veled mindig olyan mint a mennyország

one

eleinte minden rendben volt. szép pár voltunk Petivel, és manipulációjával egy tökéletes képet festett elém saját magáról.
egy ponton viszont minden megváltozott. már nem úgy viselkedett velem ahogy eleinte tette, valódi énje kezdett megmutatkozni a maszkja mögött, és ez szép lassan a kapcsolatunk rovására ment. jelen pillanatban is egy vita közepén vagyunk, melyben megint én vagyok a hibás, mint manapság a szemében túl sokszor.
-nem hiszem el hogy nem tudsz békén hagyni a szaraiddal-kiabálta a szobában járkálva, hangja remegett az idegtől
a kanapén ülve hallgattam a válogatott sértéseket melyeket már percek óta vagdosott hozzám, míg némán néztem rá. a legfőbb bűnöm az volt, hogy megkértem vegyen át nekem egy csomagot, amire én nem értem rá, viszont manapság minden amit felhoztam hasonló érzelmeket váltott ki belőle. úgy tűnt, mintha hetek óta már csak egy felesleges probléma lennék az életében, amelytől minél előbb meg akar szabadulni.
ilyen gondolatokba révedve néztem ki a fejemből, mikor arra eszméltem fel, hogy közelről az arcomba hajolva közli, mást szeret és nincs már szüksége rám.
ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy a világ lassan összeomlik körülöttem, és a szépen felépített színdarabunk is atomjaira esik. nem tudom mennyi idő telt el míg sokkosan ültem és könnyeim egyenletesen folytak az arcomon, ám mire feleszméltem Peti már eltűnt, és magával vitte a lényem egy darabját is. sosem volt tökéletes a megjátszott kapcsolatunk, de mégis úgy éreztem nem bírom tovább csinálni ezt.
az előszobába kilépve hangtalanul húztam fel a cipőm, és léptem ki a házból. iránytalanul indultam el a kihalt utcán. folytak a könnyeim de csak haladtam előre, fel se nézve a járdáról, melyen monoton kopogtak az esőcseppek. kapucnim mélyen a fejembe volt húzva, míg fülemben szokásos lejátszási listám szaggatta a dobhártyám. a tudat, hogy jelenleg nincs miért élnem, apró lebenyeim darabkáit marta fájdalmasan, míg a fejemben csak a vég járt. hirtelen egy erős koppanás következtében landoltam a kemény betonon, fejem felemelve pedig a könnyfátyolon át csak egy magas raszta volt a látóteremben, aki a kezét nyújtotta felém.
a döbbenettől megszólalni se tudtam, míg a fiú csak aggódó tekintettel figyelt engem.
-baszki jól vagy? nagyon sajnálom, nem figyeltem és hirtelen egymásnak mentünk-kezdett magyarázkodni habogva, mire csak egy erőltetett mosolyt varázsoltam magamra, és biztosítottam hogy minden rendben van, viszont elcsukló hangom és piros szemeim hamar észrevette, ekkor méginkább megijedt.
-te... te sírsz? - kérdezte, vacilálva azon, hogy ez miatta történik, vagy egyébként is így vágtattam az utcán.
a kérdés hatására hirtelen eszembe jutott minden ami ebben az egy percben kiürült a fejemből, és visszazuhanva a labilis lelkiállapotomba csordult ki újra a könnyem, mely egybe is vegyült a szakadó eső miatt arcomon lefolyó cseppek halmazával. a fiú reakcióképp kezét újra felém nyújtotta, melyet ezúttal elfogadva hagytam hogy felhúzzon, és egy hirtelen ötlettől fogva ösztönösen átöleljen. talán úgy tette, mint egy idegen aki szeretne segíteni egy másik idegenen, vagy úgy mint aki sorstársat lát a szemeim mögött.
a raszta, miután realizálta mi is történt, mintha villám csapott volna bele lépett egyet hátra tőlem, majd az arcomat kezdte fürkészni, hátha le tudja olvasni róla, mit is gondolok az előbbi cselekedetéről. csak egy aprót biccentettem köszönésképpen, hiszen jól esett, hogy a történetem egyáltalán nem ismerve megpróbált egy öleléssel segíteni.
a hirtelen beállt kínos csendben csak lefelé tudtam nézni, új volt nekem, hogy egy idegen megpróbál segíteni a problémáimon, és nem jött elmémbe egy ép gondolat sem amit mondhatnék neki. lassan felnéztem rá, egy utolsó apró mosolyra húztam a szám, és megszólaltam.
-köszönöm. - majd egyet hátrébb lépve egy sziát mormoltam el, és otthagyva a fiút a járdán állva, elindultam tovább a céltalan utamon. pár lépés után hirtelen hátrafordultam, míg ő még mindig csak egy helyben állt a zuhogó esőben. fejében láthatóan cikáztak a gondolatok, míg az egyik győzött a másik felett, és utánam kiáltott
-egyébként.. Bence vagyok.