Karácsonyi csók✅✅

Szenteste

Krisztián a szobájában ülve szomorúan nézett egy képet. Kezei remegtek, szemeit könnyek marták, amelyeket nem sírhatott el. Lelke sajgón kiáltozott a néma csendben. Csak ő hallotta, más nem, de aki ismerte, tudta, hogy miért sajog a szíve, mikor mindenki másét a boldogság járja át. A konyhából felhallatszott a vidám beszélgetés moraja. Tudta, hogy neki is lent kellene lennie, jókedvtől csengő hanggal várni az estét, de nem ment. Csak a fotót bámulta, egyre homályosabban látta, ahogy a csatát elvesztette a maró könnyekkel szemben. Szívéhez emelte a keretet, és halkan felzokogott. Nem vette észre, hogy nyílik az ajtó, és az anyja lépett be rajta. Szomorú barna szemekkel nézte a fiát, aki magzatpózba görnyedve ölelte a fényképet.

– Kisfiam! – lépett oda, és leülve az ágyra, finoman simogatta fia könnyektől maszatos arcát. – A papa sem örülne, ha így látna téged! Tudom, hogy szeretted, sőt imádtad, de most sírna, ha látna.

– Az első karácsony nélküle! – a fiú torkát elszorította a sírás, úgy bújt anyja kezéhez, mint egy kisgyerek. – Nem hiszem el, hogy nincs többé! Nem jön, és hozza a finom sütit, amit a nagyival közösen sütöttek!

– Krisztán, tudom, hogy fáj, de lent vár Peti, akinek ez az első karácsonya veled, velünk. Szerencsétlen fiú nem érti, hogy miért nem vagy lent, és segítesz sütit sütni! Gyere le, kincsem! Talán ez eltereli a figyelmed.

A szomorú fiú kitörölte szeméből a könnyeket, és nehézkesen felállva az anyja után ment. Lelke húrjain szomorú dallam játszott, ő mégis mosolyt csalt az arcára. A szíve sután dobogott fájó mellkasában, ő mégis elnyomta az érzést, amely feltörni készült benne. Szenteste volt. Összegyűlik a család, és neki muszáj felvenni a pléhpofát, hogy ne aggódjanak érte! Szeretett nagyapja, akit gyászolt, pár hónappal korábban távozott az élők sorából, ezzel hatalmas űrt hagyva a maradók, de legfőképp az unokája szívében. Belépve a konyhába szomorúan nézett apjára. Neki is hiányzott az idős férfi. Ajkai remegni kezdtek, ahogy farkasszemet nézett az idősebb férfival.

– Gyere ide, fiam! – tárta szét az a karját, és felsóhajtott, mikor megérezte a meleg testet az övének csattani. – Minden rendben! A papa fentről néz, és vigyázza minden lépted!

Krisztián elbújt a menedéket nyújtó mellkasban, így nem vette észre Peti és az anyja szomorú összenézését. Az asszony átkarolta a fiatal fiút, aki nem vette le szemét a sírdogálóról. Fájt neki, hogy szomorúnak látja a mindig vidám fiút, ki egyetlen mosolyával elkergette a depresszív felhőket. Barna szemei szebben csillogtak, mint a csillagok esti naplementénél a víztükörben, kacaja melegséggel töltötte el az embert, aki hallotta.

Egy kezet érzett a vállán. Megérkezett időközben Klaudia is. A lány szomorúan nézte barátját, aki még mindig apja mellkasának dőlve sírt.

– Elintézted? – kérdezte Peti halkan Klaudiát.

– Persze! Felvittem a padlásra, a többit neked kell elintézni!

– Köszönöm! Remélem, elérem, hogy kicsit boldog legyen!

Klaudia hálás mosolyt villantott Peti felé, aki folytatta a mézeskalácsház készítést. Teljesen elmerült benne, így nagyot ugrott, mikor Krisztián csatlakozott hozzájuk. A háttérben karácsonyi dalok szóltak. Nem kerülte el a szülők figyelmét sem, hogy mind a két fiatal fiú elhúzott szájjal hallgatta őket. Krisztiánról tudták, hogy nem rajong annyira a karácsonyért. Már a nagyapja halála előtt sem volt jó véleménnyel róla, de mindig állta a sarat, mikor eljött. A rokonság imádta, és habár úgy ülte végig szentestén a vacsorát, mint aki citromba harapott, egy szót sem szólt.

A süti sütés és a mézeskalács készítés vidáman zajlott, még úgy is, hogy Krisztián komorsága beárnyékolta az egészet. Próbált mosolyogni, vidám élményeket mesélni, de a hangulata nem sokat javult. Szemei vörössége elmúlt, de a kedve ugyanúgy a mélyponton volt. Fájdalmas volt számára az egész! Petinek fel sem tűnt, hogy mennyire megjátssza a dolgot, míg Klaudia és a szülei furcsán nem néztek rá időről időre.