót bámulta, halkan sutogta:
-Egy hónapja.
Nem akartam többet hallani se Angelaról, se a seggfejről aki megcsalt. Sőt az egész iskolát el akartam felejteni. Kirohantam a mosdóból, otthagyva Angelat és minnél gyorsabban probáltam kifele haladni, mert úgy éreztem megfojt az épület. Az udvaron elhaladva menet közben észrevettem az exemet, vagyis gyakorlatilag még a barátom mert nem szakítottunk, legalábbis személyesen nem, de a helyzetet elnézve, úgy tűnt nem is fogunk, de még csak beszélni se, mert az ő magyarázkodására még annyira se voltam kiváncsi, mint Angelaéra. Menet közben jól láthatóan bemutattam neki és ezzel ki is fejeztem minden érzésemet felé, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam az iskolát. Hazáig futottam a kisírt, elfolyt szemfestékes szemeimmel.
Hazaérve becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, majd indultam volna fel a szobámba, hogy elégessek néhány képet és pulcsit, majd szétverjem a falat, ehelyett lemerevedve álltam az ajtóban. Ugyanis éppen a nap második sokkját éltem át.
Tony Stark, ismétlem: TONY STARK cseverészett halál nyugodtan az anyámmal a konyhaasztalnál ülve. Gondolom senkinek nem kell bemutanom a híres milliomos, géniusz, playboy Tony Starkot. Szinte mindenki ismeri és kedvelik is. Én se lógok ki a sorból, tisztelem és elismerem a munkáját, de arról még mindig fogalmam sincs, hogy hogyan kerül a konyhánkba. Anya meglepődve és furcsán bámult rám én meg ugyanígy bámultam rá. Végül Tony törte meg a csendet:
-Anne! Milyen rég láttalak! Hogy megnőttél!-jött oda hozzám, majd megölelt- Hogyhogy itthon vagy? Édesanyád azt mondta, hogy iskolában leszel egyészen kettőig. Te sírsz? Történt valami? Ráküldjem Jarvist?-halmozott el töménytelen mennyiségű kérdéssel, míg én leragadtam ott, hogy Tony Stark a házunkban van és hozzámszólt.
Néhány másodperc csend után anya felállt az asztaltól.
-Anne, szívem, hogyhogy itthon vagy? Mi történt, miért sírsz?-kerdezte aggódva, és éreztem, hogy lefolyik egy könycsepp az arcomon, majd követi a többi is.
Elmeséltem anyának mindent, akinek egyetlen jótanácsa volt, hogy szarjak rá. Úgy döntöttem megfogadom. Miután mágján égetem el az emlékeket...
Annyira belemerültem, hogy elhordjam mindennek az exemet és Angela-t, hogy teljesen megfeledkeztem-az immár a nappaliban tv-t néző-Tony Starkról, aki úgy tűnt teljesen otthon érzi magát a házunkban.
-Öö...Anya. Mit keres egy bosszuálló a nappalinkban?- fogalmaztam meg a hangulatomhoz képest higgadtan a kérdést.
Anya, mintha csak most tűnt volna fel neki is, hogy ott van, nézte egy drabaig ahogy kapcsolgat a csatornák között, majd mintha eszébe jutott volna valami, gondterhelten sóhajtott egyet.
-Tony! Gyere ide légyszíves!-tegezte le, mire felhúztam a szemöldököm.
-Igen? Itt vagyok!- jött oda, majd leült az egyik székre.
-Anne tudni szeretné miért vagy itt-kezdte anya
-Vagy egyáltalán honnan ismered anyát-vágtam közbe.
-Na várjunk csak!-tette fel a kezét.-Te nem mondtad el neki?-kérdezte felháborodottan anyától.
Kezdtem egyre jobban összezavarodni. És még csak most kezdtünk bele!
-Úgy gondoltam, jobb ha nem hánytorgatjuk a múltat, de most már nuszály lesz, mert véletlenszerűen megjelentél a házamban!-emelte fel anya a hangját, hogy jelezze, hogy Tony most nincs abban a helyzetben, hogy hárborogjon. Legnagyobb meglepetésemre, egyből elhalgatott.
-Anne, te úgy tudod, hogy edesapád a születésed előtt életét vesztette egy betegségben-kezdte anya lassan-viszont ez nem igaz. A te vérszerinti édesapád Tony Stark, akivel 5 éves korodban váltunk el a te érdekedben. Megértem, hogy ez így hirtelen lesokkoló lehetett, 10 év után újra találkozni apukáddal, akit gondolom már ismertél, ha nem is személyesen, az interneten keresztül. Nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el, tudom, hogy nehéz megértened, de mindent a te érdekedben tettünk. Kérlek mondj valamit!-kérte édesanyám, de ha akartam volna se tudtam volna megszólalni.
Anya már sírt, Tony-vagyis ezek szerint apa-pedig a hátát simogatta, majd átnyújtott neki egy zsepit.
A hallottakat emésztgettem, és hirtelen nem is tudtam mit gondoljak. Tony Stark az apám, akit a fél világ ismer. Egy évtizeden keresztül titokban tartották, hogy ,,megvédjenek". Anya és Tony Stark házasok voltak. Te jó ég!
-Nekem ehhez több időre van szükségem-szóltam halkan, de határozottan.
-Persze szívem, megértem-szólt szipogva anya.
Bólintottam, majd átnéztem Tony-ra.
-Szóval a valódi nevem Anne Stark?-kérdeztem fél szemöldökömet felhúzva.
-Igen. Nagyon hiányoztál az évek alatt, tudod? Amióta elváltunk anyukáddal mindig magammal hordoztam ezt a képet-benyúlt az öltönyzsebébe és egy igencsak viseltes képet húzott elő amin ő volt, anya, és egy mosolygós kisgyerek, vagyis én. A képet nézve nem öntött el semmilyen boldog gondolat, vagy melegség. Nekem ez kimaradt az életemből. A szüleimnek hála. Hirtelen haragot éreztem mindkettejük felé.
-Ez most is így lehetne, ha nem váltok el, azért, hogy engem ,,védjetek"!-rajzoltam idézőjelet a levegőbe.-Most is egy család lehetnénk, ha nem basszátok el! Akkor nem abban a tudatban nőttem volna fel, hogy nincs apám! Ha együttmaradtatok volna, most nem lenne egy tévedés az életem!-ordibáltam velük, majd dühösen felrohantam a szobámba.
Fentről még hallottam, ahogy anya megint elkezd sírni és Tony azt mondja, hagyj neki időt, meg fogja érteni a döntésünket.
A mai nap második érzelmi sokkján voltam túl és még csak fél 11 múlt 5 perccel. Úgy érzem hosszú lesz a mai nap.

A történet folytatása akkor érkezik, ha látom, hogy van rá igény. Érdeklődés hiányában, abbahagyom.