Halhatatlan Fekete árnyak

Elérhetetlen vágy

A Marhedani tenger felett egy sziget szalad hosszasan melynek hegyei közt kastély szalad. Tornyai égbe merednek és az ablakok sokasága az éjszaka mint a napnak fény ég benn a Folyosókon, Könyvtárban, Díszteremben és a Trón teremben.
Idő lassacskán cserkészi be a Kastélyt. Mintha nem élne benne senki.
A felvetés viszont téves a Kastélynál van lakója igen régóta.

Orfeusz Zenogir él egyedül fenn a hegyekben.
Legenda járja a közeli vidéken, hogy a Gróf nem más mint a Vámpírok feje.
Kastélyának kinézete nem utal viszont személyzetre.
Mintha kihallt lenne teljesen.
A Tanács viszont egy ideje a nyakán lóg Keddenként szokásost, házasodjon meg na már most.
Életének évei törvénybe vagyon foglalva.
Kötelessége vagyon vámpír utódot világra hozni.
A választék viszont nem volt kedvére Orfeusznak.

Marthaxusban a kisfaluban az öreg Lord elvesztette életét.
Maradt azonban egyszeem lánya aki szúrta felesége szemét s azon nyomban a temetés végeztével két emberrel hintóba rakatta majd messzire küldötte.
Mondván, hogy Akadémiára küldi doktornak tanulni.

Lassacskán haladt pattogva a hintaja.
A szél szépen lassan simítja a ponyvát végig a fákon a levelek zörgése adja a hang alá festést.
A hintóban a lány két kezét szorongatta és nyakláncára tévedt tekintette.

-Mindennek vége-fakadt sírva előrehajolva térdére. Szépen lassacskán pattogott a hintó majd a sercegés mellett menydörgött.
Lövés hallatszott ,a hintó hajcsára nyikkant egyet majd sikoltás hallatszott.
A lány egyre jobban remegett.
Mikor a félelem beszivárgott a hintojába.
Egyszer csak az ajtó csapódott ki.
A kinyílt ajtóban egy magas fekete férfi állt  haja mintha zselé tartaná alakját fénylik az éjben a Holdfényben. Fogak villantak szemei égtek tűzben majd a lány karjára szorított. A nyoma meg is maradt a lány csuklóján. Sírva rezzent össze az érzésre.

-Kövess Halandó!-rántotta meg a karjánál a lányt.

-Könyörgőm ne bántson, az apám csak most hagyott itt gróf volnék kérem engedjen-sírta a lány szakadatlan.
A férfi végig vezette szemét a lányon majd megszólalt.
-Az én nevem Orfeusz Zenogir a vámpírok királya-mutatta be magát elegánsan.

-Most viszont Hölgyem velem jön ha tetszik ha nem- lépett közelebb és megfogta a derekánál a lányt és leemelte a hintóról. A lány a hátát ütögette, hogy azonnal tegye le.

-Hölgyem, kérem ne érje el, hogy elveszítsem a türelmemet-rángatta a karját aki ere csak térdre rogyott.

-Mit szeretne tőlem?-kérdezte könnyes szemmel a lány.

-Kövess és megtudod, és a neved elárulod?-kérdezte hallkan, hogy ne ijessze meg jobban a hölgyet.

-Catryn Linett Svert,- a nevem sírta akadozó hangon. Orfeusz miközben a nevét hallgatta elveszett a tengerkék szempárban mely riadtan meredt rá. A vörös hosszú haja erőst magához vonzotta. A dekoltázsa a vágyait felkorbácsolta és a név melyet hallott mintha angyalé lenne kivel szemben áll most.
Valami megmozdult benne és tudta nem engedheti a lányt semerre.

-Caty-mondta elmerengve majd jobbkezével a riadt lány könnyes és vörös orcájához ért,-ha nem mondd nekem ellent, ígérem nem lesz semmi baj-nyugtatta miközben a remegő lány könnyeit kezével itatta.