you make it special 3/2

85 11 2
                                    

❆ ❅ ❆ ❅

اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.

❆ ❅ ❆ ❅

Jimin lassan nyitottai ki szemeit, majd aprót nyújtózkodva, a megszokott helyzetben találta magát, biztonságban, a férje karjai között. A mögötte lévő, mély és egyenletes légzés azt jelezte neki, hogy Taehyung még mindig alszik, és ez csak a jót jelentette.

Taehyung megijesztette őt tegnap este, bár azt nem igazán mutatta ki a másiknak, hogy mennyire. Szerencsére már félig kész volt, és kijött a padlás ablakán, miután befejezte az őrűlt tervét, hogy még mindig Mikulásnak öltözve induljon a tetőre, hogy lábnyomokat hagyjon ott is, ahogyan azt a kerti ösvényen heverő ropogós havon is tette. Jimin viszont annyiban volt férje bűntársa, hogy az ott hagyott lábnyomokat, mint egy mesében lévő tündér, csillámporral szórt le.

A gyerekek által Mikulásnak kihelyezett tejet és süteményt is vidáman elfogyasztották, a pohárban tejcseppeket, a tányéron pedig néhány sütimorzsát hagyva. Még répa végeket is szórtak a hátsókertben lévő ösvényre, hogy úgy tegyenek, mintha a Mikulás rénszarvasai is élvezték volna az ittlétet.

Taehyung viszont idén annyira bezsongott a karácsonyi készülődéssel kapcsolatban, hogy a gyerekek is élvezzék, hogy azaz őrűlt ötlete támadt, hogy a hóban lévő lábnyomokat, amiket hagyott maga után, megkéne csinálni a tetőn is, a kémény felé sétálva. Jimin kijelentette, hogy a gyerekek semmiképpen sem mehetnek fel a tetőre, de a fiatalabb annyira terv varázsa alatt volt, hogy ez eszében sem volt, csak az, hogy minden hiteles és valósághű legyen a gyerekeknek. Így történt az, hogy miután kijött a padlás ablakán, és indulni készült a kémény felé, a Mikulás ruha kitömöttsége és a túlméretezett csizma miatt elvesztette az egyensúlyát, ezzel felkeltve az alvó gyerekeket.

Jimin a tegnap esti történtekre visszagondolva csak megrázta a fejét, és nem akar azon agyalni, mi lehetett volna. Taehyung elég rosszul érezte magát az általa okozott felfordulás miatt, és, hogy tegnap este felébresztette a gyerekeket. Végülis nagy baj nem történt, megúszták egy zúzódott térddel. 

A hosszú gyakorlás könnyedségével, Jimin lassan kibújt Taehyung szeretetteljes öleléséből. A férje hosszú órákat dolgozott az építőipari vállaltnál, ahol alaprajzokat és látványterveket készített, így Jimin megtanulta azt, hogy férjét addig hagyja aludni, amíg csak lehet. Jimin imádott a konyhában babrálni. Lefőzni a kávét, rendet rakni az asztalon az álmos férj, és a két hiperaktív gyerek érkezése előtt. Teljes mértékben biztos volt abban, és számított arra, hogy ez lesz az első olyan közös karácsonyuk, ahol ez a hiperaktivitás a százszorosása fog fokozódni.

Miután felkelt az ágyból, csöndben kisunnyogott a fürdőszobába, hogy elvégezze a szükséges teendőket, mielőtt visszament volna a hálóba, ahol az ágy melletti komódon lévő két ruhakupac egyikéhez indult. Mindegyiküknek új karácsonyi pizsama. Jimin gyorsan átöltözött a sajátjába, és hatalmas vigyor jelent meg az arcán, amikor meglátta a tükörben magát, a rénszarvasos pizsamában, amit Taehyung választott neki.

you make it special ⤷ vmin ✔︎حيث تعيش القصص. اكتشف الآن