Már nagyon régen megszülettem. Egy kis falucskában élek, karácsony falván a családommal. A faluban minden nap a karácsonyra készülünk, ha eltel az ünnep, akkor újra kezdjük a készülődést, hogy a nagy napra minden készen álljon. Azóta így van, amióta az eszemet tudom. Nagy karácsonyrajongók vagyunk. De van egy valaki, aki nem. Minden évben ellátogat hozzánk, akit nem is tudok, hogy nevezni inkább kérdőjelnek nevezném. Sosem mutatkozott. Csuklyája mindig az arcába lógott, de ha bepróbáltál látni alá, akkor se láttál semmit csak koromsötétséget. Jött és ment, sosem maradt egy óránál tovább. Minden évben ugyan azon a napon jött, december 3.-án, szent este előtt egy nappal. Senki sem sejtette miért pont ebbe a faluba jön. Benyitott a házakba ahonnan elvitte a gyereket vagy gyerekeket. De mindig csak a hat évesek kellettek neki. Voltak szerencsés gyerekek, akiket nem vitt el, de azok nem vitték sokra az életben. Én ezen a rémes napon töltöttem be a hatodik életévemet, reggel nyolc órakor. Rettegtem, hogy mi fog velem történni. Már azon voltam, hogy inkább túl lennék az egészen, de az idő olyan lassúsággal telt, hogy egy örökké valóságnak tűnt ez a nap. Izgultam, hogy engem is el fog e vinni az este. Mert akiket innen elvitt sosem jöttek vissza, és ez minden szülőt megijesztett. Voltak, akik inkább nem vállaltak gyereket. De persze vannak váratlan történések, mint például én. Nem terveztek a szüleim, de minden napot úgy éltünk át mintha ez lenne az utolsó napom velük. Anyáékkal vacsoráztunk mikor meghallottuk, hogy itt van, inkább máshogy fejezem ki éreztük, hogy itt van. A hideg kirázott, felállt a szőr a hátamon. Hallottuk, hogy benyitott a mellettünk lévő házba ahol a kis Alexa is már hat éves lett. Fájdalmasan sikított. Ezeken a napokon nem is lehet mást hallani, csak a kisgyerekek sikítását és a szülők siralmas sírását. Hallottam, hogy közeledik, a mi házunk hoz, minden lépésénél össze rezzentem. Nem tudtam, hogy mi fog velem történni. Az ajtó kicsapódott és egy piros csuklyás alak jelent meg az ajtóban és valami átkot vagy varázslatot mondott rám, ami összekicsinyített. Hangya méretű lehettem vagy kicsit nagyobb, próbáltam el szaladni, de felkapott és egy zsákba rakott. Az útra nem nagyon emlékszem, mert minden sötét lett. Egy idő elteltével úgy véltem, hogy meg érkezhettünk, mert ki borított minket egy edénybe, amiből épp, hogy ki láttam. Majd lehúzta a csuklyát a fejéről és nem hittem a szememnek, rémálmomban sem gondoltam volna, hogy a mikulás rabolja el a gyerekeket a falunkból. Körbe néztem a helységben és majd elsírtam magam. Ami a fákon szokott lógni karácsonyfadísz, tudjátok, ami kicsi emberi figurát alkot. Azokat élő gyerekekből készítik. Felénk közeledett meg fogott engem és bele dobott egy viaszos anyag félébe, éreztem, hogy a testem olyan, mint egy szivacs és csak szívja magába a sok viaszt. Nem tudtam mozgatni a testrészeimet. Egyszer csak egy kezet láttam elmosódva, ami felém közeledett és ki húzott a meleg folyadékból és egy ideig még ott tartott az edény fölött, hogy a felesleg lecsepegjen rólam. Mikor úgy vélte, hogy minden lecsepegett rólam egy asztalra helyezett. Nem tudtam semmimet mozgatni, még beszélni se tudtam. Egy tű segítségével cérnát rakott a sapkámra, amit összecsomózott így egy akasztóként szolgált. Majd bele dobott egy dobozba ahol a barátaim voltak a faluból. Mai napig karácsonyfadíszként élem a napjaim. Karácsonykor elővesznek, majd ha elmúlt az ünnep visszaraknak a szekrény mélyére. A legszörnyűbb az egészben, hogy visszakerültem a szüleimhez, de nem, úgy ahogy reméltem. Nem tudok semmit mondani nekik, egy árva szót sem tudok kinyögni. Így a szüleim mai napig abban a tudatban élnek, hogy meghaltam pedig minden karácsonykor elővesznek, majd ha elmúlt visszasüllyesztenek a doboz mélyére.
YOU ARE READING
Karácsonyfa disz [Novella]
Short StoryEgy kis röpke történet, aminek rengeteg mondanivalója van. Mikor megírtam nem sejtettem mennyi mondani valója van , de utána meg értettem. Nem tudatosan írtam. Csak úgy jött. A tudatalattim dolgozott. Dráma órán kellett egy tárgyról írni és én egy k...