Háromszög || Sárkányok Háza ff. || SZÜNETEL

Reggeli

Alys meglepetten látta, hogy meleg víz várja őt szobájában. Ez kellett most neki. Pár perc nyugalom, hogy szívverése újra visszaálljon a normális tempóba.
Díszes ruháját levette magáról, haját felkötötte, hogy ne érje víz. Kádba lépve megborzongott és elfeküdt. Fejét hátra döntötte és lehunyta szemeit. Mély levegőt vett és próbálta gondolatait a helyére tenni.
Aemond herceg, a jegyese. Apja udvaránál mindenki dicsérte a Királyvárban élő családot. Úgy nőtt fel, hogy csodás meséket mondtak neki esténként Aemondről. Hogy mennyire várja ő is Alyst, mennyire jóképű, becsületes, és szerelmes... A lány hangosan felnevetett keserűségében, ahogy eszébe jutott ez a szó. Minden volt köztük, de szerelem biztosan nem. Aemond olyan undorral nézett rá, ahogy koldusra sem szokás. Alyst pedig elszomorította, hiszen nem tudta az okát. Nem ismerte a fele rokonságát, ami egészen idáig nem zavarta. Most viszont azt kívánta, bár ne tette volna be lábát a kapun belülre.
Egy dolog viszont mégis szemei előtt voltak. Azok az igéző szempárok... Alys gyermeki zavara saját magát is meglepte. Nem tudott semmit róla, mégis teljesen elvarázsolta.
Álmaiban is azokat a szemeket és tekintetet kereste, miközben a Félszeműétől menekült.

Másnap az új udvarhölgyei keltették. Hárman voltak, és gyors bemutatkozás után kezdték öltöztetni máris. Sokkal csendesebbek és visszahúzódóbbak voltak, mint amit Alys a régi otthonában megszokott.
Visszatért végre az egyszerűbb ruháihoz. Színeiben a Targaryen címerhez voltak köthetőek természetesen. Ő sosem hordta volna a Hightower család színeit, a királynéval és fiaival ellentétben. Nem értette, hiszen ők is már Targaryenek, nekik is a vöröset kellene hordaniuk, nem a zöldet. Daemon volt még hű egyedül a családjának nevéhez, ha a ruháját vette alapul.
Alys reggeli előtt írt családjának egy levelet, hogy épségben megérkezett Királyvárba és mindenki lenyűgözte őt. Kellett kicsit ferdítenie az őszinte érzésein, hiszen azokat nem írhatta le, alig egy nappal az érkezése után. Mit szólnának? Valószínűleg azt, hogy egyből szálljon hajóra, és akkor végleg esélytelen lesz a béke a testvérek között. Alys mindig a nyugalomra törekedett, így azt írta le, amiről tudta, hogy szülei hallani akarnak. A pergament feltekerte, majd le is pecsételte.
Megcsapta fülét a kinti hangoskodás. Acélpengék hangos csattanásai töltötték be az udvart. A lány az erkélyén kilépve pillantott le, hogy megtudja a hangoskodás forrását. Egyből kiszúrta vőlegényét, aki úgy forgatta kardját, mint aki ezzel a tehetséggel született volna. Ellenfele sem volt ismeretlen Alys számára. Ser Criston, aki fogadta őt a kikötőben. Megtámasztotta könyökével a terasz korlátját és fentről figyelte az eseményeket. Aemond szinte táncolt a lovag körül. Kardja eggyé vált hosszú kezével, mintha egyek volnának. Néhány kósza hajtincse gyöngyöző homlokára tapadt, figyelme azonban nem lankadt fáradtsága ellenére sem. Pár kivédett támadás után pengéje Criston nyakát súrolta, épp nem ejtve sebet bőrén. Az udvarban álló pár fős közönség tapsolt Aemond győzelme okán. Alys unottan fordult vissza szobája felé, ám a mellette lévő párkányról ezt megakadályozta egy hang.
- Kitűnő harcos. Legközelebb lemehetnél megnézni egy párbalyát. Persze... - halvány mosolyt engedett el - nem ellenem. Akkor én nyernék.
Alys megpillantotta újra azokat a hűvös szemeket, amik előző este rabul ejtették. A sors fintora volna, hogy pont az ő szobájuk van egymás mellett?
- Nem szeretném megzavarni a gyakorlását. - válaszolta egyszerűen, hiszen jelenleg nem érzett sok kedvet ahhoz, hogy jövendőbelijének harcügyességével töltse reggeli óráit.
- Biztos örülne, ha a menyasszonya támogatását kapná. - Alys sóhajtva fordult felé.
- Igen, biztosan. Ha úgy tanácsolod, akkor mindenképp jelen leszek legközelebb. - zárta le ezt a számára kellemetlen kommunikációt.
Daemon hanyagul támaszkodott a korláton, Alyst figyelve. Haja most is tökéletesen fesült volt, öltözéke pedig teljesen passzolt a lányéhoz.
- Milyen volt itt az első éjszakád? - a kérdés meglepte Alyst, hiszen nem gondolta volna, hogy beszélgetésbe elegyedik vele bármiről.
- Kellemes, köszönöm. Természetesen még meg kell szoknom, de nincs okom panaszra. - küldött egy mosolyt is a férfi felé, hogy minél hihetőbb legyen. Ugyanis jelenleg ellenszenvet érzett a hely iránt, nem örömöt. A Parancsnokot viszont nehezen lehetett átverni, minden hazugságra egyből rájött. Daemon alaposan megfigyelte Alyst. Válasza közben szemét levette a férfiról, kezével pedig pótcselekvés gyanánt a ruhájának fodrát igazgatta. Ez teljesen elárulta őt, még ha a lány ezt nem is hitte volna. Viszont válaszolni már nem volt ideje.
- Alys hercegnő, tíz perc múlva várlak! - a lány lenézett az udvarra. Aemond kicsit sem kedves arckifejezéssel nézett rá, miközben fegyverhordozójának adta át a kellékeket. Többet nem szólt, hanem besietett a vár bejáratán.
- Érezd jól magad, hercegnő! - Daemon hangja szórakozott volt, hiszen nem mindennapi, ha két ember ismerkedését kell nézni, úgy hogy egyik sem akarja a másik társaságát.
Alys megköszönte és vissza tért szobájába, ahol már Ser Erryk várta, hogy elkísérje.
A hűvös folyosók még mindig a ridegséget sugározta Alys felé. Nem tudott megbarátkozni a hellyel, számára egy labirintus volt a vár. Egy terembe vezette őt a lovag, ahol Aemond már várt rá egy megterített asztalnál. Egymással szemben foglaltak helyet, csak ketten maradtak.
- Anyám kérése, hogy ismerjük meg egymást. Szerinte egy közös reggeli jó kezdés lehet. - mély és kedvetlen hangja nem tetszett Alysnek. Egyből üres tányérjára vezette tekintetét, de úgy érezte, hogy egy falat nem menne le a torkán.
- És szerinted? - Aemond kérdő tekintettel nézett jegyesére, aki azóta sem volt hajlandó felnézni rá.
- Ezt várják el tőlünk, így ez a helyes. - töltött bort mindkettőjüknek.
- Nem volt nehéz kitalálnom, hogy te ezt az egészet nem akarod. - kontrázott rá a lány és bele kortyolt az édes alkoholba.
- Miért? Te akartad? - csoda, hogy nem nevetett fel közben. - Nem is találkoztunk soha életünkben, pedig rokonok vagyunk.
- Akkor itt lenne a megfelelő alkalom, hogy megismerjük egymást. Lehet igaza van a királynének. - Alys abban a pillanatban meg is bánta, hogy ezt mondta. Ameond is megfagyott egy pillanatra.
- Arra gondolsz, hogy szerelmesen házasodjunk? - keserűen felnevetett. - Kizárt. - Alys megadóan hátra dőlt székében, veszett ügynek érezte a dolgot. - Ne feledd hercegnő, mi csak bábuk vagyunk valakinek a tábláján. Senkit nem érdekel, hogy mit érzünk egymás iránt. Arra vagyunk jók, hogy más békéjét megkössük. - Alys lelkébe úgy vágtak ezek a szavak, mintha éles penge érte volna szívét. Szomorúsággal töltötte el, hogy azokban az években, amíg ő róla álmodozott, addig a fiú gondolni sem akart erre a házasságra.
- Értem. Akkor egy csodás házasság elé nézünk... - elcsuklott a hangja, hiszen nem ezt akarta. Ő szerelmet akart, egy férfit, aki a csillagokat lehozná neki sárkányháton.
- Kislány vagy még, Alys! - rázta meg a fejét Aemond. - Csak a kislányok álmodoznak olyanról, amikről te. - mintha csak a lány gondolataiban olvasott volna. Alys viszont próbálta ezt nem magára venni.
- Akkor meddig szeretnéd húzni ezt az ismerkedést? Nekem már teljesen mindegy mikor kötjük össze életünket. Te mindenhogy ellene leszel, nem fogom magam megerőltetni, hogy megkedvelj. - szavai hűvösen csengtek, ám őszíntén. Egy nap alatt teljesen elvágta magát nála a herceg. Megbánta az összes eddigi évet, mikor izgatottan várta a nagy napját. Ha tehetné, sose menne hozzá.
- Addig húzom, ameddig lehet. De te ne tégy úgy, mintha megakartál volna engem ismerni. Engem, a csúf Félszeműt. Nem előzött meg a rossz hírem, hogy ennyire a karjaimba omlanál? - Aemond az asztalra könyökölt, miközben beszélt. Egyszemével vizslatta a lány reakcióját. Kezdte élvezni, hogy ő van fölényben ellene. Háta közepére nem kívánta őt. Alys reakciója viszont meglepte.
- Tudod, hercegem... - kezdte gúnyosan. - Én igenis ismerni akartalak. Ismerni akartam a családom másik felét. Elképzeltem kislány koromban mindent, az egész életemet. Hogy boldogan kötöm össze az életemet a király másodszülöttjével, és ő ezt annyira várja mint én. Külön udvarban éltünk volna ketten és körülöttünk a közös gyermekeink szaladgáltak volna. Legidősebb egy fiú lett volna, te tanítottad volna vívni, lovagolni és sárkányháton repülni. Lányunknak én segítettem volna nővé cseperedni és minden furfangot megtanítani neki, csak úgy mint amit édesanyám nekem adott át. - Alys szemei könnyekkel telt meg, hiszen ezeket kimondva tényleg badarságnak hangoztak már számára is.
Aemond elképedt, ő sosem így gondolt a jövőjükre. Szenvedésként élte meg és így is viszonyult a lányhoz és a helyzethez is egyaránt. Látta a vele szemben ülő szépségben a megtörtséget, szomorúságot és haragot. A herceg azonban nem bánta, hogy most őszinte volt vele. Meglátta, hogy menyasszonya nem olyan csendes, mint amilyennek tűnt.
- Nos... - állt fel egyenes háttal az asztaltól Alys. - Úgy gondolom, hogy mivel egyikünknek sem érdeke ez a házasság, ne raboljuk egymás idejét. A királynénak mondj amit szeretnél. Én viszont nem fogom olyannal tölteni az időmet, aki annyi gyűlölettel néz rám, mint te, Aemond herceg. - megigazgatta selyemruháját és biccentett egyet. - További jó étvágyat! - hátat fordítva sebes léptekkel hagyta el a termet, Ser Erryk csatlakozott mellé.
Aemond összepréselte ajkait, és figyelte távolodó alakját. Nem amiatt lett ideges, hogy faképnél hagyta, hanem az anyja miatt. Mit fog neki mondani? Hiszen az egész az ő hibája. Közeledni sem próbált felé, cserébe ridegen szólt hozzá minden alkalommal.
A megterített asztalt otthagyva sietett szobájába, ahol épp a kedvenc szobalánya cserélte frissre az ágyneműjet.
Aemond bevágta maga után az ajtót, amibe a kinti folyosó is beleremegett.
Minden szó nélkül ragadta magához a lányt kötényénél fogva, aki meglepetten, de izgatottan simult hozzá.
Aemond nem egyszer használta a lányt vágyainak kiélésére, feszültségének levezetése. A fiatal szobalány nem tiltakozott ellene, inkább örült a lehetőségnek.
Miután felavatták a friss ágyneműt, szapora légvétellel feküdtek egymás mellett és a mennyezetet figyelték.
- Milyen volt a reggeli a hercegnővel? - fordult felé a lány és végig simított izmos hasfalán.
- Rövid. Nem nagyon találjuk a közös hangot. - felelte tömören.
- Viszont kétség kívül örökölte a Targaryenek szépségét. Sosem láttam nála gyönyörűbb nőt. - sóhajtott fel, mikor beugrottak róla az emlékek. - Illik hozzád.
- Úgy gondolod, Sheryl? - most nézett a lányra a kíváncsian és meglepve.
- Hát így első ránézésre, igen. Persze nem ismerem őt, nagyon ártatlan megjelenése van, de pont emiatt passzoltok. - bólogatott hevesen és egy kósza tincset tűrt el, ami túl közel volt a herceg szemkötőjéhez. Aemond megfeszülve kapta el erősen a csuklóját és szorította meg.
- Nyugalom, hercegem. Tudom, hogy mi tabu rajtad. - kikapta kezét az erős szorításból és felvette ruháját, hogy folytathassa munkáját.
Aemond az ágyban fekve gondolkodott. Gondolatai Alys körül cikáztak. Kétség sem fér ahhoz, hogy gyönyörű és ha kell határozott. De kell ez neki? Egy plusz teher a vállára? Sosem akart megállapodni, pedig tudta jól, hogy ez lesz a sorsa. Vagy esetleg úgy kellene élnie mellette, mint Aegon? Neki az nem menne. Ha felesége lesz, hűnek kell lennie hozzá.
Végül eldöntötte magában, hogy ad még egy esélyt ennek a helyzetnek és megpróbálja megismerni jegyesét.