Sebzett Szív || AZ UTOLSÓ ÖLELÉS || - ÁTÍRÁS ALATT - ||

× 3. Fejezet. ×

Talán négy év telhetett el. Hideg, és hófehér január. A fehér hó ellepte Tokió városát a több centis magasságával. A mi lakóhelyünk környékén kifejezetten meglátszott ez az óriási mennyiség, hisz a környékünkön a mi házunkon kívül semmi nem volt, csak a hatalmas, zöld erdő. Ez a nagy hó természetesen magával hozta azt az igazi hideget is. Jelenleg hármasban voltunk a faházba. Én, mama és papa. Mama éppen a vacsorát készítette, papa pedig az általa készített építő kockákkal játszott velünk. Saito nagyon ügyesen rakosgatta a kockákat egymás tetejére, és amikor rám került a sor, mindig leborult a torony. Emiatt pedig pityeregni kezdtem.

- Drágám, nincs semmi baj! Majd belejössz! - vigasztalt papa.

- De mindig eljontom! - siránkoztam a papának.

Nem bírtam még tökéletesen beszélni, mert az "r" hangot még nem tudtam jól ejteni. Velem ellentétben Saito már tökéletesen tudott beszélni. A szókincse ugyan még szűk volt, de nem volt hibája. Sokkal ügyesebb volt, mint én, viszont a papa sosem hagyta, hogy elbizonytalanodjak.

- Az emberek mindig hibáznak, és te még nagyon kicsi vagy. Emiatt ne aggódj, Ayato!

- De Saito akkoj miéjt ügyesebb, mint én? - kérdeztem búslakodva.

- Hát... Saitonak ez az erősségei közé tartozik - mondta a papa.

- Ejősség? - néztem érdeklődve.

- Az erősség egy olyan dolog, ami jobban megy, mint a többieknek. Saito erőssége, hogy jól tudja egyensúlyba helyezni a kockákat, úgy hogy nem borulnak le.

- Akkoj nekem egy ejősségem sincs!

- Miért ne lenne, kicsim?

- Ayato nem tudja kiejteni az "r" betűt, én pedig igen! - mondta büszkén Saito.

- Látod papa? - biggyesztettem le a számat. - Én nem vagyok ügyes!

- Dehogynem kicsim! - szólt közbe mama.

- Na gyerekek, tudjátok mit? Én olyan dolgot mutatok nektek, amit semelyikőtök nem tud! - villant fel az ötlet a papa fejében.

Papa a kezeit felénk nyújtotta, amin pillanatok múlva valami kék tény kezdett megjelenni, ami később kék tűzzé vált.

Mindketten csodálkozva néztük, amit a papa csinált.

- Papa, ez tűz! - kiáltottam fel izgatottan.

- Kék tűz! - mondta Saito is szintúgy izgatottan.

- Látjátok gyerekek, nekem ez az erősségem - dicsekedett. - Tudok tüzet varázsolni, ez nektek pedig nem megy! Eleget tettem a kis vitátoknak?

A mama keresztbe tette a kezeit és morcosan nézett papára.

- Enyje drágám, ilyet nem szabad mondani a kis csöppségeknek! Így csak elveszed a bizalmukat - oktatta ki.

- Én csak őszinte voltam velük - vonta meg a vállát, majd ránk mosolygott. - Ha csak a hazugságokat tárom a szemük elé, sosem szoknak hozzá. Az élet sem olyan kegyes senkivel sem, hogy megóvja őket a fájdalmas igazságtól - magyarázta papa.

- Mi az a fájdalmas igazság, papa? - kérdezte kíváncsian Saito. - Az jó, vagy rossz?

- Saito, az jossz - válaszoltam papa helyett. Büszke voltam arra, hogy ezt tudtam.

Ő mindenben ügyesebb nálam, és most rajtam volt a sor.

- Én a papától akarom hallani, nem tőled! - fordította el a fejét. - Te nem vagy olyan, okos, mint a papa!