Danse macabre - Haláltánc

2. fejezet

A Halál

Rosszul gondoltam. Az, hogy nyersz, nem azt jelenti, hogy visszatérsz az életbe, és soha többet nem kell a Haláltól félned.

Nem.

Azt jelenti, hogy visszatérsz pár percre, amíg minden információ törlődik az emberiség kollektív tudatából rólad, aztán eltűnsz. Mert...

Mert...

Mert az lesz a Halál, aki legyőzi.

Én

vagyok

a

Halál. 

Semmi vagyok és mégis minden. Nincs testem, köd vagyok. Fekete, mindent elnyelő párafelhő.

Lebegek, de hogy mi felett, mi alatt, hol, azt nem tudom, ahogy azt sem, hogyan gondolkodom, hogyan látok. Talán nem is teszem, csak tudok. Például azt tudom, hogy itt, valahol, nem vagyok egyedül, rengeteg ember van körülöttem. Már halottak. A végső táncra várnak, egyre csak gyűlnek.

Mi lesz, ha valamelyikük legyőz? Mi történik azzal aki megbukik, mint halálosztó? Mi lett azzal, akit én győztem le?

Én? Ki is voltam? Nem vagyok képes emlékezni, már csak az itt és a most létezik, és feladatom van. Nem hagyhatom, hogy eltávolítsanak a helyemről, már ez vagyok én.

Egy embert magamhoz hívok. Nem is szükséges jeleznem neki, ott terem előttem, pont ahogy én akarom. Egy férfi az, 46 éves. Mindent tudok róla, bár nem lenne szükséges. Autóbaleset. Nem volt részeg, viszont nagyon gyorsan, jóval a megengedett sebesség felett száguldozott. Nem szokott ilyet csinálni, viszont a kislánya ezuttal a hátsó ülésen volt, ájultan. A kórház felé tartottak, mikor az apja figyelmen kívül hagyott egy piros lámpát, és egy kamion balról nekik ment.

A kislány is itt van, érzem.

Azt is érzem, hogy ez szomorú, hogy ez nem kimondott bűn, amiért a férfinak meg kellene fizetnie a halálával, hiszen a lányáért tette.

A tényeken nem változtat ugyan semmit. Én nem érzek, nincsen hangulatom, ezek az információk szinte feleslegesek is. Csak egy játékot kell választanom.

Nem tudom, hogy a táncra váró emberek éreznek-e, vagy ugyanolyan semmik, mint én. Nem is érdekel. Ők szolgáltatják számomra az egyetlen örömforrást, az egyetlen időtöltést, amíg valaki esetleg le nem győz, de nem lesz ilyen.

Autóversenyzés, ezt választom.

A férfi elfogadja, nem is tehetne mást.

Megjelenik két autó, egyikben én vagyok, másikban ő. A fekete tér egy hosszú autóúttá változik, amit őszi színekbe öltözött fák vesznek körül, bár ez csak káprázat.

Elindul a verseny, a férfi nyerni akar, aztán azt akarja, hogy a kislánya is nyerjen, mert azt hiszi akkor könyörületet kapnak, és visszatérhetnek. Butuskák.

Nem nyer, a szép táj szerte foszlik, jön a következő halott.