All In - Mindent vagy Semmit

1.

-Jó reggelt, jó reggelt! Jó reggelt mindenkinek...-énekelt (kisebb túlzásokkal) a telefonom reggel 5:40-kor. Mielőtt még rákezdett volna a második körre, gyorsan kinyomtam a további ébresztőimet és felültem az ágyamban. Egy hatalmas sóhajtással felálltam a fekvőhelyemről és a szekrényemhez léptem, hogy kikapjam a futós cuccom. A Dárdaiban minden tanulónak kötelező a futónaplóban vezetett minimum 2 km-es futás reggel 5 és 7 között. Szóval minden erőm összeszedtem és a telómat, valamint az életmentő fülhallgatómat felkapva indultam le a konyhába, de útközben bekopogtam Márkhoz is.
-Tesó, ébren vagy?-tapasztottam egyik fülem az ajtóra. Választ ugyan nem kaptam, azonban egy halk koppanás és egy epés káromkodás után már tisztában lehettem azzal, hogyha eddig nem is, drága öcsém már nagyon is ébren van.
-Rendben, értettem.-kuncogtam és folytattam tovább utamat a földszintre. Másodpercekkel később testvérem is megérkezett, így együtt indultunk utunkra a Júlia utca irányába.
-Szerinted Letti ma már lesz suliban?-kocogott mellettem Márk.
-Ki az a Letti?-pillantottam oldalra értetlenül.
-Egy új csaj, szinkronúszó.
-De jó, még egy pincsi Mirelláék csapatában.-forgattam meg a szemeimet.
-Áh dehogy, kilencedikes, kicsiket nem szoktak bevenni... Vagy a gyász se tudja hogy működik ez a csajoknál.
-Nem minden csajnál. Csak a csicskáknál.-vontam meg a vállam és gyorsabb tempóra kapcsolva elfutottam mellette. Hazaérve ledobtam a telefonom az étkezőasztalra a fülesemmel együtt és hátrafordultam Márkhoz.-Mellesleg minek érdekel téged? Bejön?-vigyorogtam sejtelmesen.
-Töröld le az önelégült vicsorgásod a képedről köszönöm!-mutogatott tettetett sértődöttséggel.-Nem akarok tőle semmit, akkora háta van mint egy úszónak.
-Mivel az?-ráncoltam szemöldököm.-Te tipik focisták gyöngye, meg sem lepődöm.-legyintettem és kivettem egy tea filtert a dobozból.
-Azért maradt bennem futó kikérem magamnak.-emelte meg középsőujját. Hozzávágtam egy konyharongyot és visszafordultam a teámhoz. Brutális, hogy szeptember elején már ilyen hideg van fél hétkor.
-Igyad már gyorsabban, ha miattad kések töriről, a Béla kiherél.-nyafogott mellettem.
-Hallod álljál már le, mert elcsattintom az állkapcsod.-fenyegetőztem.
-Ezt is a Levikétől loptad.-kötekedett továbbra is.
-Már korán reggel veszekedtek.-sétált le az emeletről Anna, a legidősebb testvérünk. Anna apu előző házasságából született, de a nő Anna születése után pár évvel egy csúfos autóbalesetben sajnos életét vesztette.
-Nem veszekszünk, csak hangosan kommunikálunk.-néztem jelentőségteljesen az öcsémre, aki csak durcásan keresztbe fonta a karjait. Kis köcsög. Miután a nővérünk helyre tett minket, elindulhattunk a suliba, ahol már sorakozott a társaságunk az épület előtt.
-Márk, tanultál törire?-jött oda hozzánk lepacsizni Zéti.
-Minek?-rökönyödött meg azonnal öcsém. Zéti hirtelen lesápadt, így a két idióta futókat megszégyenítő gyorsasággal szaladtak be az épületbe.
-Agyhalottak.-kuncogtam magamban, ám észrevettem, hogy az egyik legjobb barátnőm Eszti, nyálcsorgatva tekint egy irányba már legalább 2 perce.-Jól vagy?
-Úristen ott jön.-kezdett el mellettem ömlengeni. Na és itt kezdődött minden. Szinte mint egy amerikai tini film legkínosabb jelenete. A srácot körülvették a plázamacskák és az eszetlen fiúk, akik mivel esélyük nincsen vele szemben, így összehaverkodnak vele. A vonulásuk fergeteges volt, már majdnem felnevetettem, amikor mellénk értek.
-Sziasztok!-és itt a lassított felvétel véget is ért. Eszti kizökkent a transzból és elmotyogott valami köszönésfélét, de leginkább lehajtott fejjel álldogált tovább mellettem.
-Na ez meg mi volt?-fordultam a lány felé.
-Ja, te múlthéten nem voltál.-legyintett egyet.-Idén jött, a 12.F/I.-be jár...
-Tehát focista, zseniális.-fintorogtam.
-Ne szakítsál félbe!-csapott a vállamra.-Na...
-Eszti, tényleg nem kell többet tudnom.-nyugtattam meg a lányt egy halvány mosollyal.-Első látásra sem szimpatikus.-komorodtam el. Szinte hallottam ahogy a lány lelke darabokra hullik, de megrázta magát és legyintve inkább témát váltott és megindultunk Márkék után törire.
-Szia cicavirág.-karolta át hirtelen a vállam Roland. Rolival kb. fél éve vagyunk együtt, a tavaszi diákolimpián melegedtünk össze, rögtön megvolt a közös hang, csodálkoztam is, hiszen addig szinte egymásra sem köszöntünk.
-Szia.-mosolyodtam el miközben egy puszit nyomtam arcára.-Mizu?
-Csak a szokásos, tudod.-vont vállat. Na most, nála a szokásos kb. azt jelenti, hogy átbulizta a hétvégét. Sportember nem iszik (többnyire) és nem dohányzik, de nála mindkettő káros szer szerepet tölt be az életében, ami nekem nem igazán imponál, dehát mit tudjak vele csinálni? Eleve fiatalabb nálam - igaz csak másfél évvel - de a gondolkodásunkban nagyon érződik ez a minimális korkülönbség is. Nekem terveim vannak a röplabdával, versenyekre járok, heti hétszer edzek és még sorolhatnám, de Roland mintha csak muszájból kézilabdázna, pedig iszonyat jó benne és látnék esélyt arra, hogy a jövőben ezzel foglalkozzon. Na de hát mégis ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Lehet mondani rám bármit, hogy semmi más nem érdekel a sportomon kívül, hogy önző és karót nyelt vagyok, de mindenki tisztában van vele, hogy ez nekem az első és még Roland is csak a harmadik helyen áll. A második a macskám.
-Hallod Dorka, én lépek, edzéssel kezdek.-állt meg előttem Roli.
-Persze menj csak, szünetben találkozunk.-bólintottam és egy gyors puszi után én is a töri terem felé vettem az irányt.
-Késett Hamvai!-nézett rám szúrósan az ajtóban Béla bá', aki szintén abban a pillanatban tervezett belépni a terembe.
-Magával egyetemben.-villantottam egy ezer wattos mosolyt és beslisszoltam a tanár előtt.
-Legközelebb ne forduljon elő.-tette le a naplót az asztalra azzal egyidőben, hogy én leültem a székre.
-Ígérem.-bólintottam nagyokat, miközben Karola kezdett el magyarázni mellettem, hogy ő mennyire nem készült a mai órára, és az anyukája kitekeri a nyakát.
-Nyugi, biztos összekaparsz legalább egy hármast.-próbáltam nyugtatni, de a lány hajthatatlan volt. Béluka elkezdte kiosztogatni a lapokat, amire már azonnal diktálni is kezdte a kérdéseket.
-Passz.-hallottam meg magam mögött Levi kétségbeesett hangját.
-Psszt! Dorka! Mikor volt a Mohácsi csata?-bökdösött a mellettem lévő padból Márk.
-1526.-suttogtam, amikor hirtelen valaki megrúgta a székemet. Azonnal hátrakaptam a fejem és mit ad Isten, az új gyerek ült mögöttem és igazán jól szórakozott. A székével dülöngélt, igazán bátor, remélem felborul.
-Micsoda?-vágott értetlen fejet az öcsém.
-1526.-suttogtam már kicsit erélyesebben, de ez a félkegyelmű megint rugdosni kezdett.
-Nem értem!-mutogatott Hamvai, amikor már tényleg elfogyott a türelmem és mielőtt kimondtam volna harmadjára is azt az átkozott dátumot, az új srác ismét belerúgott a székembe, én pedig dühösen pattantam fel.
-Befejeznéd végre?-kérdeztem, de csak az önelégült vigyorával találtam szembe magam.
-Mégis micsodát?
-A székem basztatását!
-Hamvai!-szólt közbe a tanár.
-Fogalmam sincs miről beszélsz.-billentette oldalra a fejét a srác, de még mindig ugyanolyan idegesítően vigyorgott.
-Te ott!-mutatott mellém Béla bá'.-Kifele..
-Há, most legyen nagy a pofád.-motyogtam magam elé még mindig karba tett kezekkel.
-Mindketten.-fejezte be a mondatot, mire lesápadtam.
-De..
-Mondom kifelé Hamvai! Ne kelljen mégegyszer mondanom, mert egy igazolatlant is bevágok!-állt fel a férfi. Felkaptam a telefonomat és nagy duzzogva kimentem a teremből, az új gyerekkel a nyomomban.
-Szerinted ez vicces? Mert szerintem rohadtul nem!-fordultam felé amikor becsukódott a terem ajtaja.
-Szerintem? Kegyetlenül.-mosolygott zsebre tett kezekkel, nekem pedig kedvem lett volna felrúgni a székemmel együtt a csillagos égig. Csak elsétáltam mellette és a fal mentén lecsúsztam a földre, de a srác továbbra is ott álldogált előttem, néha elővette a telefonját, hogy megnézze az időt vagy épp beszélgessen valakivel, akinek nincsen épp jobb dolga hétfő reggel fél kilenckor. A maradék negyed óra kínkeservesen hosszan telt el, de a csengő hangja megváltásként szelte át a kihalt folyosót és azonnal özönleni kezdtek a diákok a termekből.
-Egy élmény volt Hamvai.-indult meg a terembe a srác a cuccáért, én meg egy szemforgatás kíséretében követtem őt a sajátomért.
-Tanítás után várom önöket a könyvtárban, ott befejezhetik a dolgozatot.-nézett ránk szúrósan Béla bá'.
-De nekem kettőkor edzésem van.-állt bele egyből a srác.
-Ahogy nekem is!-szólaltam fel.
-Edzeni akarnak, vagy egy egyest ami akár ketté törheti az álmaikat?-nézett felváltva mindkettőnkre, majd amikor egyikőnk sem szólalt meg, a tanár bólintott.-Én is így gondoltam. Negyed három, első emelet. Viszontlátásra!
-Viszlát..-motyogtuk.
-Remélem most tényleg örülsz!-csattantam fel.
-Kegyetlenül.-dünnyögte és elindult az ajtó irányába.