Saint Vincent Valley álombeli, téli látképéhez semmi sem érhet fel; Wendy legalábbis, aki előszeretettel töltötte el itt gyermekként téli szüneteinek elnyomó részét, ezzel a véleménnyel él a szívében. Ez huszonegy évesen sem látszik változni: a kisv...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Hűha, valaki nagyon pontos! – jegyeztem meg kuncogva, amikor pontban nyolc órakor az ajtón kilépve megpillantottam Jude-t, aki néhány lépésre volt már csak a bejárattól. Sötétszürke szövetkabátot viselt, egy színben hozzá passzoló sapkával, amitől kissé olyan hatást keltett, mintha Jughead Jones elveszett testvére lett volna. Mondjuk az sok mindent megmagyarázott, hogy a Riverdale első évadában – ami még a sorozat nézhető kategóriájába esett – nagyon is crushom volt Jughead.
– Nem illik egy hölgyet megváratni – válaszolta mosolyogva, majd a kezét nyújtotta felém, hogy lesegítsen a lépcsőn. – Épp most akartam becsengetni, de megelőztél.
– El akartam kerülni a nagyi megjegyzéseit – vallottam be, miközben igyekeztem nem elcsúszni a kissé fagyos lépcsőfokokon, de Jude stabilan tartott, tudtam, hogy nem eshetett valójában bajom. – Imád téged és biztosan szóval tartott volna valami szellemes mesével rólam, szóval inkább elkerültem az elkerülhetőt. Szívem-lelkem a nagyi, de valahogy mindig sikerül kínossá tennie számomra minden szituációt.
Jude csak akkor engedte el a kezem, amikor már a kocsihoz értünk. Cseles volt, meg kellett hagyni, én sem csinálhattam volna szebben. A poén az volt az egészben, hogy nekem csak akkor tűnt fel, hogy ezidáig a kezemet fogta, amikor kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját; annyira természetes volt a tenyere a tenyeremben, hogy csak utólag jöttem zavarba miatta, s azt is szerencsére eltakarta az utcai lámpák félhomálya.
– Megértelek, a papám is ugyanezt csinálta volna – amint beült a volán mögé onnan folytatta a beszélgetést, ahol az abbamaradt, majd ahogy elindultunk, további infókkal halmozott el. – Holnap benézek az öregotthonba, csak úgy csendesen megjegyzem, ha esetleg nem lenne dolgod és arrafelé járnál!
Nagyon elkapott a nevethetnék, mert ezt már nyilván nem nevezhette második randiajánlatnak, de azért erősen olyan szaga volt.
– Kedden terveztem menni igazából, a nagyi azt mondta, kötelező bingóznom egyet vele, Fiona nénivel és a papáddal, de végül is lehet, hogy holnap is betévedek – Tettem róla, hogy a szavaimat balladai homály fedje, de természetesen már kerestem is a fejemben a szellemes kifogást, amivel majd akkor szolgálhatok neki, amikor holnap megjelenek az öregotthon küszöbén.
– Én nagyon örülnék neki – jegyezte meg csak úgy lazán, egy pillanatra felém nézve, amitől az összes belsőszervem összeszorult odabent. Tényleg létezik az, hogy valaki kedveljen?
Az út nem volt hosszú, hiszen a város pici volt, de az az öt perc is aranyat ért. Jude annyira lelkes lehetett az együtt töltött idő miatt, hogy még zenét sem kapcsolt, az egész utat azzal töltöttük, hogy általános dolgokat kérdezgettünk egymásról, illetve megvitattuk, hogy a vörösboros vagy a vaníliás kuglóf volt a finomabb. Mindketten az előbbire esküdtünk, de Jude azt mondta, éppen azért akarja a vaníliásat megkóstolni, mert olyat még soha nem is evett, úgyhogy hivatalosan majd csak azután szeretne végső döntést hozni, hogy ezt megtette.
