A szerelem hálójában-Tony Stark fanfiction

{3}

Mire felébredtem, már 7 óra felé közelített a mutató. Jól elaludhattam. Kimásztam az ágyból és kimentem az erkélyre. Merthogy még az is volt! Igaz az épület hátsó oldalán, mert elől minden bizonynyal rontotta volna az összképet.
Kiléptem az ajtón és elindultam volna keresni valami kaját, mert igen megéheztem, de azt se tudtam, hogy mit merre találok, szóval ez elég felejtős ötletnek bizonyult. Szerencsére megláttam az épp a szobám felé igyekvő Tony-t-vagyis apát de ez olyan fura, még a gondolatimban is-, aki amikor meglátott intett egyet, hogy menjek oda hozzá.
-Már épp menni akartam, hogy megnézzem élsz-e még egyáltalán-mondta vicceskedve mikor odaértem mellé.
-Hát igen, úgy látszik túl kényelmes az ágyam-válaszoltam hasonló hangstílussal-merre találok itt...bármit?-kerdeztem arra utalva, hogy nem nagyon ismerem a helyet.
Tony elgondolkodott, majd válaszolt:
-Hát mivel mindjárt vacsoraidő, most lemegyünk egy étteremszerűségbe, ami a földszint alatt van. Ott tudsz majd reggelizni, edédelni és vacsorázni. Ha lifttel mész akkor a -1-es emeleten találod. Ezen a szinten-az kettesen-vannak a szobák, a legtöbb névtáblával ellátva. Az első emeleten irodák és dolgozószobák vannak. És a legfelső szinten, ilettve a hátsóudvaron-amerre az erkélyed néz-vannak az edzéshez kialakított részek. Ha mégsem igazodsz ki, itt akárkit megállíthatsz-fejezte be végül.
-Oké. Csak egy kérdésem van-kezdtem, mire kérdőn fordult felém-én is kapok névtáblát az ajtómra?-fejeztem be, mire Tony felröhögött.
-Hát... Azt hiszem ez megoldható-válaszolta nevetve mire én is elnevettem magam.
Az étel valami csodálatos volt. Svédasztalos fogások közül válogattunk. A vacsora után elindultam fel a szobámba és mivel konkrétan átaludtam a délutánt, nem nagyon voltam álmos, így elővettem egy magammal hozott könyvemet és elkezdtem olvasni. Már éjfél volt mire úgy éreztem, tudnék aludni egy jót, ezért leraktam a könyvet az ágy melletti szekrénykére és a lámpát lekapcsolva elaludtam.
Reggel nagyjából fél 9-kor ébredtem. Ebbe semmi fura nem volt, egészen addig, amíg a hátamra nem fordultam és ránéztem a plafonra. Akkorát sikítottam, hogy érztem ahogy a vakolat lepereg a falról. Szerintem ha volt már itt valaki azt hihette elevenen nyúznak valakit. Pedig csak egy pókot láttam. De nem azt a normális fajtát, hanem a valódi pókember lógott le a plafonról. Még mindig ordibáltam, miközben próbált nyugtatni. Legalábbis az elején, amiből a végére az lett, hogy én sikítoztam, ő meg ordibált velem, hogy hagyjam abba. Beletelt egy percbe is, mire sikerült megnyugodnom.
-Mi a francot keresel a szobámba!? Érten én h nemzetközi szuperhős vagy meg minden, de mi a jó édesanyámért kell mások plafonjáról lógni kora reggel!?-ordibáltam vele.
-Mr. Stark kért meg, hogy mivel még nem nagyon ismered ki magad itt, az első néhány napban legyek a közeledben, behogy eltévedj-magyarázta.
Oké, hogy Tony megkérte, de ettől még nem kéne a plafonról lelógni. Amikor szembesítettem ezzel, csak szótlanul nézett.
-Rendben! Bocsánat! A fejemben valahogy jobban nézett ki a szitu...-vágott bocsánatkérő arcot-Nos akkor körbevezesselek vagy sem?-kérdezte, mire megenyhültem és elmosolyodtam.
Már keltem volna fel, amikor egyszerre több dolog is belémhasított:
1. Ez itt maga a Pókember!
2. Itt van a szobámban, az ágyam mellett!!
3. Én piszamában vagyok!!!
Gyorsan visszafeküdtem és szégenylősen elpirultam.
-Bocsi, de megtennéd, hogy kimész? Fel szeretnék öltözni-magyaráztam, és bár az arcát nem láttam a rajta lévő maszk miatt, úgy éreztem zavarban van.
-Öhm... Persze. Kint várok-azzal kislisszolt a szobámból.
Gyorsan felpattantam és magamra vettem az aznapra szánt ruháimat. Kifésültem a hajamat, majd felkötöttem és kiléptem az ajtómon.
-Oké én megvagyok-jelentettem be-de te így fogsz végigmászkálni az egész épületen? Inkognitoban?-kérdeztem, mert nem akartam elhinni, hogy senki nem ismeri Pókember kilétét az épületben tartózkodók közül.
Mintha csak észbe kapott volna, megtorpant és egy szempillantás múlva már nem Pókember állt mellettem, hanem egy tök átlagosnak kinéző, nagyjából velem egyidős fiú. Alaposan végigmértem, mert azért valljuk be, nem mindennap látja az ember a hőst a páncél mögött. A híres Bosszúállókra meg aztán mindenki kíváncsi. Be kell valljam nem volt csúnya. De azért olyan nagyon helyes sem.
-Peter Parker vagyok-mutatkozott be, amit elég fura volt elhinni így első hallásra, hogyha csak úgy ismered, hogy a barátságos és közkedvelt Pókember.
-Én Anne White vagyok-válaszoltam némi töprengés után, mert nem tudtam eldönteni melyik vezetéknevet mondjam: a Stark-ot vagy a White-ot.
Szavaim hallatára eléggé furcsa arcot vágott.
-Na várj csak! Te nem Mr. Stark lánya vagy?-kérdzete döbbenten.
-De. Az vagyok-válaszoltam.
-Akor miért nem vagy Stark?-utalt arra, hogy nem így mutatkoztam be.
-Hát én tegnap tudtam meg, hogy Tony az apám és még nagyon nem szoktam meg. Többek között ezért is vagyok itt-magyaráztam.
-Ó. Értem. Hát mindenesetre szerencsés vagy-válaszolt.
Beszálltunk a liftbe és lementünk a -1-esre az étteremhez. A helyiség üresen tátongott. Leszámítva azt az egy-két dolgozót aki ott volt. Szedtem magamnak reggelit, és úgy tűnt még Peter sem reggelizett, mert ő is szerzett egy tányért amire ételt pakolt. Miután szedtünk ételt, leültünk egy asztalhoz.
-És mi a program mára? Mit csinálunk evés után? Ha már a gondjaidra vagyok bízva?-kérdeztem.
-Hát Mr. Stark megkért, hogy a nap folyamán menjünk majd valamikor az irodájához, ezen kívűl elmegyünk a délutáni edzésre, ahol találkozhatsz a többiekkel. A nap többi részében megpróbáljuk körbejárni a helyet-ismertette a programot.
Az evés végeztével felálltunk az asztaltól, de mielőtt elindulhattunk voltna, eszembe jutott még egy kérdés.
-Te hogyhogy nem vagy iskolába? Vagy neked nem is kell iskolába járnod?-kérdeztem.
-De kell. Én is suliba járok, de Mr. Stark elintézte, hogy a tavasziszünetem kicsit hosszabb legyen, egy kis munkára hivatkozva- egy kicsit lehalkította a hangját, mintha csak valami titkot árult volna el a Nasa biztonsági rendszeréről.
Felmentünk a liftel Tony irodájáig-legalábbis addig a szintig-, majd a folyósó végén lévő ajtóhoz sétáltunk. Peter kopogott, mire bentről egy ,,gyere!" hallattszott, így benyitottunk.
-Hello, Anne!-köszöntött vidáman apa (fhu, ez még mindig fura így)-Hello, Peter!-köszönt az ,,idegenvezetőmnek" is.
-Szia, apa-mondtam kicsit furán.
-Jó napot, Mr. Stark-köszönt Peter is.
-Hogy aludtál?-kérdezte, hozzám intézve a szavait.
-Én jól aludtam, az ébredés már nem volt ennyire nyugodt...-válaszoltam sejtelmesen.
-Hogyhogy? Mi történt?-kérdezte azonnal Tony.
-Á, semmi. Lényegtelen-válaszoltam, de amikor apa elfordult rákacsintottam Peterre.
-Jól van. Ha minden rendben van, akkor menjetek nyugodtan-azzal finoman kitoloncolt minket aazirodájából.
Visszamentünk a liftig, majd fel a 2. emeletre a szobámhoz.