Ida, Az Álom Utazó

I

Ida egy régi típusú fa ajtó előtt állt. Süti és mézeskalács illat jött ki mögüle. Mélyen beszívta az illatott. Szétnézett még a végtelen hosszúságú fehér sivár térbe, amibe az egyetlen díszítő elem az a széltébe, hosszába elhelyezett színes ajtók.
Amibe belépni készült, az a szomszéd öreg néni álma volt, aki mindig az unokáiról mesélt neki amikor találkoztak. Róluk is álmodott mindig. Vett egy mély levegőtt és belépett.

Odabent egy feldíszített ebédlő fogadta egy asztalal a közepén lágy zene szólt és kellemes hangulat uealkodott a szobán. Karácsonyi vacsora. Fura álom október közepén. De kinek a pap, kinek a papné, ahogy a mondás tartja.
Finom illatok kavalkádja csapta meg az orrát.
Egy családi vacsora. Megható gondolat.
- De talán ez az egyetlen jó ebben a költözésbe, hogy lesznek ilyen alkalmak. Meg több ajándékot kapok. - gondolta magába Ida. - De az is lehet, hogy nem is fognak veled törődni. - kontrázott rá a depreszív Ida az előző gondolatra. A levegőbe hesegetett, mintha egy legyett akart volna elűzni. - Ez hülyeség - zárta le a vitát saját magával.
Az asztal körül emberek ültek. A felnőttek bort öntöttek egymásnak és kellemesen eltársaloktak. A gyerekek az asztal alatt bújkáltak és fogócskáztak, míg más gyerekek a karácsonyfa alatt szépen becsomagolt ajándékokat szugerálták hátha ráhönnek mi lapul a szépen becsomagolt ajándék dobozokba. Ida behúzódott a sarokba a fa mellé és csendesen figyelte az eseményeket, mint egy árny.
- Nagyon megható egy ilyen aranyos álmot láttni - mosolyodott el halványan.
Nézte vol a még egy darabig, de a kép kezdett halványodni és össze mosódni. Ida szétnézett, mintha keresett volna valamit amibe kétségbe esve kapaszkodhatott volna. Még nem akart távozni, nem akarta itt hagyni ezt az álmot. De nem volt ott semmi. Az álom, mint egy megkopott kép elhalványodott majd eltűnt.

Ida kinyitotta a szemét.Az öreg néni álma túlmessze került így nem tudott benne maradni. Kinézett az ablakon, nézte a mellete elszágúldó színes lomb koronájú fákat és az erdei utat ahol csak ők haladtak. A motor csendesen zúgot és az autó lágyan zögykölődötf. Felült az ülésbe és a mellette vezető anyára nézet.
Az anyja mosolygott. Olyan hosszú idő után végre megint boldog volt. És Idának ennyi elég volt. Elég volt, hogy látta az anyját mosolyogni így nem mondta el neki, hogy egyáltalán nem volt kedve a költözéshez egy másik országba, átíratkozni egy másik suliba, hátra hagyni a barátait és a jól ismert álom ajtókat, amivel a szomszédok álmait figyelte és főleg nem volt kedve jópofiskodni az új "családja" előtt. De nem panaszkodott mert Idának az elég volt, hogy az anyja boldog. Ennyi elég.
- Felkeltél? Mi jót álmodtál? - kérdezte az anyukája kívácsian. Félszemmel rásandítva.
- Semmi különlegeset. - természetesen hazudott.

Ida mióta az eszét tudta sose álmodott semmi olyat, mint a többiek. Ő mindig pontosan ugyan azt álmodja egy végtelen fehér terem tele színes ajtókal. Azok az ajtók álom ajtók. Látott már mindent. Olyan színes ajtót amibe olyan színek is voltak amit nem is tudott, hogy létezik. De sima letisztult fehér ajtót is. Látott már scifibeilő modern ajtótol kezdve, régi típust is. Minden embernek a személyiségtől függ milyen az álom ajtaja. Minél közelebb van egy ajtó és azzal együtt az álmodója annál tisztáb és élesebb a kép. Ida nagyon jól tudja hogyan használja. A többi ember álmával ellentétben ő mikor felébred akkor tisztán emlékszik, hogy mi történt és nem felejti el pár óra alatt. De próbált már erről beszélni az anyával, hogy beszámolt Ida által elnevezett "Fehérségről" de az anyja csak lelegyintette, hogy "biztos csak állom" így Ida csak annyiba hagyta. Ez a saját kis titka maradt.

- Milyen messze vagyunk még? - kérdezte Ida
- Még vagy 5 óra. - válaszolt az anyja. Ida panaszosan kifújta a levegőt.
- De majd meg állunk enni, nem reggeliztem.

Az út további része unalmasan telt. Ettek egy hamburgert ami Ida bevallása szerint finom volt, de az anyja azt mondta olcsó, használt zokni íze volt. Nem nagyon tudott aludni, de ha sikerült is haladás közbe nem sok álmot tudott elcsípni.