Gina a Vérfarkas/Twilight ff./ (Javítás alatt)

Elhagyott

~Gina~

Ez is egy átlagos napnak indult. Éppen szombat volt. Kimentem a házból és leültem a házunk előtti farönkre. Ekkor Edward jelent meg a hátam mögött!

Gina!-hirtelen hátra fordultam. Megijedtem!

~Edward~

Muszáj volt megtennem! Nem engedhettem hogy megtalálja, és bántsa őt a Volturi! Aki nem tudná, a Volturi egy nagyon régi, befolyásos család! Rossz vámpírok! Én is vámpír vagyok! És ezt Gina is tudja! A Volturi is tud a létezéséről! Őt akarják. A szerelmem mindennél erősebb iránta. Ezért is kell itthagynom. Nem hagyhatom hogy baja essen. Gina nem tud az ő létezésükről. És nem is akarom hogy tudjon. Meg akarom őt óvni ettől a világtól ahogy csak tudom.

~Gina~

Kezdtem aggódni! Furcsa volt a hangja és a tekintete is!

Gyere velem!-szólalt meg. Elkezdtem követni. Végül az erdőben kötöttünk ki.
Itt kell hagynunk Forksot!-kezdett bele mondandójába.

Miért?-kérdeztem vissza.

Carlisle elvileg 10 évvel idősebb. És ez sokaknak kezd feltűnni!-magyarázta.

Rendben, de ki kell találnom hogy mit mondok a bátyámnak!
Ez a többesszám....

Engem és a családomat takar!

Figyelj, ami történt az semmi....

Semmi, csak az amire számítottam! És semmi ahhoz képest, ami történhetett volna. Egyszerűen nem tartozol az én világomba!

Hozzád tartozom!-makacskodtam.

Nem! Nem tartozol hozzám!-próbált lerázni.

Megyek veled!

Nem! Én nem akarom hogy gyere!-ez a mondat szíven ütött.

Nem akarsz engem?

Nem!

Így minden más! Más!

De ha ez nem túl nagy kérés, megtennél nekem valamit? Nagyon vigyázz magadra! A bátyád kedvéért! És cserébe én is megígérek neked valamit! Most látsz engem utoljára! Nem térek vissza! Te pedig élheted az életed anélkül hogy beleavatkoznék! Olyan lesz mintha nem is léteztem volna, ígérem!

Ha ez a lelkem miatt van, vedd el, nem kell nélküled!-próbáltam meggyőzni.

Nem a lelked miatt! Egyszerűen nem vagy hozzám való!

Nem vagyok elég jó?

Csak azt bánom hogy ezt ilyen sokáig húztam.

Kérlek! Nem!

Ég veled!-nyomott egy csókot a homlokomra és el is tűnt!

Edward? Edward!!-elkezdtem sírni. Közben elkezdtem futni az erdőben. De hiába. Nem találtam meg. Erőt vettem magamon és elindultam vissza. Közben próbáltam összeszedni magam hogy Zack ne lássa rajtam hogy mennyire összetörtem.

Megjöttem!-kiáltottam ahogy becsuktam az ajtót.

Szia hugi!-köszönt nekem a konyhából.

Az ajtó mellett volt egy kis cipőtartó szekrény. Fölötte pedig egy fogas. Levettem hát a kabátom és a fogasra akasztottam. És leváltottam a bakancsomat is papucsra. Majd elindultam oda ahol a bátyám hangját hallottam az előbb. És jól tippeltem! Tényleg a konyhában tevékenykedett!

Mi a baj?-kérdezte mintha belelátna a fejembe. De komolyan! Honnan tudja hogy baj van?

Nincs semmi...

Ugyan, látom rajtad hogy valami nincs rendben! Te sírtál?

Dehogy! Jól vagyok! De tényleg!

Gina!! Az a pasas bántott meg? Edward ?

Edward és a családja elmennek!-mondtam neki a könnyeimmel küszködve.

Ekkor odajött hozzám és szorosan átölelt.

Ne sírj! Egy ilyen pojáca miatt nem szabad sírni! Nem érdemli meg! Had menjen ha akar! Mutasd meg neki hogy nélküle is boldog tudsz lenni!

Igazad van!

Na gyere! Főztem tojást! Edd meg szépen!

Rendben! Köszi!-megettem a tojást és felmentem a szobámba, ami az emeleten volt.

Leültem az ágyra és csak meredtem magam elé. Két órán keresztül meg se mozdultam. Ez alatt az idő alatt az Edwarddal töltött minden perc lepergett a szemem előtt! Gondolataimból Zack rángatott ki.

Gina! Jól vagy? Hoztam egy bögre meleg teát!

Igen, és köszi!-a kezembe adta a bögrét én pedig elkezdtem kortyolgatni a teát.

Feküdj le és pihenj! Azt az idióta túrógombócot meg felejtsd el!

Jó!-nevettem el magam a megnevezés hallatán.

Szép álmokat!

Jó éjt!-köszöntem el tőle.

Ezzel kilépett a szobámból. Megittam a teámat és letettem a bögrét az éjjeli szekrényemre. Bebújtam a takaróm alá és összetört szívvel aludtam el!