A szerelem hálójában-Tony Stark fanfiction

{2}

Az ágyamon hasaltam, mikor hallottam, hogy valaki bejött, majd bessüppedt az ágy mellettem. Leült mellém.
-Anne, kelj fel. Valamit meg kell beszélnünk-Tony volt az.
Felültem az ágyban, mert hiába nem vagyok kíváncsi rá, valahogy úgy éreztem, meg kell hallgatnom. Kérdőn meredtem rá, hogy folytassa.
-Az ok amiért idejöttem, az az volt, hogy megismerjelek, nem pedig, hogy megutáltassalak magammal-kezdte, amivel valamilyen szinten egyetértettem, mivel csak nem jönne ide, hogy elrobtsa az életem, aztán itthagyjon. Vagy mégis?-szóval... Arra gondoltam, hogy most ahogy hallottam az iskolában is problémáid vannak, és mivel mi sem ismerjük egymást úgy ahogy egy apának és lányának kéne, ezért arra gondoltam, hogy felkínálok lehetőséget. Nem kötelező igent mondanod, ez a te döntésed.-folytatta, amit most már érdeklődve hallgattam, annak ellenére, hogy látni sem akartam.-Elvinnélek magammal a Bosszúállók főhadiszállására, ahol megismerheted a többieket személyesen is!-mondta ünnepélyesen, mire akaratom ellenére egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
Nagyon örültem, hogy megismerhetem a Bosszúállók híres csapatát, de tele voltam kételyekkel.
-Nekem... Nekem át kell ezt gondolnom-mondtam, mire Tony bólintott egyet, majd elindult kifelé, de az ajtóban megtorpan és visszafordult.
-Anne. Nekem mondhatsz nemet, azt megértem. Bár remélem azért idővel, majd megkedvelsz. De anyukáddal nőttél fel, őt ismered és szereted, engem utáhatsz, de őt ne bántsd emiatt. Ha átgondoltad a dolgot, kérlek gyere le, és beszéljük meg a dolgokat-kérte, majd a reakciómat meg sem várva becsukta maga mögött az ajtót.
Visszafeküdtem az ágyra és tovább gondolkoztam. Bele se gondoltam, hogy nem csak nekem, hanem a szüleimnek is rettentő nehéz ez. Tony nem látott engem, és anyát sem egy évtizeden keresztül, hogy megvédjen minket a nyílvánosságtól. Anya pedig nem találkozhatott apával, és még előttem is el kellett titkolnia a valódi történetet, és elhomályosítani az emlékeimet. A dolgokat átgondolva rájöttem, hogy nem csak bennem hagytak mély sebeket a történtek, és már nem is voltam mérges, inkább sajnálatot éreztem, amiért lekiabáltam a fejüket.
Felkeltem és lementem a nappaliba. Ott ültek a tv előtt mindketten. Megköszörültem a torkom, mire mindketten egyszerre néztek felém. Anya már állt volna fel, hogy mondjon valamit, de intettem neki, hogy maradjon, mert most én beszélek.
-Átgondolva a dolgokat rájöttem, hogy hiba volt kiabálni veletek és ezt őszintén sajnálom. Nem csak nekem volt nehéz, biztos nektek is az lehetett-mindketten biccentettek egy aprót.
Anya felállt a székből és sírva megölelt. Nagyon megviseltnek tűnt, mintha csak attók félt volna, hogy örökre elveszít.
-Már nem haragszom-mosolyogtam anyára-sőt egyáltalán nem kéne haragudnom, egy múltbéli döntés miatt. Fáj, de kezdem megérteni miért tettétek. Csak fura, hogy amit eddig tudtam az mind csak kitaláció volt és most nem tudok semmit az életemről-fejeztem be, mire mindketten szomorúan bólintottak.
-Akkor épp itt az ideje, hogy megismerd!-mondta anya hirtelen-Ha elmész Tonyval, megismereheted az életed másik felét! És az iskolával sem kell foglalkoznod. Gondolom úgyse mentél volna be mostanában. Így legalább lesz ok, hogy miért. Menj el!-bátorított, és egész jól csinálta, mert nekem is megjött a kedvem a dologhoz.
Tonyra néztem, aki szintén mosolygott, és annak ellenére, hogy nem tudtam elképzelni, hogy mi vérrokonságban állunk, úgy döntöttem belevágok. Hiszen úgyse találkozik az ember mindennap celebekkel.
-Rendben. Benne vagyok-néztem Tonyra.-mennyi időre csomagoljak?-tettem fel a kérdést.
-Hát én nagyjából egy hónapra gondoltam, de lehet több is, vagy kevesebb is. Ahogy gondolod-magyarázta.
-Rendben. Akkor megyek fel csomagolni.
-Segítsek?-kérdezte anya, mire bólintottam egyet.
A szobába érve előrángattam a bőröndömet, majd anya segítségével elkezdtük szortírozni a ruhákat, hogy melyik jöhet és melyiknek kell maradnia. A ruhákon kívül egyéb dolgokat is pakoltam el, mint például fogkefe és fogkrém, vagy pizsama és hajszárító. Nyílván nem azért, mert úgy gondoltam, hogy a bosszúállók lakhelye ennyire lepukkant lenne, hogy nincs benne sehol egy hajszárító, de jobban szeretem a saját dolgaimat használni. 
Mire végre befejeztük a pakolást, és levonszoltam a dögnehéz bőröndömet a lépcsőn egészen az ajtóig, Tony már teljesen kész volt. Úgy tűnt csak rám várnak. Azért többesszám, mert ahogy kinéztem, láttam, hogy egy fekete autó áll kint, mellette pedig egy férfi támaszkodik neki az oldalának.
Elbúcsúztam anyától és addig ölelkeztünk, amíg végül már mindketten zokogtunk.
-Anne, gyere. Most már indulnunk kell-szólt Tony barátságosan, mire elszakadtam anyától és a bőröndömet magam után húzva indultam el a kocsihoz ami ránk várt. Amíg anya és Tony elbúcsúztak, illetve beszélgettek néhány sort, én a kocsi ablaküvegén keresztül nemorizáltam a házat. Nem szívesen hagytam itt, benne anyával, de rájöttem, hogy egy kis környezetváltozás most igen jót tenne. Ja, és ugye meg kéne ismernem egy kicsit jobban az apámat is.
Tony beszállt mellém és már indultunk is. Intettem még egy utolsót anyának, majd már csak a távolodó házat láttam.
-Na? Várod már, hogy megérkezzünk?-kérdezte mosolyogva, mire válaszul bólintottam egyet szintén mosolyogva-Hát nem vagy valami bőbeszédű-állapította meg, mire elnevettem magam.
-Hát tényleg nem vagyok annyira beszédes, de azért csendesnek se mondanám magam. De általában a hangulatomtól függ-magyaráztam.
-Szóval akkor most nem érzed jól magad?-kérdezte szomorú fejjel.
-Nem, jól érzem magam-nyugtattam meg-csak még kicsit fura ez a helyzet, kezdve ott, hogy egy bosszúállóval beszélgetek, aki az apám-itt hatásszünetet tartottam és olyan döbbent fejet vágtam, hogy Tony felnevetett.-És mellette izgatott is vagyok, ugyanis még nem jártam olyan helyen ahol világmegmentők tartózkodnak-tettem hozzá.
Az út további része viszonylag csendesen telt, csak néha-néha szóltunk egymáshoz. Egyszercsak egy kanyar után egy kapuhoz értünk amin behajtottunk aztán az udvaron megállva a sofőr leállította a motort.
-Megjöttünk!-kiáltotta mosolyogva Tony.
Kiszálltan a járműből és megpillantottam a bosszúállók bázisát testközelből. A sofőr kivette a bőröndöt a csomagtartóból, és felém nyújtotta. Elindultunk befele.
Az épület nemcsak kívülről, hanem belülről is ugyanolyan gyönyörű volt. Viszont nem volt sehol senki. Azért arra számítottam, hogy lesznek itt emberek, nen pedig úgy néz ki, mintha használaton kívül táblát raktak volna rá.
-Öö...Hol vannak az emberek?-kerdeztem, miközben beszálltunk a liftbe.
-Hát még csak hétfő van, ráadásul még csak negyed egy. Hétfőnként csak egytől dolgoznak itt-válaszolta Tony.
Felértünk az emeletre, ami ugyanolyan üres volt, mint a földszint.
-És mi van a Bosszúállókkal? Azt mondtad találkozhatok velük. Vagy ők is hétfőnként csak 1-től dolgoznak?-kérdeztem szarkasztikusan.
-Jólvan-jólvan. Ne legyél ennyire szarkasztikus. Ezt biztos anyádtól örökölted-mondta, de szerintem mindketten tudtuk, hogy ez nem valószínű-most nincsnek itt, mint azt látod. Elméletileg holnap érkeznek meg-felelte.
Tony odavezetett egy ajtóhoz és azt mondta, hogy ez lesz az én lakosztályom. Bementem és megállapítottam, hogy egy gyönyörű szobáról van szó. Amihez külön fürdőszoba, gardrób, de még egy nappaliszerűség is tartozott. Bevittem a bőröndömet a gardróbba és úgy is hagytam, kibontatlanul, mivel úgy gondoltam ráérek késöbb kipakolni.
Bementem a szobába ami tökéletes színharmóniában volt, majd szinte rávetődtem az ágyra. Néhány perccel késöbb már aludtam.

A történet folytatása akkor érkezik, ha látom, hogy van rá igény. Érdeklődés hiányában abbahagyom.