Egy szó: Bosszú, vagy mégsem?

1. Fejezet: A furcsa idegen

Egyszer csak megjelent egy férfi, várt. Majd megjelent egy nő, egy gyermekkel a kezében. Összenéztek. Tudták, hogy egy nap, eljön ez a pillanat. Át kell adniuk a gyermeket. De hogy mikor látják viszont, és kinek kell adniuk, nem tudták.
Ekkor megjelent egy fekete hajú csukjás nő. A portál, ami mellett áltak, elindult, világítani kezdett, lilán ragyogott a fekete éjben.
-Adják át! -szólalt meg a titokzatos fekete hajú. Hangja parancsolóan csengett a hegy barlangja előtt. -Most!
A férfi és a nő félve összenéztek, és átnyujtották a gyereket. Mikor átadták, még nem tudták, mit cselekednek..

16 évvel késöbb

-Dius! Ébresztő! -hallotam nevelőm hangját a konyhából.- Reggeli!
-Rohanok -elkezdtem készülődni. Kinyitottam a szekrényem, kiválasztottam mit veszek fel, majd belenéztem a tükörbe.
Derekamat kecsesen ölelte körbe a fűző, blúzom teteje fodrozódott, ahogy a szél fújta a nyitott abalkon keresztül, szoknyám majdnem padlót súrolta, manó fülemról fülbevalóim gyönyörűen lógtak, vörös göndör hajam magasan, fejem tetején összefogva ált, kerek lencséjű szemüvegem az öltözőszekrenyen várta, hogy végre felvegyem.

-Jó reggelt! -köszöntem leérve. Pirítós, gyümölcsökkel a reggeli.
-Jó reggelt! Hogy aludtál? -adott puszit homlokomra.
-Jól, köszönöm. De térjünk a fontos dolgokra. Ma elmegyek vadászni -mivel egy erdő közepén lakunk, a falutól távol, így nem nehéz. Évente 2-szer, maximum 3-szor mentünk a faluba.
-Rendben, -halottam a választ, miközben áltam fel, egy pirítóst számban tartva- de ne hagyd itt az íjjad mint a múltkor! -kiálott utánnam nevetve, de már szaladtam is ki az ajtón, természetesen íjjammal.

Az erdőben sétáltam. Kerestem valami állatot, vagy gombát, gyümölcsöket. Felnéztem a fák lombjára. A napfény gyönyörűen sütött át a lombkorona levelein át le rám. Ám ekkor, meghalottam valamit a tőlem kicsit távolabbi bokorban mozgolódni. Elindultam arra felé, miközben nyúltam hátra nyílért. Lövésre készen állva vártam, mikor valami éles és hideg tárgyat éreztem torkomnál háturról.

-Ne mozdulj! -szólalt meg a lény, feltehetőleg lány. Abbahagytam mozdulatsorom, mivel a tudat, hogy egy kést szorít nyakamhoz, amellyel bármelyik pillanatban megölhet, nem éppen volt nyugtató.- Tedd le az íjjat! -hangja parancsoló volt, mégis volt benne valami lágyság. Letettem a tárgyat, és próbáltam hátra nézni a késesre, sikertelenül. Visszaálltam, és elengedte torkomtól a kést, de még nem fordultam meg, vártam parancsára. -Fordulj meg!

Megfordultam és szemben találtam magam egy gyönyörű rövid, zöld hajú lánnyal. Férfiasan volt öltözködve, fehér inget viselt, újja feltűrve, felső két gombja nem volt begomvolva. Fekete nadrágját egy barna bakancsal hordta. Rövid haja felesbe feje közepén összefogva ált, a napfény miatt kis helyeken csillogott. Hátán egy táksa lehetett, de csak pántját láttam. Övén pisztoly és kard pihent, kése, melyet kezében fogva rám szegezett övén helyezkedhetett el általában, eltekintve, hogy volt neki egy kis fakk övén. Arcát jobban megfigyeltem. Fekete kendő takarta, kék szemei kilógtak alóla, melyek a tengerre emlékeztettek. Ekkor lehúzta kendőjét, nyakába. Ajkai ezáltal kitűntek, vörösek voltak, úgy néztek ki mint a rózsa. Szúrósnak, de mégis lágynak.

Megállapitani nem lehetett volna, milyen lény. Nem ember, nem is manó. Füle kicsit hegyesebb mint az embereké, de mégsem annyira mint más manóknak. Démon sem teljesen, mivel szemei nem feketék voltak, mégis, mintha fekete elválotzások lettek volna bőrén.