𝐇𝐄𝐀𝐓𝐇𝐄𝐑

December 4

Reggel anya szavai vízhangoztak a fejemben, miközben épp iskolába tartottam.
Tudtam, hogy ebből úgysem jöhetek ki jól, és valami biztos lesz ami vagy nekem, vagy neki nem fog tetszeni.
Már a kapuban voltam mikor láttam Lucast besétálni az épületbe. Nem vett észre, úgyhogy vettem egy mély levegőt, össze szedtem a megmaradt bátorságom, és hevesen dobogó szívvel követtem őt az iskolába.

A folyosón sétálva a szememmel őt keresve végül megtaláltam.
A szekrénye előtt állt, így remegő térddel oda sétáltam hozzá.
- Szia Lucas...- szóltam kissé remegő hangon.
- Oh, szia Matteo.- köszönt mosolyogva. Mintha meg sem történt volna a tegnapi dolog...
- Öhm.. azt hiszem beszél- kezdtem bele, de félbe szakítottak.
- Császtok - rontott nekünk David - hallottátok, hogy új csajok érkeztek a suliba? - kérdezte, mire én is, és Lucas is csak csodálkozva néztünk rá.
- Állítólag bombázók.- mosolygott azzal a perverz mosolyával, majd nevetve elviharzott.
- Ez nem okos.- mondta Lucas majd tovább keresgélt a szekrényében.
- Szóval.. azt szerettem volna monda- és már megint nem tudtam befejezni mert Lucas ahogy megfordult, az új lányok bejöttek az iskolába.
Mindenki feléjük kapta a fejét, és csak bámulták őket. Lucast is beleértve.
A lányok mosolyogva köszöntek mindenkinek, amit a fiúk boldogan fogadtak. A lányok már nem annyira.
Ránéztem Lucasra és teljesen meg volt babonázva. Egy helyre nézett és még pislogni sem pislogott. Oda néztem és a középső lányon akadt meg a szeme. Ahogy szinte mindenkinek.
A csajt elnézve óriási csalódottság kerített hatalmába. Ragyogóbb volt a kék égnél. Haja arany szőke színben pompázott, míg szeme kéken csillogott. Nem is vékony de nem is kövér. Pont tökéletes. Beképzeltnek sem mondható, aranyosan nézett mindenkire, és a többi lányt sem nézte le.
Azt hiszem ő maga a tökély.
És sajnos ezt Lucas is így gondolta. Míg ő a gyönyörű lányt nézte, aki teljesen megbabonázta őt.. én haldokoltam.
- Lucas... én azt hiszem most megyek.- mondtam halkan, könnybe lábatt szemmel, és elsiettem onnan.
Azt sem tudtam merre megyek, de végül a kémia teremben köttem ki. 
Az üres teremben magamra csuktam az ajtót, és sírva a padlóra csúsztam.
Vagyis majdnem üres teremben...
- Khm, khm.- hallottam egy mély hangot, mire felkaptam a fejem. Egy fiú állt az egyik asztalnál kémiai szemüveget viselve. Kínosan nézett engem, úgyhogy gyorsan felkapartam magam a földről, és letöröltem a könnyeim.
- Bocs.- mondtam halkan, és már mentem is volna ki, de utánam szólt.
- Maradj csak.
- Nem akarok zavarni.- motyogtam halkan, mire csak a mellette lévő székre bökött.
Lassan oda csoszogtam, majd leültem.
- Lány?- kérdezte, mire én sem tudtam a választ. Ki miatt is sírtam? A lány miatt vagy Lucas miatt? Magam sem tudom. Csendben maradtam.
- Fiú...- mondta mindent tudó hangon.
- Nem, nem, csak... Vagyis de... Nem... Ezt... Ezt nem érted.- hebegtem össze vissza.
- Rendben.- mondta, és megvonta a vállát.
- Ahj... - forgattam meg a szemem.- Szerelmes vagyok a legjobb barátomba, aki tegnap megcsókolt s ma úgy viselkedett mintha mi sem történt volna, aztán jöttek az új lányok, és az egyik szerintem tetszik neki mert nagyon nézte és persze, hogy a legszebb, ki más?! - jött ki belőlem minden, mire a fiú csak bólogatva bele cseppentett valamilyen vegyszert egy petri-csészébe.
- A szerelem csak egy kémiai reakció.- mondta nyugodt hangon.
- Jah, persze. - tettem keresztbe a kezem.
- Az elején nagyon erős, de aztán úgyis elmúlik. A szerelem nem tart örökké. Soha.- mondta, majd a végén letette az üveget majd rám nézett. Úgy éreztem magam mintha ő lenne az apám, én meg a fia, akit most ki kell oktatni a szerelemről.
- Nem hiszel a szerelemben? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Én ilyet nem mondtam.
- Ha a szerelem elmúlik, akkor hogy maradtak együtt az emberek régen 50-60 éven át? - kérdeztem, remélve, hogy ezzel megfogom, de tévedtem.
- Szeretet. Szerették egymást. - válaszolt teljes magabiztosságal.
- A szerelem elmúlik, de a szeretet megmarad.
- Dehát az ugyanaz, nem? Ha szerelmes vagyok, akkor szeretem azt az embert.
- Nem. Egyáltalán nem ugyanaz. Ha szerelmes vagy, akkor érzed az iránt az ember iránt a vágyat, van bennetek tűz és minden kis tulajdonság és érzes megnagyobbodik. De idővel a vágy elmúlik, a tűz kihuny, a tulajdonságok és érzések pedig vissza kapják eredeti méretüket. S nem marad más, csak a szeretet.- mondta lágy hangon.
Csendben ültem és emésztettem a hallottakat. Annyira magabiztosan mondta, hogy minden szavát elhittem.
Csak legyen neki igaza.

- Köszönöm, ...- néztem rá oldalra döntött fejjel, mire ő mosolyogva felém fordult.
- Sebastian.
- Köszönöm Sebastian. - mosolyodtam el én is, majd felkeltem és elindultam az ajtó felé.
- Nincs mit,...- válaszolt, nevem után érdeklődve, mire vissza néztem.
- Matteo.
Bólintott egyet, én pedig mosolyogva kiléptem a teremből.

Ahogy Sebastian mondta.. a szerelem elmúlik. Most már csak az a kérdés, hogy mikor?